Órákon belül érkezik a legújabb egész estés tényfeltáró alkotás a Plant Based News YouTube csatornájára, amit bárki ingyenesen megnézhet.
Aoteaora – ez Új-Zéland maori neve – a világ legnagyobb tejexportőre. A tejipar nemcsak az ország legnagyobb vízfelhasználója, de vízszennyezője is egyben.
Ezzel együtt a vezető tejipari cég, a Fonterra – akik eleinte beleegyeztek a filmben való szereplésbe, majd később meggondolták magukat, és visszaléptek az interjútól – a dokumentumfilm állításai szerint egyedül nagyobb kibocsátást produkál, mint egész Svédország, ezt pedig hamis jelentésekkel és számokkal sikerül elrejteni a közvélemény elől.
Ehhez hasonló megdöbbentő ismeretekkel lehet gazdagabb az, aki megnézi a szigetország tejiparáról készült tényfeltáró alkotást, amit Kip Anderson, a Cowspiracy társszerzője is csak úgy jellemzett:
Ez az a film, amit a tejipar nem akar, hogy láss.
Az állattartó mezőgazdálkodás számtalan káros hatása mellett nem lehet figyelmen kívül hagyni, hogy a világ legnagyobb exportőreként a kérdés sokak nemzeti büszkeségét és érzelmeit sértheti, de a készítők igyekeztek ezt is figyelembe venni, miközben kendőzetlenül a szemünk elé tárják a jól ismert „boldog bocis” reklámok és családi farmokat ábrázoló brossúrák mögött rejtőző valóságot.
Az alkotók a film hivatalos weboldalán nagyon hosszan sorolják azokat a forrásokat, amelyek az elhangzó számadatok alapjául szolgálnak, így mindenki – aki tud angolul – ellenőrizheti a nyomozást, de a rendezők egy összefoglaló kiadványt is készítettek, amiben nagyszerűen summázzák a lényeget, vagyis azt, hogy milyen elképesztő környezeti pusztítást okoz a tejipar Új-Zélandnak.
https://www.youtube.com/watch?v=MCwpsMtmMhM
Kampány a változásért
A film készítői – Chris Huriwai és Amy Taylor – a napokban indítottak egy internetes kampányt, amellyel igyekeznek nyomatékot adni munkájuknak. Céljuk, hogy 25%-kal csökkenjen a tejmarhák száma, de külön felhívják a figyelmet, hogy ezt lassított tenyésztésen, nem pedig mészárláson keresztül szeretnék elérni. „A tehenek már eleget adtak!” – mondják a felhívás végén.
Érdekesség, hogy írtak petíciót az USA-nak, az EU-nak, Új-Zélandnak és az Egyesült Királyságnak, külön-külön megszólítva a polgárokat és a vezetőket.
A remélhetőleg sok ezer aláírást bezsebelő kiáltványokat a COP27 klímakonferencián szeretnék a világ vezetői elé tárni, amire 2022. november 7-18 között kerül majd sor Egyiptomban.
Megoldásközpontú szemlélet
A film nem csak abban tér el az utóbbi idők nagy port kavart tényfeltáró dokumentumfilmjeitől, hogy nő rendezte – ami azért is fontos, mert a tejipari és a feminizmus sok szálon kapcsolódnak egymáshoz –, de igyekszik megoldásokkal is szolgálni a helyzet javításának érdekében.
Mindehez pedig olyan nevek működnek közre, mint Jane Goodall, James Cameron vagy a Cowspiracy társrendezője, Keegan Kuhn, aki szerint az alkotás egy nagyon hatásos figyelmeztetés az emberek számára.
Eredetileg a teljes állattartó szektor környezeti és egészségügyi hatásával szerettünk volna foglalkozni a filmben. A kutatás előrehaladtával viszont nyilvánvalóvá vált, hogy a tejipar történetét kell elmesélnünk
– nyilatkozta Amy Taylor.
A dokumentumfilmet először 2021 novemberében vetítétték az Új-Zélandi Nemzetközi Filmfesztiválon. A Plant Based News csatornáján március 25-től lehet megtekinteni. Akit pedig részletesebben is érdekel a produkció, az a hivatalos honlapon tud nézelődni.