Új törvény ide vagy oda, a briteket továbbra is turisztikai célra használt állatok bevetésével csábítják utazásra a hirdetők. Idén akár még rekordot is dönthetnek a cégek, olyan mennyiségben öntik az állatok kizsákmányolásán alapuló szolgáltatásokat az Egyesült Királyság utazni vágyóira.
Növekvő számban vetnek be a turisztikai cégek állatos attrakciókat ígérő hirdetéseket az Egyesült Királyságban – hívták fel a figyelmet állatvédelmi aktivisták a The Guardian szerint. Ide lehet sorolni az elefántlovaglással, tigrissimogatással, delfin- vagy éppen papagájshow-val csalogató reklámokat is. Ez egy tavaly elfogadott új határozat értelmében illegális lenne, az a bizonyos új törvény azonban egyelőre nem lépett hatályba.
Az utazási irodák elméleti szinten készülhetnének már arra az időszakra is, amikor nem győzhetik meg az érdeklődőket a vadállatokkal kapcsolatos programlehetőségekkel. A gyakorlatban azonban az látszik, hogy amíg nem számít törvénysértésnek, élnek ezzel az alternatívával.
Az év első kilenc hónapjában 1201 cég hirdetett az Egyesült Királyságban állatos programokkal – sok esetben thaiföldi elefántattrakciókkal – a Save the Asian Elephants (Mentsük meg az ázsiai elefántokat) jótékonysági szervezet alapítója, Duncan McNair szerint. Várakozásai alapján pedig év végére ez a szám meghaladja majd a 2022-ben elért, rekordértéknek számító 1220-at is.
McNair a közelmúltban találkozott Helene Haymannal, aki a Lordok Házának tagja, és gyakran szólal fel környezetvédelmi ügyekben. Arról egyeztettek, miként lehetne felgyorsítani a tilalom hatályba lépését. „Évről évre egyre csúnyább az összkép, ahogy egyre vakmerőbb és kíméletlenebb turisztikai cégek jelennek meg a piacon. Ezeket pedig semmiféle hatékony szabályozás nem fékezi. A törvényt haladéktalanul hatályba kell léptetni, és érvényt kell neki szerezni” – mondta McNair.
A konzervatívok léptek fel először a turisztikai célra használt állatok védelmében
Tavaly ősszel még a konzervatív kormány fogadta el a turisztikai célra használt állatok védelmében az új intézkedést. A Rishi Sunak által vezetett kabinet azt nyilvánította ezzel elfogadhatatlannak, hogy a vadállatokkal
- a turisták szelfizzenek naphosszat,
- esetleg lovagoljanak rajtuk,
- vagy hogy brutális kiképzési módszereket kelljen elviselniük.
A Born Free Foundation politikai vezetője, Mark Jones az új intézkedés elfogadásakor kiemelte, az újítás hatalmas előrelépés állatjóléti szempontból. Kijelentette, ha ezeket az intézkedéseket érvényesíteni tudják a gyakorlatban is, világszerte veszélyeztetett és sérülékeny fajokat óvhatnának meg a turisztikai kizsákmányolástól.
Az Oxfordi Egyetem vadvédelmi kutatócsoportjának 2015-ös tanulmánya szerint világszerte mintegy 550 ezer állatot használnak fel turisztikai célú szórakoztatásra.
Az utazási irodák és utazásszervezők szövetsége, az Abta közleményében jelezte, továbbra is támogatja a jogszabály azon szándékát, hogy javítsák a britek által látogatott, turisztikai célra használt állatok életkörülményeit.
Támogattuk azt is, hogy a jövőbeni megközelítéseket összekapcsoljuk az elismert állatjóléti akkreditációs és tanúsítási rendszerekkel. Így ellenőrizhetjük, hogy a látványosságok megfelelnek-e az állatjóléti előírásoknak. Ugyanakkor világos elvárásokat is felállíthatunk az iparággal és beszállítóival szemben világszerte
– fogalmazott a szervezet.
Az idén megválasztott és beiktatott munkáspárti kabinet az elmúlt generáció legambiciózusabb terveit ígéri az állatjólét javítására. Ebben persze sok újdonság nincsen, a konzervatívok hasonló víziókkal álltak elő, ehhez képest tavaly elvetettek egy állatjóléti törvénytervezetet. A Kept Animals Billként emlegetett törvénytervezet többek között tovább korlátozta volna a kölyökkutyák importját és az élő állatok hizlalási, vágóhídi célú exportját.