Maszkos, védőfelszereléses állatorvos guggolva, kezében egy palack gyógyszert tartva arra készül, hogy injekciót adjon a beteg teheneknek.

Marhatelepeket vizsgáltak: nagyobb arányban van jelen a pusztító vírus, mint eddig gondoltuk

Az amerikai gazdák félnek, hogy a pozitív teszteredményeket követően anyagi káruk keletkezik, ezért nem igazán tesztelnek. Pedig a madárinfluenza terjedésének megelőzése szempontjából fontos lenne a pontos képet ismerni. A szakértők kötelező teszteket és magasabb anyagi kompenzációt javasolnak, amivel talán motiválhatók lennének a vonakodó állattartók.

Portálunk is több ízben foglalkozott már az amerikai marhatelepeken vészesen terjedő madárinfluenza-fertőzésekkel. Áprilisban egy texasi gazda produkált pozitív tesztet a H5N1 altípusú madárinfluenzára. Ezzel ő volt csupán a második olyan ember az Egyesült Államokban, akit a vírus megfertőzött.

Júniusban egy michigani férfi szervezetében is kimutatták a vírust, aki szintén egy tehenészetben dolgozott. Ő már a negyedik eset volt országosan, és a harmadik olyan, aki a tehenészeteket sújtó járvány kapcsán fertőződött meg. Jelenleg ez a szám tizenhárom a Centers for Disease Control and Prevention adatai szerint. Fertőzött csordából 191-et tartanak számon.

Ám ez a szám minden bizonnyal alacsonyabb, mint ahány telepet érint a járvány. A Reuters hat különböző államban készített interjúi szerint ugyanis sokan egyszerűen nem tesztelnek, mert félnek a pozitív eredményektől.

A lap egy tucat szakértővel, állatorvossal, gazdával és állattenyésztővel konzultált, hogy pontos képet kaphasson a madárinfluenza-járvány terjedésének követéséről. Ezekből az interjúkból derül ki, hogy a gazdák sok esetben nem végeznek tesztet, mert pozitív eredmény esetén sem a marháikat, sem a tejet nem tudnák eladni.

Nálunk hivatalosan kilenc telepen mutatták ki a vírus jelenlétét, de a valós szám ennél sokkal magasabb, csak a gazdák nem tesztelnek

– mondta Joe Armstrong, a University of Minnesota állatorvoslási és szarvasmarha-szakértője. Hozzátette azt is, hogy a valós érték ennél akár ötször magasabb lehet.

A madárinfluenza-tesztelésekhez jobb segélyezési rendszer kell

Az Amerikai Mezőgazdasági Minisztérium szóvivője szerint igyekeznek növelni a tesztelési hajlandóságot. Az államhatárokon keresztül szállított állatoktól mindenképpen kell negatív teszt. Április óta pedig a gazdák részt vehetnek egy önkéntes programban, amiben heti rendszerességgel ellenőrzik a lefejt tejet a vírus nyomait keresve.

A programban jelenleg 24 tehenészet vesz részt az országban található 24.000-ből. A kormány az állatorvosi kezelés költségeit és a tejeladások kieséséből származó anyagi kár 90 százalékát is megtéríti. Ám úgy látszik, ez sem elég.

Régóta tudjuk, hogy a láz legjobb gyógymódja, ha nem mérjük meg a testhőmérsékletünket. Ha nem tesztelünk, akkor nem is lehetünk pozitívak

– jegyzi meg cinikusan Mark Hardesty, egy szarvasmarhákra specializálódott ohiói állatorvos.

Gondot jelent az is, hogy vannak, akik egyszerűen nem hisznek a kormánynak, vagy nem gondolják annyira komolynak a helyzetet, mint amennyire valójában az. A szakértők szerint komolyabb anyagi kárpótlásra lenne szükség ahhoz, hogy a gazdák önként teszteltessék a marháikat. Vagy alternatívaként kötelezővé kellene tenni a tesztelést, ahogy azt Coloradóban már be is vezették – állítják a szakértők.

Ez a cikk is érdekelhet:

Nő kék pólóban ül a kanapén, kék legyezővel legyezi magát

Menopauza tünetei sanyargatnak? A többség nem tud egy titkos fegyverről

Légy tudatos a klimax idején! Sok nő nincs tisztában azzal,

Kőrösi Bogdán írás iránti szeretete hosszú évekre nyúlik vissza. Az ELTE BTK egyetemi újságjának hasábjain és több online felületen jelentek meg cikkei, filmkritikái, beszámolói. Az írás mellett lelkesen érdeklődik a fenntarthatóság és a természetvédelem iránt. A Mondolo Egyesület alapítótagjaként rendszeresen részt vesz környezeti neveléssel, fenntarthatósággal és ismeretterjesztéssel kapcsolatos projektek szervezésében és lebonyolításában. A veganizmus jelenti számára azt az életfilozófiát, amivel kompromisszumok nélkül tud azonosulni, immáron közel egy évtizede.

Küldd tovább a cikket!

Kövess minket Facebookon is!

Neked ajánljuk

Sültpaprika-krémleves díszes tálban

Sültpaprika-krémleves fűszeres pirított csicseriborsóval

Caponata, azaz szicíliai padlizsánragu egy fehér tányérban

Caponata – a szicíliaiak hagyományosan vegán padlizsánraguja

Dióval megszórt sütőtökös-spenótos saláta fekete tányéron, mellette villa

Sütőtökös saláta spenóttal és pirított dióval – könnyed, mégis tápláló fogás az őszi napokra

Legnépszerűbb

Receptajánlók és a legfontosabb tippek a tudatos élethez

Csatlakozz 40 000 fős hírlevél-közösségünkhöz, és kapj heti inspirációkat.

Olvass tovább:

Szűrők

Elkészítési idő

Elkészítési idő

Recept típusa

Recept típusa filter

Konyha

Konyha filter

Allergén

Allergének