Egy szőke hajú nő áll a húspult előtt a szupermarketben, kezében egy csomag hús

Megszépítik a valóságot a húsos termékek csomagolásán látható képek

Egy brit állatjogi szervezet felmérte, mennyire valósághűek az állati alapú élelmiszerek csomagolásain lévő képek. Valamint megvizsgálta a reklámokban és sajtóban megjelenő beszámolókat a brit állattenyésztésről. Kiderült, hogy a nagyüzemi állattenyésztés valós arca helyett a gyártók inkább idilli képekkel vezetik félre a fogyasztókat.

Mindannyian tudjuk, hogyan néz ki egy tökéletes háztáji gazdaság. Ezt látjuk a reklámokban, ez bámul vissza ránk a tejesdoboz kartonjáról, ez a kép köszön vissza a hússzeletek csomagolásáról. Egészséges, szabadon legelésző – kapirgáló, dagonyázó – állatok, akik csak úgy kicsattannak az egészségtől. A tehenek mellett borjakat, a tyúkok mellett csibéket láthatunk, és sokszor a jó kedélyű, mosolygós gazda is megjelenik a képeken, akiről úgy sejtjük, név szerint ismer minden gondozásában lévő állatot.

Ez a „szisztematikus megtévesztés” – ahogy egy brit állatjogi szervezet nevezi – egyáltalán nem véletlen. A célja, hogy meggyőzzön minket: az állat, aminek a testrészét, tojását, tejét megvásároljuk, bizonyosan nagyszerű életet élt, mielőtt befóliázva a pultba került. Ez a megtévesztő gyakorlat pedig nagyon is elterjedt – olvasható a The Animal Law Foundation (TALF) szervezet weboldalán.

Ez az állatvédő szervezet egy jogászokból álló kollektíva, akik célja weboldaluk szerint a jogi keretrendszer megerősítése az állatok számára. Legújabb jelentésükben azt vizsgálták, milyen mértékű félretájékoztatás és megtévesztés figyelhető meg a brit állattenyésztés vonatkozásában. Ehhez weboldalakat, újságokat, televíziós hirdetéseket vizsgáltak. Az eredmények szerint az állattenyésztők cseppet sem törekednek a valós helyzet bemutatására.

Az állattenyésztés nagyüzemi módon zajlik, kivételek csak kis számban vannak

A TALF megállapította, hogy az olyan mindennapos gyakorlatok, mint a farokcsonkítás vagy a túlzsúfolt telepek, lényegében sehol nem jelennek meg. Az állatokat tágas térben, utódaiakkal közösen ábrázolják. Pedig az Egyesült Királyságban az állatok körülbelül 85 százaléka nagyipari körülmények között él. Negyvenhét cég közül mindössze három volt, ahol sem a weboldalon, sem a csomagoláson nem használtak állatokat. A fennmaradó negyvennégy gyártó kapcsán a TALF a következő eredményeket találta:

  • A gyártók 84 százaléka kültéri körülmények között ábrázolja – fotókon vagy rajzokon – az állatokat a weboldalán vagy a termékeiken, pedig a nagyipari állattenyésztés esetében a szabad ég alatt tartás egyáltalán nem jellemző.
  • 36 százalékuknál lehetett az állatokat beltéren látni, és mindegyik megjelenítés egészséges állapotban ábrázolta őket.
  • A gyártók 94 százaléka használt képeket jó egészségi állapotban lévő állatokról.
  • A képek vagy videók egynegyedén az állattenyésztő gazda is szerepelt.

A helyzet nem volt valósághűbb a kilenc nagy brit élelmiszerlánc esetében sem. Kivétel nélkül mindenhol szabadban tartott, egészségesnek tűnő állatok szerepeltek a képeken. Az esetek kétharmadában pedig a gazda is látható volt az állatai mellett. Az újságok kapcsán kissé élethűbb a helyzet, itt a legvalóságosabban a lazactenyésztést ábrázolták. Az idilli környezet és az egészséges állatok megjelenítése azért sem tekinthető tisztességes gyakorlatnak – a tények tudatos elferdítése mellett –, mert a britek közel 40 százaléka úgy nyilatkozott egy korábbi YouGov-felmérés kapcsán, hogy a reklámok és hirdetések segítenek számára eldönteni, mit vásároljon.

A csomagolásokat, reklámokat és címkéket nem csak tudatosan fals, megtévesztő információ terjesztésére lehet felhasználni. Egy friss tanulmány arra az eredményre jutott, hogy a jól megtervezett fenntarthatósági címkék nemcsak hatékony döntésmodósítók lehetnek, de az információs hiányosságokat is jól lehet velük orvosolni.

Ez a cikk is érdekelhet:

Piperade, baszk zöldségragu egy zöld tányérban, körülötte paradicsom, paprika és hagyma

Piperade – a baszkok egyszerű, színes zöldségraguja

A piperade a baszk konyha klasszikus eleme: egyszerű, színes zöldségragu,

Kőrösi Bogdán írás iránti szeretete hosszú évekre nyúlik vissza. Az ELTE BTK egyetemi újságjának hasábjain és több online felületen jelentek meg cikkei, filmkritikái, beszámolói. Az írás mellett lelkesen érdeklődik a fenntarthatóság és a természetvédelem iránt. A Mondolo Egyesület alapítótagjaként rendszeresen részt vesz környezeti neveléssel, fenntarthatósággal és ismeretterjesztéssel kapcsolatos projektek szervezésében és lebonyolításában. A veganizmus jelenti számára azt az életfilozófiát, amivel kompromisszumok nélkül tud azonosulni, immáron közel egy évtizede.

Küldd tovább a cikket!

Kövess minket Facebookon is!

Neked ajánljuk

Vegán sushi, mellette evőpálcikák

Vegán sushi – a hagyomány és a kreativitás izgalmas ötvözete

Két szelet káposztás rétes fehér tányéron

Káposztás rétes – pikk-pakk betölti a konyhád a füstösen édeskés, nosztalgikus illata

Jókai bableves tányérban, mellett kenyérszeletek, babérlevél, fokhagyma, petrezselyem és zöld paprika

Jókai-bableves: hagyományos ízek modern köntösben

Legnépszerűbb

Receptajánlók és a legfontosabb tippek a tudatos élethez

Csatlakozz 40 000 fős hírlevél-közösségünkhöz, és kapj heti inspirációkat.

Olvass tovább:

Szűrők

Elkészítési idő

Elkészítési idő

Recept típusa

Recept típusa filter

Konyha

Konyha filter

Allergén

Allergének