scott jurek vegán ultrafutó

Második alkalommal vág bele a 3500 kilométeres kihívásba a vegán ultrafutó, Scott Jurek

Scott Jurek világhírű ultrafutó hat évvel ezelőtt érte el az addig ismert legjobb eredményt az Appalachian Trail-en, és reméli, hogy idén szeptemberben ismét megdönti saját, és esetleg a jelenlegi rekordtartó eredményét.

Az Appalachian Trail kihívás során több mint 3500 kilométert kell megtenniük a versenyzőknek az Egyesült Államokban Georgiától Maine-ig, erdei, sík és hegyi terepen egyaránt. Az ismert sportoló azt tervezi, hogy ismét belevág, és meg szeretné dönteni korábbi eredményét, ami nem kis feladat, tekintve, hogy korábban is elképesztő sebességgel tette meg a teljes távot.

Jurek 1997-ben váltott életmódot, azóta számos győzelmet tudhat magáénak, többek között Spartathlon, Hardrock 100 és több Badwater-ultramaratont. Elmondása szerint leginkább azért váltott étrendet, hogy gyorsabb regenerációt, valamint jobb egészségi állapotot érjen el, ugyanis hallott róla, hogy a növényi étrend jó hatással van a sportolók teljesítményére. Emellett a környezet- és állatvédelem is motiválta döntését.

Első nekifutásra Jurek 46 nap, 8 óra és 7 perc alatt érte el a leggyorsabb időt még 2015-ben. Mivel azóta ezt az eredményt megdöntötték, Jurek saját korábbi eredményének megdöntése mellett azt is reméli, hogy ismét rekordot állíthat fel.

A sportoló korábban a The Game Changers című filmben is feltűnt, melyben vegán sportolókat mutatnak be. Étrendjéről annyit nyilatkozott, hogy egyaránt szerepelnek benne feldolgozott vegán élelmiszerek és rengeteg nyers zöldség és gyümölcs, valamint többféle hüvelyes és olajos magvak.

Ez a cikk is érdekelhet:

Nutridude-kollázs

Nemzetközi gasztrozsűri elismerését is kivívta egy minimalista összetevőlistával hódító magyar élelmiszermárka

Fenntartható, vegán és kompromisszummentes ízélményt kínál a nemzetközi porondon is

A Prove.hu vegán szemmel mutatja be a világot - növényi alapú receptek, riportok itthonról és a nagyvilágból, elemzések, véleménycikkek és még sok más.

Küldd tovább a cikket!

Kövess minket Facebookon is!

Neked ajánljuk

Körtés galette dióval és fahéjjal megszórva

Körtés galette dióval – rusztikus, gyorsan elkészíthető őszi desszert

Piperade, baszk zöldségragu egy zöld tányérban, körülötte paradicsom, paprika és hagyma

Piperade – a baszkok egyszerű, színes zöldségraguja

Szendvicskrémek három variációban, három külön tálkában, mellettük csicseriborsó

Színesítsd a reggelit ezekkel a házi szendvicskrémekkel!

Legnépszerűbb

Receptajánlók és a legfontosabb tippek a tudatos élethez

Csatlakozz 40 000 fős hírlevél-közösségünkhöz, és kapj heti inspirációkat.

Olvass tovább:

Szűrők

Elkészítési idő

Elkészítési idő

Recept típusa

Recept típusa filter

Konyha

Konyha filter

Allergén

Allergének