Ötszáz róka menekül meg a haláltól egy amerikai szervezetnek köszönhetően. A SaveAFox Rescue egy egész szőrmeipari telepet vásárolt fel. Most adományokat gyűjtenek a következő lépésekhez.
Aláírta a szerződést a SaveAFox Rescue, az Egyesült Államokban, Minnesotában lévő rókamentő szervezet arról, hogy felvásárolja egy szőrmeipari telep mind az ötszáz lakóját. Az itt élő rókák így már biztosan megmenekültek a nyúzás elől.
A munka java azonban még csak most következik. Az állatvédőknek ugyanis gondoskodni kell az állatok megfelelő elhelyezéséről. A rókák legalább egy részét szeretnék olyan helyekre eljuttatni, ahol gondoskodnak róluk:
- állatkertekbe,
- menhelyekre
- vagy vadvédelmi létesítményekbe.
Facebook-posztjában a szervezet jelezte, mielőtt a jövőbeli örökbe fogadó helyekre eljuttatják az állatokat, alapellátást biztosítanak nekik. Ebben benne vannak az állatorvosi költségek, az egészségügyi igazolás kiállítása, valamint az ivartalanítás. A SaveAFox csapata szerint ez rókacsoportonként 200 dollárjukba, azaz közel 73.000 forintba kerül majd.
Ha pedig nem tudják mind az 500 rókát elhelyezni, a szervezetnek újabb kiadással kell számolni. Vásárolniuk kell ugyanis területet, ahol tarthatják őket, valamint gondoskodniuk kell annak körbekerítéséről, a rókák számára alkalmas környezet és infrastruktúra biztosításáról.
A projekt sikeres megvalósításához a rókamentő szervezet adományokat gyűjt.
Miért nem engedhető szabadon az összes róka?
A szervezet alapítója, Mikayla Raines a SaveAFox Rescue közösségi profilján jelezte, sokan keresik fel mostanság azzal a kérdéssel, miért kell fogságban tartani a mentett rókákat. Sokakban merült fel az a gondolat, hogy az újabb rácsok helyett inkább szabadon kellene engedni ezeket az állatokat.
A szervezet alapítója leszögezte, érthető persze, hogy a laikus állatkedvelőknek ez az első gondolata, a valóságban azonban ez sajnos kivitelezhetetlen.
A szervezetünknél lévő rókák egyike sem élt soha a vadonban, ezért nem lehet szabadon engedni őket. Az itt élő rókák többségének már a családja is több mint ötven éve fogságban él. Ebből fakadóan pedig mind fizikailag, mind mentálisan különböznek a vadon élő rókáktól.
A SaveAFox Rescue szerint ráadásul még ha egy-egy róka mégis megtanulna alkalmazkodni az új helyzethez, és boldogulna a vadonban, annak is lenne hátulütője. A szőrméjük színe ugyanis nem tekinthető természetesnek, valamint genetikai rendellenességeket is hordoznak. Ha pedig mindezekkel együtt keverednének a vadon élő egyedekkel, az akár a rókák kipusztulásához is vezethetne az érintett régióban.