Százezer tyúk esett áldozatul egy baromfitelepen keletkezett tűzben

Az állatvédők úgy gondolják, az állattartókat terheli a felelősség, mert anyagi okok miatt nem hajlandók korszerűsíteni a tűzveszélyes fűtési berendezéseket.

Hozzávetőlegesen 100.000 tyúk lelte halálát abban tűzvészben, ami a Hillandale Farms bozrah-i (Connecticut állam, USA) telephelyén ütött ki január 28-án. A hivatalos tájékoztatás szerint egy teljes baromfiház leégett, de más épületekre a tűz nem terjedt át.

A Hillandale Farms az Egyesült Államok egyik legnagyobb tojástermelője. Nagyjából 20 millió tyúkkal rendelkeznek.

A lángok megfékezésében körülbelül 100 tűzoltó vett részt. A tüzet kiváltó okok egyelőre nem ismertek, a hatóságok vizsgálódnak az ügyben.

„A csapatunk továbbra is szoros együttműködésben áll a tűzoltósággal és a helyi szervekkel, hogy kiderítsük, mi okozta a a keletkezett tüzet. Megerősíthetjük, hogy egy baromfiház leégett, de más épületek nem sérültek. Különösen nagy öröm, hogy egyetlen dolgozó sem sérült meg” – olvasható a Hillandale Farms weboldalán.

Nyilatkozatukban köszönetet nyilvánítanak a tűzoltóknak, hálájukat fejezik ki, amiért emberek nem sérültek meg, de emellett a cég megköszöni az ipar szereplőitől érkező támogatást is.

A tűzben élve elégő százezer tyúk nem kerül említésre, még csak gazdasági kárként sem.

A mostanihoz hasonló katasztrófák nem ismeretlenek a cég számára. 2016-ban szintén Connecticut államban, egy másik telephelyükön pusztított tűz, rá egy évre pedig Pennsylvaniában. Az állatáldozat mértéke mindkét esetben a mostanihoz hasonlóan alakult.

Az Animal Welfare Institute (Állatjóléti Intézet) felszólította a tojástermelőket, hogy javítsanak a fűtési rendszereiken, véleményük szerint ugyanis ezeket a tüzeket az elavult rendszerek okozták. A weboldalukon olvasható jelentés szerint csak 2022-ben több mint félmillió tyúk halálát lehet a tűzvészek számlájára írni.

A sok ezer elveszett élet helyett többeket inkább az foglalkoztat, hogy a katasztrófa milyen mértékben befolyásolja majd a tojás piaci árát. Aki viszont emiatt aggódik, azokat a mezőgazdasági minisztérium megnyugtatta, hogy drágulástól nem kell tartani. Amennyiben lesz is változás, az csupán minimális lesz.

A tojásipar nem csak a rendszeresen előforduló tüzek miatt jelent életen át tartó szenvedést a tyúkoknak. A nőstény csibék – a hímeket röviddel kikelésük után élve ledarálják, vagy elgázosítják – közül sokan egész életükben nem látnak napfényt, a szelektív tenyésztés miatt pedig annyi tojást raknak, hogy az a végletekig megterheli szervezetüket.

Korábbi cikkünkben részletesen foglalkoztunk azzal, hogy mit tesz a tojásipar az állatokkal és miért nem fogyasztanak tojásból készült termékeket a vegánok.

(Plant Based News)

Ez a cikk is érdekelhet:

Egy levél gyógyszer férfikézben

Félsz, hogy később marokszámra kell szedned a gyógyszereket? Így csökkentheted a kockázatát

Jelentősen csökkenhet több krónikus betegség párhuzamos kialakulásának, azaz a multimorbiditásnak

Kőrösi Bogdán írás iránti szeretete hosszú évekre nyúlik vissza. Az ELTE BTK egyetemi újságjának hasábjain és több online felületen jelentek meg cikkei, filmkritikái, beszámolói. Az írás mellett lelkesen érdeklődik a fenntarthatóság és a természetvédelem iránt. A Mondolo Egyesület alapítótagjaként rendszeresen részt vesz környezeti neveléssel, fenntarthatósággal és ismeretterjesztéssel kapcsolatos projektek szervezésében és lebonyolításában. A veganizmus jelenti számára azt az életfilozófiát, amivel kompromisszumok nélkül tud azonosulni, immáron közel egy évtizede.

Küldd tovább a cikket!

Kövess minket Facebookon is!

Neked ajánljuk

Édesburgonyás pásztorpite fekete tepsiben

Édesburgonyás pásztorpite – tápláló és szaftos fogás kevesebb mint egy óra alatt

Caponata, azaz szicíliai padlizsánragu egy fehér tányérban

Caponata – a szicíliaiak hagyományosan vegán padlizsánraguja

Két bao zöldségekkel

Zöldséges bao – ázsiai street food különleges eszközök nélkül

Legnépszerűbb

Receptajánlók és a legfontosabb tippek a tudatos élethez

Csatlakozz 40 000 fős hírlevél-közösségünkhöz, és kapj heti inspirációkat.

Olvass tovább:

Szűrők

Elkészítési idő

Elkészítési idő

Recept típusa

Recept típusa filter

Konyha

Konyha filter

Allergén

Allergének