Pénzbírságot és felfüggesztett szabadságvesztést kapott egy francia vadász egy anyamedve kilövéséért. A társaság védett, vadászzónán kívüli területre tévedt még 2021-ben, ott támadta meg őket az állat. A vadászok azzal védekeztek, hogy rosszul van kitáblázva a hely, ezért nem tudtak róla, hogy tiltott területre keveredtek.
Felfüggesztett börtönbüntetésre ítélték a napokban azt a 81 éves franciaországi vadászt, aki még 2021-ben lőtt le egy védett, Caramelles néven emlegetett barna medvét a Pireneusokban. Emellett pedig 750 eurós (303 ezer forintos) pénzbírságot is kapott – írta meg a BBC. A fegyverét elkobozták, a vadászengedélyét pedig bevonták.
A bíróság előtt meg kellett jelennie a férfi tizenöt társának is, az eset ugyanis akkor történt, amikor a társaság éppen vaddisznóra vadászott. Együttesen több mint 60 ezer eurós (több mint 24 millió forintos) kártérítést kell fizetniük az ellenük polgári pert indító környezetvédelmi egyesületeknek.
A Pays de l’ours francia medvevédelmi egyesület közleményében úgy fogalmazott, hogy az ítélet „jogosnak tűnik”. „Minden vadászt bűnösnek találtak, ez számunkra a legfontosabb” – idézi az egyesület elnökét, Sabine Matraire-t a Le Monde.
Nem hagyott más választást az anyamedve?
A barna medvét kilövő férfi azzal védekezett, „nem volt más választása”, mint tüzet nyitni az állatra. A csapat először két medvebocsot látott meg. „Csodálattal néztem rájuk” – emlékezett vissza az ügy első számú vádlottja. „Nagyon kicsire húztam össze magam, de az anyamedve meglátott. Találkozott a tekintetünk, ő pedig támadásba lendült.”
„Megragadta a bal combomat, mire pánikba estem, és lőttem egyet. Erre morogva hátrált, megkerült engem, és megharapta a jobb vádlim, elestem, és már a lábamat ette. Újratöltöttem a puskámat, és lőttem.”
A vádlott „azért ölt meg egy medvét, mert nem volt más választása; szükségszerű volt. Ez nem von maga után büntetőjogi felelősségre vonást” – érvelt Charles Lagier, az egyik védőügyvéd a tárgyaláson. A képet azonban árnyalja egy másik tényező: a pontos helyszín.
A társaság ugyanis az Ariège-i Seix település közelében lévő Mont Valier természetvédelmi területen akadt össze a medvével és bocsaival. Ez 396 méterrel az engedélyezett vadászzónán kívül esett, tehát eleve nem is tartózkodhattak volna ott. Egy másik védőügyvéd, Fanny Campagne szerint azonban a tévedés „a vadászat tilalmára utaló táblák hiányára” vezethető vissza.
Sikeres volt a visszatelepítési program
Az állatvédők kiemelték, a barna medvék szerves részét képezik a törékeny hegyi ökoszisztéma fenntartásának. A medvék már majdnem teljesen eltűntek a Pireneusokból, mikor Franciaország az 1990-es években visszatelepítési programot indított. Ennek keretében Szlovéniából vittek oda medvéket.
A program sikeresnek bizonyult. A pireneusi barna medvék számát 1954-ben még 70-re tették a régió turisztikai hivatala szerint. A 90-es évek elejére pedig mindössze hét-nyolc példány maradt. A francia biodiverzitásért felelős hivatal 2024-es becslése szerint pedig a hegységben jelenleg mintegy 96 medve él.
A ragadozó jelenléte miatt viszont egyre nagyobb feszültségeket generál. Az állattartók sérelmezik, hogy a medvék veszélyt jelentenek a jószágaikra és a megélhetésükre.