Coffee Wars: egy vegán vígjáték, tele humorral és izgalmas történettel

A legtöbb esetben a vegán életmódot és annak hátterét bemutató alkotások dokumentumfilmek, a Coffee Wars készítői azonban egy könnyed vígjáték formájában igyekeznek bemutatni, miért fenntarthatóbb és etikusabb növényi tejjel kávézni a hagyományos állati eredetű helyett.

Minden ízében vegán filmet készített a VegGood Films. A Coffee Wars (Kávéháborúk) a producer bejelentése szerint mind tartalmilag, mind a háttérmunkálatok tekintetében a növényi étrendet és a vegán életmódot képviseli.

A vígjáték egy vegán kávéház tulajdonosáról, Jóról szól, aki elindul egy barista világbajnokságon. Célja, hogy ország-világ előtt bebizonyítsa, növényi tejekkel készült kávéival is fel tudja venni a versenyt a hagyományos tejjel dolgozó baristákkal. A vállalkozónak a verseny egyben egy végső próbálkozás is, hogy megmentse a csődtől és bezárástól kávézóját.

Hogy mi mindentől vegán a film háttere?

A VegGood Films beszámolója alapján figyeltek arra is, hogy megfeleljenek a vegán elveknek

  • a ruhák,
  • a smink,
  • az ételek
  • és az italok is.

A filmben lehet tehát, hogy egyes színészek a szerepük szerint hagyományos tejjel készítik a kávét, de valójában még ők is növényi tejjel dolgoznak.

Odafigyeltek arra is, hogy a filmben szereplő összes állat sorsáról is gondoskodjanak. Minden állatot, aki feltűnik az alkotásban, a produkciós csapat mentett meg, a felvételek elkészülte után pedig állatmentő menhelyekre kerültek.

A filmből származó bevételeket pedig környezetvédelmi és állatjóléti jótékonysági szervezetek kapják majd.

A főszerepelő a való életben is vegán

Nem elhanyagolható részlet a háttér vegán elemeivel kapcsolatban az sem, hogy még a főszerepet játszó Kate Nash is a növényi étrendet követi 2017 óta. Az énekesnőt egy film vette rá erre az életmódváltásra.

Azt követően lettem vegán, hogy a kutyámmal együtt megnéztük az Okját. Van a filmben egy jelenet, amikor az összes malacot, akiket ipari körülmények között tartanak, fejbe lövi egy gép, hogy étel legyen belőlük. Ekkor jöttem rá, mennyire gyűlölöm az iparosított állattartás aktuális állapotát, a hús tömegtermelését, hogy milyen hatással van az egész a Földre, és azt, ahogyan az állatokkal bánunk. Ezért úgy döntöttem, semmilyen módon nem fogom ezt támogatni a jövőben

– nyilatkozta Kate Nash.

A Coffee Wars az Amazon Prime-on, az iTuneson és a Google Playen lesz elérhető.

(Vegan first)

Ez a cikk is érdekelhet:

Nő kék pólóban ül a kanapén, kék legyezővel legyezi magát

Menopauza tünetei sanyargatnak? A többség nem tud egy titkos fegyverről

Légy tudatos a klimax idején! Sok nő nincs tisztában azzal,

Csernik-Varga Adrienn korábban sport-, majd gazdasági újságíróként dolgozott. Kamaszkora óta az volt az álma, hogy újságíróvá váljon. Nem sokkal azt követően pedig, hogy vegán lett, megjelent benne az igény, hogy a munkája is tükrözze az életmódját. Fontosnak tartja, hogy tudatos választásaival az öltözködés, étkezés, takarítás, vásárlás és az élet minden területén példát mutasson a kislányának. Amik igazán feldobják egy napját: egy jól sikerült interjú, az őszi és tavaszi napsütés, egy jó könyv és az, ha a kis családja repetázik egy-egy vegán fogásból.

Küldd tovább a cikket!

Kövess minket Facebookon is!

Neked ajánljuk

Egy tál kapros-olívás spaghetti alla puttanesca

Spaghetti alla puttanesca, azaz az utcalányok tésztája – klasszikusan pikáns, halmentes verzióban

Wokban szószókkal barnára sült dinnyehéj szezámmaggal, mellette kurkumás rizs, ázsiai hangulatú tányér

Wok’n’rind – avagy így lesz a görögdinnyehéjból tüzes ázsiai street food

Vegán túrós csusza répapörccel

Vegán „túrós” csusza ropogós répapörccel és kaporral

Legnépszerűbb

Receptajánlók és a legfontosabb tippek a tudatos élethez

Csatlakozz 40 000 fős hírlevél-közösségünkhöz, és kapj heti inspirációkat.

Olvass tovább:

Szűrők

Elkészítési idő

Elkészítési idő

Recept típusa

Recept típusa filter

Konyha

Konyha filter

Allergén

Allergének