Valerie, a fekete alapon barna foltos törpe tacskó felülnézetből fotózva

Az ausztrál vadon túlélőjévé vált egy megszökött törpe tacskó

Madarakat, békákat, egereket és dögöt is ehetett az ausztrál Kenguru-szigeten Valerie, a törpe tacskó, aki 16 hónap után került elő. A megszökött kutyát nem sikerült elkapni, de bekamerázott csapdahálózattal próbálnak most pontot tenni az ügy végére.

Több mint egy évvel ezelőtt, 2023 novemberében tűnt el egy Valerie nevű törpe tacskó az ausztráliai Kenguru-szigeten. A gazdái már lemondtak  róla, most azonban, 16 hónap elteltével ismét látták az állatot – számolt be a The Guardian. A kutya azonban – úgy tűnik – ráérzett a szabadság ízére, rendre meglóg ugyanis, amikor megpróbálják befogni őt.

„Első kézből származó beszámolók és videóbizonyítékok alapján most már tudjuk, hogy Valerie életben van. Amint embereket vagy járműveket lát meg, rohan, és az elkötelezett szigetlakók minden erőfeszítése ellenére lehetetlen volt elkapni őt” – írta a Kangala Wildlife Rescue állatvédő szervezet egy Facebook-posztban.

Valerie gazdáját, Georgia Gardnert meglepte, hogy a kutya ilyen ellenállónak bizonyult. A Kangala egyik igazgatója, Jared Karran szerint az állat vélhetően útszéli hulladékon és a gát vizén húzta ki eddig.

Arra gondoltunk, hogy nem a vadonban élhetett túl, hanem talán valaki befogadta, esetleg más kutyákkal akadt össze, és az ő ételükből kapott. Ő ugyanis egy igazi kis hercegnő volt. Soha nem ment el mellőlem, nem volt egy tipikus kinti, kemény kutya. Ha csak abba belegondolok, hogy akár egyetlen éjszaka is kiment az esőben az utcára, a mindenit

– mondta Gardner.

Egy nyaralás alatt szökött meg a tacskó

Valerie egy őszi pihenésre érkezett a gazdáival, Georgia Gardnerrel és Josh Fishlockkal a Dél-Ausztrália partjainál található Kenguru-szigetre. A kempingjükben lévő karámból aztán ott kiszökött, és eltűnt a bozótosban. A sziget híres a gazdag őshonos vadvilágáról, és bár dingók nincsenek ott, más vadállatok veszélyesek lehetnek egy szabadon kószáló törpe tacskóra nézve. Idesorolható például a barna- és a tigriskígyó is.

Egyes szakértők egyetértenek Gardnerékkel abban, hogy Valerie segítséget kaphatott a szigeten élő emberektől. A Sydney-i Egyetem állatorvosi karán oktató Paul McGreevy szerint azonban ez nem törvényszerű. Hangsúlyozta,  a tacskók, mint minden kutya, „rendkívül leleményesek”.

„A kutyák a legnagyobb opportunisták az állatvilágban: ez az egyik kulcsképességük” – mondta. A professzor szerint a törpe tacskók számára az ausztrál bozótos ugyan a legkevésbé sem tekinthető természetes közegnek, ám találhatnak ott elegendő élelmet és vizet. „Elméletileg ehetett madarakat, békákat és egereket, de valószínűbb, hogy dögöt evett” – magyarázta.

Valerie befogására most mindenesetre csapdákat helyeztek ki, amelyeket kamerákkal folyamatosan figyelnek.

Ez a cikk is érdekelhet:

Madártej: vaníliaszósz tetején fehér habfelhők úsznak

Vegán madártej datolyakaramellel – nosztalgiadesszertezés csúcsra járatva

Ha imádtad a hagyományos madártejet, de már növényi étrendet követsz,

Csernik-Varga Adrienn korábban sport-, majd gazdasági újságíróként dolgozott. Kamaszkora óta az volt az álma, hogy újságíróvá váljon. Nem sokkal azt követően pedig, hogy vegán lett, megjelent benne az igény, hogy a munkája is tükrözze az életmódját. Fontosnak tartja, hogy tudatos választásaival az öltözködés, étkezés, takarítás, vásárlás és az élet minden területén példát mutasson a kislányának. Amik igazán feldobják egy napját: egy jól sikerült interjú, az őszi és tavaszi napsütés, egy jó könyv és az, ha a kis családja repetázik egy-egy vegán fogásból.

Küldd tovább a cikket!

Kövess minket Facebookon is!

Neked ajánljuk

Egy tál színes paella, rajta pár gerezd lime, a háttérben zöldségek

Vegán paella – színes-zamatos spanyol klasszikus extra fehérjetartalommal

Quesadilla kapros uborkasalátával|Quesadilla piros színű szósszal|

Mexikói ízvilágú, batátás quesadilla – laktató, fehérjében gazdag fűszeres fogás

Két tányér nyári zöldbableves, mellette fokhagyma, répa, citrom

Krémes nyári zöldbableves – hidegen is fogyaszthatod

Legnépszerűbb

Receptajánlók és a legfontosabb tippek a tudatos élethez

Csatlakozz 40 000 fős hírlevél-közösségünkhöz, és kapj heti inspirációkat.

Olvass tovább:

Szűrők

Elkészítési idő

Elkészítési idő

Recept típusa

Recept típusa filter

Konyha

Konyha filter

Allergén

Allergének