A következő esszé George Monbiot írása.

Soha nem kapott még az emberiség ennél súlyosabb hírt: összeomlóban van a földi élet. A múlt hétfői nemzetközi, ENSZ által közzétett jelentésből egyértelműen kiderül, hogy a bolygónk élővilága haldoklik. Mégsem meglepő, hogy ezt mindössze néhány újság értékelte címlaphírnek. A média összes előítélete közül ez a legrosszabb – a relevancia elleni előítélet. Minél fontosabb valami, annál kevésbé beszélnek róla.

Ennek oka van. Ha teljesen tudatában lennénk a helyzetünknek, akkor rendszerszintű változást követelnénk. A rendszerszintű változás pedig fenyegetően hat azokra, akiknek a kezében van a média. Ezért királyi babákról meg terasz miatt veszekedő szomszédokról szóló badarságokkal terelik el a figyelmünket. Többször mondták már nekem, hogy olyan a média, amilyet megérdemlünk. Ez nem igaz. Olyan a média, amit a milliárdos tulajdonosaik megkövetelnek.

Ez azt jelenti, hogy egy újságíró első számú feladata az, hogy hogy az elhanyagolt kérdésekről írjon. Ezért a figyelmedet most a bolygónak arra a 70 százalékára szeretném terelni, amit még az ENSZ jelentése is kispadra tett, és épphogy megemlítette: ezek a tengerek. A tengeri élet jelenleg még a földinél is gyorsabb ütemben haldoklik. Az ENSZ biodiverzitásról szóló jelentése egyértelművé teszi, hogy ennek a fő oka nem a műanyag, és nem is a vízszennyezés, a klímaváltozás, vagy a savasodás – hanem a halászat [de természetesen korántsem elhanyagolható a többi szegmens sem].

És mivel a kereskedelmi halászat a legfontosabb közrejátszó tényező, erről beszélünk a legkevesebbet. A BBC csatorna Kék Bolygó című dokumentumfilm-sorozata tökéletes példája ennek a tartózkodó magatartásnak. Sem a fosszilis üzemanyagokról, sem a műanyagiparról nem esett egy szó sem, a halászatról is csak említésszerűen, mivel ezt az ipart védi egyrészt a milliárdos érdekeltség, másrészt az emberekben élő bukolikus idill képe.

Ez is érdekelhet ➡  Miért ne hagyd figyelmen kívül a globális túlhalászás környezeti hatásait?

Ha a halász szót hallod, milyen kép jelenik meg előtted? Iglo kapitány, fehér szakállal, csillogó szemekkel, amint kis piros hajóján ülve ringatózik a fénylő tengeren? Ha igen, akkor a fejedben élő képet ideje korszerűsíteni. Tavaly egy, a Greenpeace által vezetett nyomozásból kiderült, hogy Nagy-Britannia halászati kvótája 29 százaléka öt család tulajdonában van, akik mellesleg mind szerepelnek a Sunday Times “szupergazdagok” listáján.

Ezenkívül a kvóta további 24 százalékát egyetlenegy holland multi birtokolja, egyetlen hatalmas halászhajóval. A legkisebb, tíz méternél kisebb hajók a halászflotta 79 százalékát teszik ki, de az összkvóta mindössze két százalékát jogosultak kifogni.

Globális probléma

Globális nagyipari halászat
Anadolu Agency / Getty Images

Az egész világon ugyanez jellemző: gazdag országokból származó, hatalmas hajók sajátítják ki a szegény nemzetek fő fehérjeforrását, közben pedig cápákat, tonhalakat, teknősöket, albatroszokat, delfineket, és a tengeri élővilág óriási részét kiirtják. A partközeli haltenyésztésnek még ennél is súlyosabb hatása van, mivel a halak és rákfélék etetésének gyakran teljes tengeri ökoszisztémák válnak áldozatává: a vonóhálós halászhajók válogatás nélkül felkotornak a tengerfenékről mindent, és összezúzzák haleledelnek.

A nyílt tenger – vagyis a tengerek és óceánok azon része, amely az országok kétszáz tengeri mérföldes határát meghaladja – törvényen kívüli birodalom. Itt a halászhajók akár 120 km-nyi horogsort is leraknak, ami az itt elhaladó ragadozókat és egyéb tengeri élőlényeket elpusztítja. De a part menti halászterületeket is borzasztóan menedzselik, mivel a még alapvetően is túl megengedő törvényeket sem tartják be a legkisebb mértékben sem.

Néhány évig úgy tűnt, a tőkehal- és makréla-populációk Nagy-Britannia környékén helyreállóban vannak. Azt mondták, újra lelkiismeret-furdalás nélkül lehet őket enni. Most mindkét faj népessége vészesen csökken. A fiatal tőkehalakat ipari mennyiségben pusztítják illegálisan – tömegesen borítják őket a hajókról a tengerbe, aminek eredményeképp a nagy-britanniai legális halászható mennyiséget körülbelül egyharmaddal lépik túl. Az innen származó makréla, a halászterületek alig-szabályozottsága miatt, szerencsére néhány hete elvesztette az ökocímkét.

A brit kormány állítja: Anglia vizeinek 36 százalékát védett tengeri területként őrzik. Ez azonban az elméleti síkon túl semmit nem jelent. A kereskedelmi halászat ezeknek a “védett” területeknek kevesebb, mint a 0,1 százalékáról van kitiltva. A Science tudományos folyóiratban egy nemrég megjelent tanulmány megállapította, hogy a vonóhálós halászat Európa védett vizein intenzívebb, mint a nem védett területeken. Ezek a “védett” övezetek nem valódiak: az egyedüli céljuk a társadalom megtévesztése; elhitetik az emberekkel, hogy valamit tesznek a tengerekért.

Lenne megoldás, csak senkit nem érdekel

Halászat

Az egészben a legdühítőbb az, hogy a halászati ipar szabályozása olcsó és könnyű is lenne. Ha a kereskedelmi halászatot nagyobb tengeri területekről tiltanák ki, a teljes halfogás paradox módon megemelkedne: a biológiában ezt továbbgyűrűző hatásnak hívják. Mivel a halak és rákfélék védett területen nagy számban szaporodnak, “továbbgyűrűznek” a környező területekre is.

A világ azon részein, ahol ténylegesen védelem alatt állnak bizonyos részei a tengernek, a halpopulációk jelentősen nőttek. A PLOS Biology tudományos folyóiratban megjelent tanulmány rámutat a tényre: még ha az összes nyílt tengerről kitiltanák a halászatot – ahogyan kellene lennie –, akkor is nőne a halfogás, mivel az egyre növekvő populációk átvándorolnának a partközeli szakaszokra.

Ráadásul a törvényeket nem nehéz betartatni. A WWF szerint az összes tíz méternél nagyobb, brit vizeken halászó hajót távfelügyeleti berendezéssel ellátni mindössze 5 millió fontba kerülne. Kamerák és érzékelők fel tudnák venni, mit fogott ki a hajó és hol, ami így ellehetetlenítené az illegális halászatot. Most azonban az ilyen berendezés elhelyezése önkéntes alapon működik.

Más szóval: a tömeges visszaborítást, a kvótán túli és a tiltott zónában való halászatot elkerülendő, kötelező a törvényeket betartani, de nem kötelező felszerelni az eszközöket, amik megmutatják, hogy betartják-e a őket. Nem meglepő módon a halászhajók kevesebb, mint 1 százaléka egyezett bele, hogy felszereli a berendezést. Figyelembe véve, mekkora profitra lehet szert tenni a simlizéssel, meglep-e bárkit is, hogy a halászati ipar összeomlásba taszítja nemcsak a halpopulációkat, de az egész tengeri élővilágot is?

Nem igazán van már a tengerekben biztonságosan elfogyasztható hal és rákféle. A nemrég kirobbant botrány alapján még a Tengergazdálkodási Tanács termékcímkéje sem garancia semmire. A tanács például olyan tonhalnak adott “fenntartható” tanúsítványt, amiről kiderült: halászatuk évi több ezer, veszélyeztetett fajhoz tartozó cápa halálát okozza: a tonhalak mellé “járulékos fogásként” a fedélzetre kerülő cápák uszonyát levágják, majd visszadobják őket a vízbe.

Ez is érdekelhet ➡  Delfinpopulációk halhatnak ki a halászat miatt

Amíg a halászatot nem szabályozzák és szorítják megfelelő keretek közé, nem kellene, hogy beleegyezésünket adjuk ezekbe a gyakorlatokba. Persze, ne vegyél műanyag zacskót…de ha tényleg akarsz tenni valamit, ami számít, akkor ne egyél halat. old omega seamaster automatic replica 21 cartier watch replica
replica rolex for sale
cartier fake watches

Oszd meg - 1 kattintás!
Prove.hu
Flóra

Flóra

Publicista
Amikor gyerekként megértettem, hogy a hús ára egy élet elvétele, nem tudtam elképzelni, miért esszük egy emberként mégis; hogy az élet szeretete, az együttérzés, a közös társadalmi értékeink miért nem terjednek ki arra a néhány állatfajra, akik nap mint nap az asztalunkra kerülnek. Így lettem vegetáriánus, néhány évvel később pedig vegán. A téma azóta is foglalkoztat - ami leginkább leköt, az a veganizmus, a feminizmus és a környezetvédelem közös szociológiai háttere.