Mikroműanyag lebontása

Növényi alapú, 97 százalékban lebomló műanyaggal kísérleteznek

Forradalmi módon venné fel a harcot a mindent beborító mikroműanyagokkal egy tudóscsoport: növényi alapú műanyaggal rukkoltak elő. A projekt még folyamatban van, de a fejlesztők szerint az eddigi eredmények kecsegtetők.

TPU-FC1 – így hívják az új biopolimert, amely akár teljesen fel is forgathatja az általános vélekedést a műanyagok használatával kapcsolatban.

Jelen állás szerint a fenntarthatóság kereteibe még a szelektív gyűjtéssel és az újrahasznosítással együtt sem igazán fér bele a műanyag. Egy közelmúltban publikált tanulmány is rámutatott, hogy az európai műanyaghulladék szelektív gyűjtése és újrahasznosítása a jelenlegi formában önámítás. Európa ugyanis mindössze átpasszolja, exportálja a problémát és becsukja a szemét, miközben a célországok – például Malajzia, Vietnám, Indonézia és Thaiföld – nem megfelelően kezelik az átvett szemetet.

A TPU-FC1 segítségével azonban ez a probléma hosszú távon akár kiküszöbölhetővé is válhat. Ez egy növényi alapú műanyag, amely szemétlerakókban 200 nap alatt 97 százalékban lebomlik – írja a One Green Planet. A javarészt algából készült anyagot a Kaliforniai Egyetem (UC San Diego) és egy anyagtudománnyal foglalkozó cég, az Algenesis kutatói kísérletezték ki. Céljuk a kezdetektől az volt, hogy fenntartható alternatívát kínáljanak a kőolajalapú műanyag kiváltására.

Csak most kezdjük megérteni, milyen következményekkel járnak együtt a mikroműanyagok. Megpróbálunk olyan anyagokat találni, amelyekkel helyettesíteni lehet az aktuálisan használtakat. Biztosítva azt is, hogy ezek az alternatívák az élettartamuk végén lebomoljanak, ne pedig a környezetben halmozódjanak. Ez nem könnyű feladat

mondta Michael Burkart, a Kaliforniai Egyetem professzora, a TPU-FC1-et bemutató tanulmány egyik szerzője.

Növényi alapú műanyaggal a mikroműanyagok ellen

A környezetvédők gyakran hangoztatják, hogy baj lesz abból a sok műanyaghulladékból, amelyet hátrahagy maga után az emberiség. Tavaly nyáron azonban újabb tudományos bizonyíték támasztotta alá, hogy nem a levegőbe beszélnek.

A tavalyi Ocean Race világ körüli vitorlásverseny résztvevői mintákat vettek az útjuk során érintett vizekből. Az azokat elemző tudósok pedig arra jutottak, hogy jelentősen megugrott a tengerek és óceánok mikroműanyag-tartalma az elmúlt években.

Egyes területeken egy köbméter víz 1884 mikroműanyag-darabkát tartalmazott, 18-szor többet, mint a 2017-2018-as Ocean Race idején. A legaggasztóbb azonban az, hogy a szárazföldtől legtávolabb eső pontokon is kimutatható volt a mikroműanyag.

Ilyen szempontból az új, növényi alapú műanyag kifejezetten ígéretes alternatíva lehet.

Már akkor is, amikor mintegy hat évvel ezelőtt először hoztuk létre algákból ezeket a polimereket, az volt a célunk, hogy biológiailag teljesen lebomlóak legyenek. Rengeteg adatunk volt arról, hogy az anyag eltűnt a komposztban, ez volt azonban az első alkalom, hogy mikroszinten is megmértük ezt

– mondta Robert Pomeroy, a tanulmány másik szerzője.

Michael Burkart leszögezte, sok munka van még hátra ahhoz, hogy a projekt végfázisába érjenek. Az eddig elértek mindenesetre szerinte bizakodásra adnak okot.

Ez a cikk is érdekelhet:

Inget és nyakkendőt viselő férfi koccint, vörösborral a kezében

Neked is javasolták már a napi egy deci bort az egészségedért? Kutatók azt ajánlják, ne dőlj be

Sokan gondolják úgy, hogy egy pohár bor a vacsora mellé

Csernik-Varga Adrienn korábban sport-, majd gazdasági újságíróként dolgozott. Kamaszkora óta az volt az álma, hogy újságíróvá váljon. Nem sokkal azt követően pedig, hogy vegán lett, megjelent benne az igény, hogy a munkája is tükrözze az életmódját. Fontosnak tartja, hogy tudatos választásaival az öltözködés, étkezés, takarítás, vásárlás és az élet minden területén példát mutasson a kislányának. Amik igazán feldobják egy napját: egy jól sikerült interjú, az őszi és tavaszi napsütés, egy jó könyv és az, ha a kis családja repetázik egy-egy vegán fogásból.

Küldd tovább a cikket!

Kövess minket Facebookon is!

Neked ajánljuk

Vegán sushi, mellette evőpálcikák

Vegán sushi – a hagyomány és a kreativitás izgalmas ötvözete

Gombakrémleves fekete tányérban, szürke felületen

Gombakrémleves csicseriborsóval – tápláló és melengető komfortfogás

Szilvás morzsasüti felszeletelve, mellette egész és felezett szilvák

Szilvás morzsasüti – a tökéletes, egyszerre omlós és ropogós őszi desszert

Legnépszerűbb

Receptajánlók és a legfontosabb tippek a tudatos élethez

Csatlakozz 40 000 fős hírlevél-közösségünkhöz, és kapj heti inspirációkat.

Olvass tovább:

Szűrők

Elkészítési idő

Elkészítési idő

Recept típusa

Recept típusa filter

Konyha

Konyha filter

Allergén

Allergének