A klímaváltozás miatt egy kisebbek a halak egy tanulmány szerint

Egyre kisebbek a halak, nem tudni, miért

Egy több ezer állat- és növényfajt vizsgáló új kutatás szerint bizonyos fajok, főleg a halak egyedei évről évre egyre kisebbek.

A Science folyóiratban megjelent tanulmány több mint 4000 gerinctelen, kétéltű, hüllő-, emlős- és növényfajról 1960-tól 2020-ig összegyűjtött adatokat elemzett.

Az eredmények alapján arra jutottak, hogy sok fajnál igen változóak a testméret növekedésével vagy csökkenésével kapcsolatos tendenciák, a tengeri halak esetében viszont egyértelműen inkább a csökkenés jellemző. A szerzők szerint ezeknek a változásoknak jelentős következményei vannak az élővilágra nézve.

Miért kisebbek a halak?

Egyelőre nincs biztos magyarázat, de a szerzők szerint a változás legvalószínűbb oka az emberi hatás, főleg a felmelegedés és a túlhalászat.

A szerzők azt is észrevették, hogy bizonyos ökoszisztémákban a nagyobb halfajok egyedszáma csökken, helyüket pedig kisebb fajok veszik át.

A testméret változása tehát nemcsak abból ered, hogy a fajon belül zsugorodnak az egyedek, hanem abból is, hogy a nagyobb fajokat egyre inkább leváltják a kisebbek.

A biomassza (az állatok össztömege) azonban a megfigyelt esetek többségében nem változott. Ez a szerzők szerint azért van, mert az ökoszisztémák általában „kompenzálják” a változásokat. Ez azt jelenti, hogy ugyanakkora össztömegű élőlényt tartanak el, mint előtte.

A Maine-öbölben például a nagyobb testű tüskés ráják és a tőkehalak száma is egyre fogyatkozik, amellett, hogy egyedei egyre kisebbek. Megfigyelések szerint a helyüket egyre növekvő arányban a kisebb testű makréla veszi át.

A kutatás ebből a szempontból úttörő, ugyanis ez az első olyan tanulmány, ami a halfajok méretének változásaira széles körben rámutat.

Szerintünk ez azt jelenti, hogy amikor a nagyobb élőlények eltűnnek, mások próbálják meg átvenni a helyüket, kihasználva a felszabaduló erőforrásokat

– mondta Maria Dornelas, a tanulmány vezető szerzője.

Annak megértése, hogy a halak testmérete hogyan változik és a fajok hogyan váltják egymást, fontos jelentőséggel bír.

„Egyértelmű, hogy a világszerte tapasztalható széles körű fajcsere kézzelfogható következményekkel jár. Az élőlények zsugorodásának jelentős hatása van, mivel az állatok mérete meghatározza azok hozzájárulását az ökoszisztémák működéséhez, és azt, hogy az embereknek milyen hasznot hoznak” – magyarázta Dornelas.

Más fajoknál zavarosabb a kép

A tanulmányban vizsgált többi faj esetében az általános minta már nem ennyire egyértelmű. Bizonyos növényeknél és gerinctelen fajoknál is méretbeli csökkenést, míg másoknál növekedést figyeltek meg.

Azt azonban a kutatók megállapították, hogy maga a változás szinte minden esetben abból áll, hogy egy bizonyos – kisebb vagy nagyobb – méretű faj levált egy másikat. Emellett az a tendencia is állandónak tűnik, hogy a biomassza kompenzálódik, tehát nagyjából ugyanakkora marad.

„Tanulmányunk rámutat arra, hogy fontos figyelembe venni a fajok tulajdonságainak változásait mind egyedek szintjén, mind a fajok között, ha meg akarjuk érteni a környezeti változások és az ember hatását a biológiai sokféleségre nézve” – mondta Dr. Franziska Schrodt, a tanulmány egyik szerzője.

Ez a cikk is érdekelhet:

Anna Wintour, a Vogue korábbi főszerkesztője szőrmében, napszemüvegben sétál

Főszerkesztőjével együtt leváltja annak vitatott hóbortját is a legendás divatmagazin

Újabb ikonikus divatipari szereplő mondott nemet az állati szőrmére. A

Domján Flóra környezetgazdálkodás szakon szerzett diplomát 2021 januárjában. A legfontosabb értéknek az empátiát tartja, éppúgy az állatok és az élővilág iránt, mint az emberek felé. Hisz benne, hogy egyre többen rájövünk: a hús ára egy élet elvétele, és az élet szeretetének, az együttérzésnek, a közös társadalmi értékeinknek minden élőre ki kell terjednie. Ezt az üzenetet minél hitelesebben igyekszik képviselni az írásaiban, az aktivizmusban és a mindennapokban is.

Küldd tovább a cikket!

Kövess minket Facebookon is!

Neked ajánljuk

Édesburgonyás pásztorpite fekete tepsiben

Édesburgonyás pásztorpite – tápláló és szaftos fogás kevesebb mint egy óra alatt

Vegán túrós csusza répapörccel

Vegán „túrós” csusza ropogós répapörccel és kaporral

Wonton leves húsmentesen

Húsmentes wonton leves – tökéletes gyógyír az őszi-téli megfázásokra

Legnépszerűbb

Receptajánlók és a legfontosabb tippek a tudatos élethez

Csatlakozz 40 000 fős hírlevél-közösségünkhöz, és kapj heti inspirációkat.

Olvass tovább:

Szűrők

Elkészítési idő

Elkészítési idő

Recept típusa

Recept típusa filter

Konyha

Konyha filter

Allergén

Allergének