Holland dokumentumfilm főszereplőjeként kapott Oscar-jelölést a tavaly elpusztult békéscsabai „közösségi kakas”, Sanyi. A madár emlékére köztéri szobrot is avatnak novemberben a városban.
Immár hivatalos: Oscar-díjra jelölték a békéscsabai Sanyi kakasról készült holland dokumentumfilmet – adta hírül az rtl.hu. A Sanyi kakas című alkotás automatikusan került be az amerikai filmakadémia jelöltjei közé, mégpedig azzal, hogy elnyerte a Varsói Nemzetközi Filmfesztivál fődíját a rövidfilmek kategóriájában.
A Sanyi kakasról szóló filmet Lotte Salomons holland rendező készítette, aki az elmúlt években többször is ellátogatott Békéscsabára, hogy megörökítse a város közkakasának történetét. A forgatás során a stáb felkereste Sanyi egykori otthonát, a Munkácsy téri fát, valamint az emlékhelyet, amelyet a helyiek alakítottak ki a kakas tiszteletére.
Sanyi 2020 karácsonyán szökött meg korábbi gazdájától, és a békéscsabai piacról a város központjába, a Munkácsy térre költözött. A helyiek gondoskodtak róla, magokat vittek neki, és sokan nap mint nap felkeresték. A kakas története azonban tavaly szomorú véget ért. 2024 tavaszán súlyosan bántalmazták őt, és – ugyan állatbarátok próbáltak segíteni rajta, de – nem tudták megmenteni.
Közösségformáló erővel bírt Sanyi, a kakas
A holland film nem kizárólag magáról a madárról szól, hanem a közösségépítő erejéről is. „Sanyi fája” igazi közösségi találkozóhellyé vált, a környék lakói pedig szinte családtagként tekintettek az állatra. Évek során valódi összefogás épült köré: a békéscsabaiak etették, gondozták, figyelték mindennap.
A varsói fesztivál zsűrijét lenyűgözte ez az aspektus is: a történet emberi oldala, és a közösségi összetartás, amelyet egy kakas inspirált.
Az állatról egyébként több mint egy évvel a halála után sem feledkeztek meg Békéscsabán. A „Békéscsaba Munkácsy tér Sanyi kakas” Facebook-csoportnak máig 2700 tagja van. Mészáros Attila szobrászművész pedig Sanyi emlékére készít egy köztéri szobrot, amelyet novemberben avatnak fel. A művész kiemelte, a film elismerése tovább erősíti, hogy a városban mennyire fontos szerepet töltött be ez a különleges állat.