A növényi étrend segíthet megelőzni a gyulladásos bélbetegségek kialakulását a gyerekeknél

Egy új metaanalízis szerint kapcsolat lehet a magas húsfogyasztás és a gyermekekben, valamint a tinédzserekben kialakuló emésztőrendszeri megbetegedések között, mint például a gyulladásos bélbetegségek.

Az ausztráliai University of Newcastle kutatói által jegyzett metaanalízis 36 kutatást ölel fel, amiben 6,4 millió gyermek vett részt. Az eredményeket a Digestive Disease Week 2023 konferencián prezentálták Chicago államban.

Az eredmények alapján joggal feltételezhető, hogy szoros kapcsolat van a gyerekekben és tizenévesekben jelentkező, a gyulladásos bélbetegségeket is magukba foglaló emésztőrendszeri megbetegedések, valamint a magas húsfogyasztás között.

„A gyulladásos bélbetegségek olyan krónikus betegségek, melyek elsősorban a vékony- és vastagbelet érintik. Két legfőbb típusuk a Crohn-betegség és a fekélyes vastagbélgyulladás. Kialakulásuk oka máig ismeretlen” – olvasható a Házipatika oldalán az angol nyelvterületen csak IBD-nek (inflammatory bowel disease) nevezett betegségek leírása.

A tanulmány olyan tényezőket keresett, amelyek befolyásolják a gyermekkori IBD kialakulását. Az adatok alapján azok a gyerekek, akik fiatal korukban (0-5 éves korukig) a jellegzetes nyugati étrendet követték – amelyben nagy mennyiségben található feldolgozott szénhidrát, vörös húsok, tejtermékek, cukros üdítők és olajban sütött ételek – nagyobb számban szenvedtek emésztőrendszeri megbetegedéstől.

Azért is fontos a metaanalízis által talált kapcsolat, mert a fiatalok körében világszerte egyre növekszik a megbetegedések száma. Nisha Tacker, a tanulmány vezetője szerint minden négy IBD esetből egyet 21 éves kor előtt diagnosztizálnak.

Nisha éppen ezért azt javasolja a fiatal gyermekes szülőknek, hogy olyan étrendet válasszanak, amely zöldségekben, és lehetőleg csak minimálisan feldolgozott teljes értékű ételekben gazdag.

Más tényezők is közrejátszanak

A klasszikus nyugati étrend mellett számos más kapcsolatra is fény derült a metaanalízis alapján.

Az IBD kialakulását gátolhatja a zöldségekben gazdag étrend mellett az is, ha a gyermeknek kettő vagy több testvére van, háziállattal nőtt fel, vagy csak egy WC található a lakásban.

Ennek az oka Nisha szerint, hogy a túlzásba vitt higiénia megakadályozhatja a megfelelő immunrendszer létrejöttét, ez pedig különösen igaz a gyermekek esetében. Ha ellenőrzött és biztonságos környezetben történik, akkor az állatokkal történő érintkezés, vagy a szabadban zajló játszadozás elősegítheti a megfelelő védelem kialakulását.

Fontos tényező volt még a passzív dohányzás, valamint az antibiotikumok fogyasztása. Azoknál, akik dohányfüstnek voltak kitéve, megduplázódott az IBD kialakulásának esélye, akik pedig 5 éves koruk előtt kaptak antibiotikumokat, megháromszorozódott a későbbi emésztőrendszeri betegségek kialakulása.

A gyulladásos megbetegedések elleni védelem mellett az emésztőrendszer daganatos megbetegedései ellen is hatásosnak bizonyult a növényi alapú étrend egy tavaly nyáron publikált metaanalízis alapján.

Ez a cikk is érdekelhet:

Budapest az augusztus 20-i tűzijáték fényeiben, háttérben a Parlament

Tűzijáték állati füllel: mintha háborús robbantások között találnád magad

Az augusztus 20-i tűzijáték kétségtelenül látványos ünneplése az államalapításnak, ám

Kőrösi Bogdán írás iránti szeretete hosszú évekre nyúlik vissza. Az ELTE BTK egyetemi újságjának hasábjain és több online felületen jelentek meg cikkei, filmkritikái, beszámolói. Az írás mellett lelkesen érdeklődik a fenntarthatóság és a természetvédelem iránt. A Mondolo Egyesület alapítótagjaként rendszeresen részt vesz környezeti neveléssel, fenntarthatósággal és ismeretterjesztéssel kapcsolatos projektek szervezésében és lebonyolításában. A veganizmus jelenti számára azt az életfilozófiát, amivel kompromisszumok nélkül tud azonosulni, immáron közel egy évtizede.

Küldd tovább a cikket!

Kövess minket Facebookon is!

Neked ajánljuk

Szendvicskrémek három variációban, három külön tálkában, mellettük csicseriborsó

Színesítsd a reggelit ezekkel a házi szendvicskrémekkel!

Wonton leves húsmentesen

Húsmentes wonton leves – tökéletes gyógyír az őszi-téli megfázásokra

Quesadilla kapros uborkasalátával|Quesadilla piros színű szósszal|

Mexikói ízvilágú, batátás quesadilla – laktató, fehérjében gazdag fűszeres fogás

Legnépszerűbb

Receptajánlók és a legfontosabb tippek a tudatos élethez

Csatlakozz 40 000 fős hírlevél-közösségünkhöz, és kapj heti inspirációkat.

Olvass tovább:

Szűrők

Elkészítési idő

Elkészítési idő

Recept típusa

Recept típusa filter

Konyha

Konyha filter

Allergén

Allergének