Egy barna tehén kukucskál be egy autó ablakán

Három tehén egy autóban? Ez már a Renault-nak is sok, újít a gyártó

Év végére teljesen leáll az állati bőr használatával a Renault. A francia autógyártó ezt a PETA France állatvédő szervezettel történt egyeztetések után jelentette be. A döntés nemcsak etikai, hanem környezetvédelmi szempontból is mérföldkő: új modelljeikben kizárólag újrahasznosított, állatmentes anyagokat használnak.

A luxuskategóriás autók utasterében sokáig a hagyományos marhabőr számított a prémium minőség zálogának, ám az utóbbi években a fenntartható megoldások iránti egyre nagyobb igény hatására új szempontok kerültek előtérbe az anyagválasztásban.

Ennek a szellemében szünteti meg most a Renault francia autógyártó az állati bőrből készült belső kiegészítők gyártását. A vállalat ezt a döntést a PETA France állatvédő szervezettel folytatott egyeztetések után hozta meg.

Nem lehet részünk nyugodt luxusutazásban, ha közben állati szenvedéssel és környezetszennyezéssel ülünk egy autóban

mondta James Fraser, a PETA France vállalati kapcsolattartója a Renault-val folytatott egyeztetést követően. Hozzátette, ez a lépés is azt mutatja, hogy az innováció és az együttérzés kéz a kézben jár.

A bőrmentes autó az etikusabb jövő egyik záloga lehet

Ráadásul nemcsak az állatvédelmi, hanem a környezetvédelmi szempontok is komoly érveket jelentenek a bőrhasználat ellen. A globális bőripar az iparág paradigmaváltása előtt áll, mivel több szempontból is káros a környezetre nézve: az állatokon kívül emberek halnak meg a gyártási folyamatok miatt. Emellett jelentős mértékben hozzájárul

  • a klímaváltozáshoz,
  • az erdőirtáshoz
  • és a vízi élővilág szennyezéséhez is.

A bőripar évente több mint egy milliárd állat halálát okozza. Egy szabványméretű autó utasterének elkészítéséhez nagyjából három tehén vagy bika szükséges.

A Renault nemrég mutatta be új modelljeit: Renault 5 E-Tech Electric, a Symbioz és a Rafale, amelyek már mind újrahasznosított anyagok felhasználásával készülnek. A PETA pedig arra ösztönzi az autógyártókat, hogy lépjenek a Renault nyomdokaiba, mert etikus döntésekre van szükség ahhoz, hogy jobb hellyé válhasson a világ.

Az állatvédő szervezet ugyanakkor arra is rámutatott, nem kizárólag a gyártókon múlik, kikopik-e az állati bőr az autóiparból. A tudatos vásárlók előnyben részesítik az állatmentes, fenntartható alternatívákat, és elvárják, hogy a kínálati oldal erre reagáljon. A PETA ezért egy autóipari összeállítással hívja fel a figyelmet a bőrmentes modellekre, hogy a fogyasztók könnyebben eligazodhassanak a kínálatban.

Ez a cikk is érdekelhet:

Kullancs mászik, színes, csíkos anyagon

Kullancsriadó: veszélyes fajok jelentek meg Magyarországon, halálos vírust terjeszthetnek

Afrikai eredetű, aktívan vadászó kullancsfajok jelentek meg Magyarországon, amelyek terjeszthetik

Nikházy Ádám kommunikáció és médiatudomány szakon végzett. Több év irodai munkát hagyott maga mögött, hogy a fotózás iránti szenvedélye végre kiteljesedhessen. Legközelebb a dokumentarista fotográfia áll hozzá, amely szerinte jelentős szerepet játszik a társadalom visszatükrözésében. Egyre mélyebben elmerül a videókészítésben is, célja, hogy a dokumentumfilm eszközein keresztül mutassa be a minket körülvevő világot. A vizuális megjelenítés mellett az írás is fontos számára – így próbálja összetettebben, több nézőpontból is megközelíteni és közelebb hozni a közönséghez a választott témáit.

Küldd tovább a cikket!

Kövess minket Facebookon is!

Neked ajánljuk

Egy tál színes paella, rajta pár gerezd lime, a háttérben zöldségek

Vegán paella – színes-zamatos spanyol klasszikus extra fehérjetartalommal

Caponata, azaz szicíliai padlizsánragu egy fehér tányérban

Caponata – a szicíliaiak hagyományosan vegán padlizsánraguja

Mogyorókrém egy barna tálban, benne habverő

Egészséges mogyorókrém házilag – így készül a „Notella”

Legnépszerűbb

Receptajánlók és a legfontosabb tippek a tudatos élethez

Csatlakozz 40 000 fős hírlevél-közösségünkhöz, és kapj heti inspirációkat.

Olvass tovább:

Szűrők

Elkészítési idő

Elkészítési idő

Recept típusa

Recept típusa filter

Konyha

Konyha filter

Allergén

Allergének