Jane Goodall munkásságának köszönhetően már a csimpánzoknak is lett saját világnapjuk. A neves etológus és természetvédő az elsők között mutatott rá arra, hogy mennyire sok szempontból hasonlítanak ezek az állatok az emberekhez.
Meglehetősen friss ünnep a csimpánzok világnapja, július 14-e hivatalosan mindössze a 2018-as év óta ennek az emberszabású főemlősnek dedikált nap.
Hogy miért pont ez a dátum? Jane Goodall 63 éve, 1960-ban éppen ezen a napon lépett a tanzániai Gombe Nemzeti Park partjára, hogy megkezdje csimpánzokkal kapcsolatos kutatását.
Ez az a nap, ami oda vezetett, hogy újra kellett definiálni az ember fogalmát. Egészen addig a tudósok azt hitték, hogy csak az ember képes eszközöket készíteni, eszközöket használni
– áll a Jane Goodall Intézet 2022-es közleményében.
Többek között Jane Goodall 70-es és 80-as években végzett kutatásának az eredménye, hogy a nyilvánosság számára is világossá vált, a csimpánzközösségek tagjai is olyan különféle egyéniségek, mint az emberek.
Sok a közös pont a csimpánz és az ember között
Az állatvilágban a csimpánzok tekinthetők a legközelebbi rokonainknak: génjeink mintegy 98 százaléka azonos.
Az emberi fajhoz hasonlóan a csimpánzok is rendkívül szociális lények, évekig gondoskodnak utódaikról. Egy friss tanulmányból ráadásul az is kiderült, hogy a csimpánzkölykök kommunikációja is nagyon hasonlít a csecsemőkéhez. Gesztusaik, hangjaik és arckifejezéseik a kisbabák kommunikációjára hajazva fejlődik.
Közép-Afrika a természetes élőhelyük, ahol napjaik nagy részét a fák tetején töltik. A földön rendszerint inkább négykézláb közlekednek – na, nem azért, mintha az emberek által preferált módon egyébként nem tudnának. A WWF természetvédő szervezet szerint akár egy mérföldet is képesek lennének két lábon megtenni.
Az emberekhez hasonlóan rájuk is jellemző az eszközhasználat:
- a termeszeket botokkal kaparják ki maguknak és
- levelek segítségével isszák a vizet is.
A legfrissebb kutatások alapján arra lehet következtetni, hogy rendelkeznek azzal a képességgel, hogy előre felkészüljenek két különböző jövőbeli forgatókönyvre is. Az emberek esetében ez azt jelenti, hogy a nyári kánikula idején számolunk egy zápor lehetőségével is, ezért a naptej mellé esernyő is kerül a táskába. A csimpánzok esetében ez persze egészen másképp néz ki, de a képesség azonos.
A csimpánzok veszélyeztetett állatok: élőhelyük pusztulása, az illegális vadászat és a vadállat-kereskedelem is komoly fenyegetést jelent számukra.