Növényi alapú csoda: bénító fájdalomból felgyógyulva futott maratont egy nő

Korábban az ágyból sem tudott felkelni Kate Dunbar, a teljes értékű növényi étrend azonban megszüntette a testszerte jelentkező gyulladást, és elkezdhetett futni. Azóta egy maratont is teljesített már, jövőre pedig újabbra készül.

Kate Dunbar soha nem gondolta volna, hogy egyszer képes lesz lefutni a maratont. Ez persze nem világraszóló hír, sokan vagyunk ezzel így, sokunknak már csak egy tíz kilométeres futás is elérhetetlennek hangzik.

A jelenleg 59 éves norfolki nő számára azonban még az átlagosnál is távolabbi célnak tűnt a több mint 42 kilométernyi táv teljesítése. Őt ugyanis korábban artritisszel – komoly ízületi gyulladással – diagnosztizálták. A testszerte érzett fájdalom fokozatosan vágta el őt egyre több mindennapi tevékenységtől. Végül aztán gyakorlatilag mozogni sem tudott.

Egy csúnya hátfájással kezdődött, ami egyre rosszabb és rosszabb lett. Végül már az összes ízületemben szörnyű fájdalmat éreztem: a lábamban, a térdemben és a vállamban is. A helyzet annyira súlyossá vált, hogy majdnem megvakultam a bal szememre. Eljutottam arra a pontra, hogy fájdalomcsillapítón éltem, nem tudtam felkelni az ágyból és járni sem tudtam

– mesélte.

Úton a TÉNÉ felé

Egy idő után Kate Dunbar észrevette, hogy bizonyos ételek elhagyása javít az állapotán, így elkezdte kerülni a vörös húsokat és a sajtot. Ezt követően futott bele a Vegan Society szervezet munkásságába, amely arra inspirálta, hogy növényi alapú étrendre váltson.

Elmondta, hogy ekkor még mindig szenvedett kisebb gyulladásoktól, de a gyógyszeradagját már felére tudta csökkenteni. Utólag már látja, hogy növényi alapon ugyan, de meglehetősen egészségtelenül táplálkozott ekkoriban, fogyasztott ugyanis

  • vegán süteményeket,
  • péksüteményeket és
  • feldolgozott élelmiszereket.

Ezt követően azonban találkozott egy nővel a vegán piacon, aki arról mesélt, hogy hasonló egészségügyi problémákkal küzdött korábban, mint Kate Dunbar. A teljes értékű növényi étrendet javasolta, ami bevált:

Csak vártam és vártam, hogy belobbanjon egy újabb gyulladás, de nem történt semmi

– mondta.

Bár egyértelműen egészségügyi motivációval vágott bele a növényi étrendbe, az Instagram-fiókja alapján magáénak érzi már a vegán életmód etikai aspektusát is.

 

A bejegyzés megtekintése az Instagramon

 

Kate Dunbar (@kate.dunbar) által megosztott bejegyzés

„Jó kis 10 kilométeres futás volt a mai, egészen addig, amíg meg nem álltam ezen a területen, hogy megnézzem ezeket az édes disznókat, és észre nem vettem néhány halott állatot egy nagy tárolóban, ipari hulladékként” – írta posztjában.

Tolószék helyett maraton

Miután a teljes értékű növényi étrend megszabadította a betegség kisebb fellángolásaitól is, hat évvel ezelőtt elkezdett futni, és csatlakozott egy vegán futóklubhoz. Ekkor még nem is sejtette, az életének mennyire központi részévé válik majd a futás, amelyért korábban soha nem rajongott.

 

A bejegyzés megtekintése az Instagramon

 

Running On Plants (@runningonplants1) által megosztott bejegyzés

Végül a bostoni maratont is lefutotta 4 óra 40 perc alatt. Jövőre pedig a párizsit szeretné teljesíteni, már regisztrált is rá.

El sem hiszem: onnan, hogy még sétálni sem tudtam, eljutottam oda, hogy maratonokat futok. Akár tolószékbe is kerülhettem volna, ha nem változtatok az étrendemen

– mondta.

Hasonló a története Paul Youdnak is, bár az ő esetében a gyulladások közel sem voltak olyan súlyosak, mint Kate Dunbar esetében. Mindenesetre ő is azt állítja, hogy a növényi alapú étrendnek köszönhetően tud 85 évesen is ultramaratonokat futni és fekvőtámasz-kihívásokba bonyolódni.

(AOL)

Ez a cikk is érdekelhet:

Wonton leves húsmentesen

Húsmentes wonton leves – tökéletes gyógyír az őszi-téli megfázásokra

Van az a leves, ami nemcsak felmelegít, hanem meg is

Csernik-Varga Adrienn korábban sport-, majd gazdasági újságíróként dolgozott. Kamaszkora óta az volt az álma, hogy újságíróvá váljon. Nem sokkal azt követően pedig, hogy vegán lett, megjelent benne az igény, hogy a munkája is tükrözze az életmódját. Fontosnak tartja, hogy tudatos választásaival az öltözködés, étkezés, takarítás, vásárlás és az élet minden területén példát mutasson a kislányának. Amik igazán feldobják egy napját: egy jól sikerült interjú, az őszi és tavaszi napsütés, egy jó könyv és az, ha a kis családja repetázik egy-egy vegán fogásból.

Küldd tovább a cikket!

Kövess minket Facebookon is!

Neked ajánljuk

Sültpaprika-krémleves díszes tálban

Sültpaprika-krémleves fűszeres pirított csicseriborsóval

Dióval megszórt sütőtökös-spenótos saláta fekete tányéron, mellette villa

Sütőtökös saláta spenóttal és pirított dióval – könnyed, mégis tápláló fogás az őszi napokra

Szilvás morzsasüti felszeletelve, mellette egész és felezett szilvák

Szilvás morzsasüti – a tökéletes, egyszerre omlós és ropogós őszi desszert

Legnépszerűbb

Receptajánlók és a legfontosabb tippek a tudatos élethez

Csatlakozz 40 000 fős hírlevél-közösségünkhöz, és kapj heti inspirációkat.

Olvass tovább:

Szűrők

Elkészítési idő

Elkészítési idő

Recept típusa

Recept típusa filter

Konyha

Konyha filter

Allergén

Allergének