Társalapítójává és vezető márkatanácsadójává vált a Playground vegán síkosítókat gyártó cégnek Christina Aguilera énekesnő. A cég állítása szerint a termékeik azáltal egyedülállóak a piacon, hogy az élvezeti értékhez prémium bőrápolást is biztosítanak.
Vegán síkosítót forgalmazó cégbe szállt be Christina Aguilera. Az ötszörös Grammy-díjas énekesnő társalapítói és vezető márkatanácsadói minőségben csatlakozik a piacon 2022-ben bemutatkozott Playgroundhoz.
A vállalatot egy nőkből álló csapat irányítja, Christina Aguilera elsősorban Catherine Magee vezérigazgató és Sandy Vukovic társalapító munkáját segíti majd. Céljuk, hogy a szexuális jóllét témáját lehúzzák a tabuk listájáról, és egy nyílt párbeszédet nyissanak meg róla.
Talán nem is meglepő, hogy a női csapat elsősorban a nőket szeretné megszólítani. Christina Aguilera kijelentette, a szexuális jóllétet eddig jellemzően a férfi prioritások mentén definiálták, ezen pedig változtatni kell.
„Örülök, hogy egy női tulajdonban lévő cég részese lehetek, és annak is, hogy egy olyan márka építésében vehetek részt, mint a Playground” – olvasható az énekesnő közleményében.
Az általános egészséggel és jólléttel kapcsolatos kommunikációnkból eddig hiányzott a szexuális egészség témája, Christina pedig tökéletes arra, hogy felkarolja a női szexualitás kérdéskörét
– mondta Catherine Magee, a Playground vezérigazgatója.
A bejegyzés megtekintése az Instagramon
Plant Based News (@plantbasednews) által megosztott bejegyzés
Úttörő is, meg nem is
A márka síkosítói vízbázisúak, ideális pH-értékűek és előállításuk során nem estek át állatkísérleti fázison. Négy típus kapható:
- After Hours,
- Date Night,
- Love Sesh,
- Mini Escape.
Vegán síkosítóból már Magyarországon is elérhető többféle típus, rendelhető webshopokon is, de akár népszerű drogérialáncokban is könnyedén beszerezhetők. A Playground azonban azt ígéri, hogy a cég termékei többet nyújtanak egyszerű síkosítónál. Állításuk szerint ezeket úgy állították össze, hogy egyszerre „hidratáljanak, megnyugtassák a bőrt és a libidót is felpezsdítsék tisztán növényi alapú összetevőkkel, káros alapanyagoktól mentesen – prémium bőrápolás a hüvelynek”.
Christina Aguilera egyébként nem vegán. Hozzá hasonlóan Anne Hathaway is úgy fektetett a közelmúltban vegán fehérjét előállító vállalatba, hogy a hírek szerint jelenleg nem vegán.
A Christina Aguilera nevével fémjelzett parfüm, melynek gyártásában ő maga nem vesz részt, a PETA adatbázisa alapján végez állatkísérleteket.