Finnországban 120 ezer szőrmeipari állattal végeznek a madárinfluenza miatt

Összesen 120 ezer róka és nyérc leölését rendelték el finn szőrmeipari farmokon, hogy visszafojtsák a H5N1 madárinfluenza terjedését. Virológusok már több alkalommal is jelezték, hogy a szőrmefarmok komoly járványügyi kockázatot jelentenek.

Az Európa legnagyobb rókaprém-előállító államának számító Finnország állományritkítási kötelezettséget írt elő. Összesen 120 ezer állatot kell leölni róka- és nyércfarmokon a H5N1 madárinfluenza megfékezése végett.

Tizenhárom farmra vonatkozóan adtak ki vágási parancsot, ebből tízben már eleget is tettek ennek a kötelezettségnek

mondta Tuija Gadd, a finn élelmiszerhatóság virológiai osztályának vezetője.

A madárinfluenza terjedése azt követően követelt válaszlépést a finn kormánytól, hogy júniusban a sirályok körében tapasztalták a vírus tömeges terjedését, júliusban pedig megjelentek az első fertőzött emlősök is.

Augusztus elsején már rendelkeztek hasonlóképpen, akkor 50 ezer állatot kellett leölni, összesen három nyérc- és rókafarmon.

A még frissnek számító, júniusban alakult finn kormánykoalíciónak nem árt résen lenni az ehhez hasonló döntésekkel. Dániában ugyanis előrehozott választásokba torkollott egy nyércleölési botrány.

2020 őszén rendelte el a dán kormány az ország 17 milliós nyércállományának megsemmisítését, miután kiderült, a koronavírus a nyércek között is terjedt. Ám utólag bizonyossá vált: nem volt jogalap az állatok leölésére és a határozat számos jogszabályi sebből vérzett. A döntést jóváhagyó miniszter lemondott, de még ez sem volt elegendő az általános felháborodás csitítására.

A szőrmeipar komoly virológiai kockázatot jelent

A politikai aggályokon túl persze etikai kérdésekre is választ kell adnia a finn kabinetnek.

Európa 2021 vége óta a legsúlyosabb madárinfluenza-járvánnyal küzd, a szakértők és a hatóságok egyre inkább aggódnak amiatt, hogy a vírus esetleg az emberek körében is szélesebb körben kezdhet terjedni. Félő, hogy újabb világjárvány alakulhat ki.

A kockázatokat azonban egészséges állatok élete árán csökkentik. Az igazsághoz persze az is hozzátartozik, hogy már a szőrmeipari farmok léte is állatjóléti és egészségügyi kérdések sorát veti fel.

Virológusok már több alkalommal is arra biztatták a kormányokat, hogy számolják fel a szőrmefarmokat. Azzal érveltek, hogy ezek óriási járványügyi kockázatot hordoznak magukban. Egy friss kutatás alapján leginkább a nyércfarmok jelentenek ilyen szempontból veszélyt.

Finnország ennek a virológiai kockázatnak erősen kitett állam, hiszen az országban majdnem ezer szőrmefarmon tartanak állatokat. Tavaly év végén egyébként két állatjogi szervezet, az Animalia és az Oikeutta eläimille készített egy közvélemény-kutatást a szőrmeipar hazai támogatottságával kapcsolatban. A válaszadók 80 százaléka pedig úgy nyilatkozott, hogy a jelenlegi gyakorlat tarthatatlan.

(One Green Planet)

Ez a cikk is érdekelhet:

Budapest az augusztus 20-i tűzijáték fényeiben, háttérben a Parlament

Tűzijáték állati füllel: mintha háborús robbantások között találnád magad

Az augusztus 20-i tűzijáték kétségtelenül látványos ünneplése az államalapításnak, ám

Csernik-Varga Adrienn korábban sport-, majd gazdasági újságíróként dolgozott. Kamaszkora óta az volt az álma, hogy újságíróvá váljon. Nem sokkal azt követően pedig, hogy vegán lett, megjelent benne az igény, hogy a munkája is tükrözze az életmódját. Fontosnak tartja, hogy tudatos választásaival az öltözködés, étkezés, takarítás, vásárlás és az élet minden területén példát mutasson a kislányának. Amik igazán feldobják egy napját: egy jól sikerült interjú, az őszi és tavaszi napsütés, egy jó könyv és az, ha a kis családja repetázik egy-egy vegán fogásból.

Küldd tovább a cikket!

Kövess minket Facebookon is!

Neked ajánljuk

Vegán sushi, mellette evőpálcikák

Vegán sushi – a hagyomány és a kreativitás izgalmas ötvözete

Jókai bableves tányérban, mellett kenyérszeletek, babérlevél, fokhagyma, petrezselyem és zöld paprika

Jókai-bableves: hagyományos ízek modern köntösben

Szilvás morzsasüti felszeletelve, mellette egész és felezett szilvák

Szilvás morzsasüti – a tökéletes, egyszerre omlós és ropogós őszi desszert

Legnépszerűbb

Receptajánlók és a legfontosabb tippek a tudatos élethez

Csatlakozz 40 000 fős hírlevél-közösségünkhöz, és kapj heti inspirációkat.

Olvass tovább:

Szűrők

Elkészítési idő

Elkészítési idő

Recept típusa

Recept típusa filter

Konyha

Konyha filter

Allergén

Allergének