The Game Changers magyar nyelven

Már magyar felirattal is nézhető a The Game Changers, a vegán elitsportolókról készült dokumentumfilm

Október elseje óta online is elérhető James Cameron új filmje, a The Game Changers, ami szó szerint összezúzza a tévhiteket, miszerint állati eredetű ételeket kell ennünk egy erős és kitartó test eléréshez.

Mától kezdve Netflixen is nézhető, több, mint 190 országban – és dobpergés: magyar felirat is készült hozzá.

Valójában már bemutatták tavaly és tavalyelőtt néhány filmfesztiválon, illetve több megjelenési dátumot is kapott az elmúlt években, de mivel egyre több sportoló vált növényi étrendre – többek között Lewis Hamilton vagy a Tennessee Titans -, így többször is kibővítették a filmet, aminek persze mi nagyon örülünk.

The Game Changers előzetes

Szeptember 16.-án bemutatták a végleges filmet, de digitálisan 2019. októberéig kellett várni. Júliusban ezt a kedvcsináló előzetest adták ki:

Olyan hírességek és kiemelkedő sportolók szerepelnek benne, mint például Arnold Schwarzenegger, Morgan Mitchell, Lewis Hamilton, Novak Djokovic, Mischa Janiec, Kendrick Farris és még sokan mások.

Egyébként nem csak sportolókat láthatunk a filmben, hiszen orvosok is megszólalnak, többek között Dr. Dean Ornish, Aaron Spitz és Kim Williams.

Az előzetes legelején Arnold Schwarzenegger arról beszél, hogy a reklámok azt hitették el velünk, hogy az “igazi férfi” steaket és húst eszik folyamatosan. Viszont szerinte ez nem a valóság, csak marketing.

Hol nézhetem meg a The Game Changerst magyarul?

The Game Changers | Netflix

Real men eat meat? Not men like NBA star Chris Paul or women like sprinter Morgan Mitchell, who excel on plant-based diets. Watch trailers & learn more.

Digitálisan elérhető az alábbi platformokon: Netflix, iTunes, Vimeo, Google Play és Vudu.

Megnézem a filmet Netflixen (magyar felirat elérhető)

Megnézem a filmet Vimeon

További platformokért kattints ide

Elképesztő teljesítmény növényi étrenddel

A leírás alapján a film központi szála James Wilks felfedezése köré épül. A férfi, aki korábban az amerikai seregben szolgált, ma pedig kormányügynökségeket tanít harctechnikákra, korábban megsérült, ezért 6 hónapig pihennie kellett.

Eközben több, mint 1000 órát töltött azzal, hogy a gyors felépülésről és regenerációról tanuljon. Ekkor jött rá, hogy a ókori római gladiátorok is főleg növényi ételeket ettek, ettől voltak olyan kiváló harcosok, és szeretné megmutatni mindenkinek, hogy erre ma is képes bárki.

Kendrick Farris vegán sportoló
Kendrick Farris, vegán súlyemelő a 2016-os olimpián.

Az előzetes alapján a filmben megszólal Kendrick Farris súlyemelő, aki részt vett a 2016-os olimpián és többszörös amerikai rekordtartó, valamint Dotsie Bausch, nyolcszoros amerikai kerékpáros bajnok, aki így nyilatkozott az életmódváltásról:

Amikor belevágtam, nem voltam benne biztos, hogy túlélem. De valójában olyan lettem, mint egy gép.

A további szereplőket a fenti előzetesben, illetve a film hivatalos oldalán láthatod.

Ez a cikk is érdekelhet:

Fiatal nő ül a számítógép előtt

ADHD-t diagnosztizáltak nálad? Étkezz így, hogy kordában tarthasd a tüneteket!

Az ADHD ma már nem ismeretlen kifejezés: sok gyerek és

Vida Raul több mint nyolc éve vezet vegán projekteket – többek között a 296 ezer követővel rendelkező Csir Kevin Facebook-oldal alapítója, a 160 ezer magyart támogató Veganuár kihívás szervezője és a Prove jelenlegi főszerkesztője. 2023-ban egy országos turné keretében több mint 50 előadást tartott a veganizmusról magyar iskolákban. 2024 márciusa óta hazánk első és egyetlen Forbes 30/30-as vegán szakembere. Küldetésének érzi, hogy növelje a társadalmunk kollektív empátiáját az emberek és az állatok iránt.

Küldd tovább a cikket!

Kövess minket Facebookon is!

Neked ajánljuk

Két szelet káposztás rétes fehér tányéron

Káposztás rétes – pikk-pakk betölti a konyhád a füstösen édeskés, nosztalgikus illata

Édesburgonyás pásztorpite fekete tepsiben

Édesburgonyás pásztorpite – tápláló és szaftos fogás kevesebb mint egy óra alatt

Wokban szószókkal barnára sült dinnyehéj szezámmaggal, mellette kurkumás rizs, ázsiai hangulatú tányér

Wok’n’rind – avagy így lesz a görögdinnyehéjból tüzes ázsiai street food

Legnépszerűbb

Receptajánlók és a legfontosabb tippek a tudatos élethez

Csatlakozz 40 000 fős hírlevél-közösségünkhöz, és kapj heti inspirációkat.

Olvass tovább:

Szűrők

Elkészítési idő

Elkészítési idő

Recept típusa

Recept típusa filter

Konyha

Konyha filter

Allergén

Allergének