Új kutatás: az egészséges növényi étrenddel lassítható az öregedés

A kutatók nyolc éven keresztül vizsgáltak több mint tízezer résztvevőt, ami alapján megállapították, hogy azok, akik teljes értékű növényi étrendet követtek, lassabban öregedtek a többi résztvevőnél.

Ahogy a születéskor várható élettartam fokozatosan nő, a gyermekvállalási kedv pedig csökken, a világ népessége eddig nem látott ütemben öregszik. 2050-re várhatóan körülbelül 1,6 milliárd 65 évesnél idősebb ember fog élni a földön, ami komoly kihívás elé állítja a közegészségügyet, a gazdaságot és a társadalmi berendezkedést, vagyis fontos, hogy megtaláljuk azokat a változó paramétereket, amelyek idős korban is minőségi életet tudnak biztosítani.

Egy ideje már ismert, hogy a növényi étrend lassítja az öregedést, az új tanulmány is ezt erősíti meg. Viszont a mostani eredményekhez új módszert dolgoztak ki a kutatók. Mivel az öregedés nagyon összetett folyamat, a naptári életkor önmagában kevés ahhoz, hogy megfelelő információval szolgáljon az egyén fizikai vagy mentális állapotáról. Az alanyok biológiai korát ezért számos olyan biomarker vizsgálatával határozták meg, amelyek tényszerű információt adnak az egyén általános egészségügyi állapotáról. Ezt MDAge-nek (multi-dimensional aging measure) nevezték el, és a nyolcéves utókövetés alatt 4 alkalommal mérték meg a résztvevőknél. Ez azért fontos, mert az öregedés és a növényi étrend kapcsolatáról szóló eddigi tanulmányok leginkább csak adott betegségekre fókuszáltak, vagy csak egyetlen időpont alapján vizsgálták az egészségi állapotot.

Az MDAge alapján a kutatók három különböző öregedési irányvonalat állapítottak meg: lassú, közepes és felgyorsult. Azok az alanyok, akik jellemzően növényi étrendet követtek, ráadásul ha mindezt egészséges formában tették – vagyis kerülték a feldolgozott élelmiszereket –, kisebb valószínűséggel kerültek a felgyorsult vagy a közepes öregedési irányvonalba.

Az eredményeink arra engednek következtetni, hogy az egészséges növényi ételek fogyasztása, és a kevésbé egészséges növényi termékek, valamint állati eredetű élelmiszerek fogyasztásának csökkentése lassítja az öregedés folyamatát

– olvasható a tanulmányban.

Kevésbé egészséges növényi ételek alatt a tanulmányban a feldolgozott gabonákat (pl. fehér liszt), sóval tartósított zöldségeket, magas cukortartalmú ételeket és tejtermékeket értik. Az egészséges ételek a friss zöldségek és gyümölcsök, valamint a hüvelyesek voltak, ezek fogyasztásával tudták az alanyok leginkább lassítani az öregedést.

Az öregedéssel sokszor kapcsolatba hozott egyik legtöbbet emlegetett betegség a demencia, de kutatások alapján a növényi alapú étrend segít a betegség kialakulásának megakadályozásában. Ezekről a kutatásokról ebben a cikkben írtunk bővebben.

(Vegconomist)

Ez a cikk is érdekelhet:

Tengerimalacokra emlékeztető robotállatok szürke és vöröses barna színben

Itt az új őrület: mesterséges intelligenciával pótolnák a háziállatokat

A háziállattartás területére is betört a mesterséges intelligencia. Robotállatot is

Kőrösi Bogdán írás iránti szeretete hosszú évekre nyúlik vissza. Az ELTE BTK egyetemi újságjának hasábjain és több online felületen jelentek meg cikkei, filmkritikái, beszámolói. Az írás mellett lelkesen érdeklődik a fenntarthatóság és a természetvédelem iránt. A Mondolo Egyesület alapítótagjaként rendszeresen részt vesz környezeti neveléssel, fenntarthatósággal és ismeretterjesztéssel kapcsolatos projektek szervezésében és lebonyolításában. A veganizmus jelenti számára azt az életfilozófiát, amivel kompromisszumok nélkül tud azonosulni, immáron közel egy évtizede.

Küldd tovább a cikket!

Kövess minket Facebookon is!

Neked ajánljuk

Jókai bableves tányérban, mellett kenyérszeletek, babérlevél, fokhagyma, petrezselyem és zöld paprika

Jókai-bableves: hagyományos ízek modern köntösben

Quesadilla kapros uborkasalátával|Quesadilla piros színű szósszal|

Mexikói ízvilágú, batátás quesadilla – laktató, fehérjében gazdag fűszeres fogás

Szendvicskrémek három variációban, három külön tálkában, mellettük csicseriborsó

Színesítsd a reggelit ezekkel a házi szendvicskrémekkel!

Legnépszerűbb

Receptajánlók és a legfontosabb tippek a tudatos élethez

Csatlakozz 40 000 fős hírlevél-közösségünkhöz, és kapj heti inspirációkat.

Olvass tovább:

Szűrők

Elkészítési idő

Elkészítési idő

Recept típusa

Recept típusa filter

Konyha

Konyha filter

Allergén

Allergének