Az életéért futott egy vágóhídról megszökött borjú

Egy állatmenhelyen kötött ki az a borjú, aki megszökött egy vágóhídról, majd Brooklyn utcáin menekült üldözői elől. Az őt befogadó Skylands Állatmenhely alapítója szerint végül a mészárszék alkalmazottai is örültek, hogy életben maradhatott az állat.

Szó szerint az életéért futott az a négy hónapos tehénborjú, aki egy vágóhídról kiszökve végignyargalt Brooklyn utcáin, kicselezve az őt kergető embereket.

A borjú nyomába eredt a vágóhíd alkalmazottjai mellett a helyi Original Pizza számos dolgozója is. „Mindenki kijött az üzletből, megpróbáltuk sarokba szorítani, de életre való példány, felvette velünk a harcot” – számolt be a történtekről Vincent Fontana, az Original Pizza tulajdonosa.

A vágóhídon dolgozók végül lasszók segítségével befogták a megszökött állatot, és vissza is szállították őt. A borjú sorsa ezen a ponton könnyen szomorú fordulatot vehetett volna. Szökésének és ámokfutásának híre azonban – szerencséjére – elérte a Skylands Állatmenhely elnökét és alapítóját, Mike Sturát.

„Azonnal bepattantunk a teherautóba, és Brooklynba hajtottunk” – mesélte az ABC-7-nek. Hozzátette, az emberek gyorsan elkezdenek azonosulni azokkal az állatokkal, amelyek a szemük láttára harcolnak az életükért, meglátják az elkeseredettséget az arcukon.

Valószínűleg a gyorsan jött hírnevének köszönheti a brooklyni borjú, hogy bár kezdetben elzárkózott a vágóhíd Mike Stura mentőakciójától, végül mégis beadták a derekukat. A menhely alapítója így ki tudta harcolni, hogy az állat nyugodt körülmények között, békésen folytathassa az életét.

Még a vágóhídi alkalmazottak is – akik az évek során adtak már át nekem állatokat, ennél a borjúnál sokkal nagyobbakat, vállalva nagyobb anyagi károkat is – elárulták: örülnek, hogy elvihetem ezt a borjút. Boldogok, hogy legalább egy állat életben maradhat

– nyilatkozta Mike Stura.

Nem a brooklyni borjú az egyetlen szerencsés

Korábban is volt már arra példa, hogy egy vágóhídról megszökött állat egy menhelyen kössön ki. Beszámoltunk például Stacy esetéről is, aki 2021-ben New Yorkban indult városnézésre. A borjú járt a queensi Flushing Meadows Parkban, majd a 7-es metróvonal és a Long Island vasútvonal bejárata felé vette az irányt, de a tömegközlekedést mégsem vette igénybe.

Miután a szabadon kószáló állatot sikerült befogni, a rendőrök úgy döntöttek, hogy nem a vágóhídra viszik vissza, hanem egy állatmenhelyre. Ráadásul éppen a Skylands Állatmenhelyre, amely most a brooklyni borjút is befogadta.

(People)

Ez a cikk is érdekelhet:

Három női futó együtt, kéz a kézben ér be a Maratonman céljába

Inspiráló üzenettel teljesítette a balatoni triatlonversenyt a vegán női váltó

Egy vegán női trió is részt vett – The Green

Csernik-Varga Adrienn korábban sport-, majd gazdasági újságíróként dolgozott. Kamaszkora óta az volt az álma, hogy újságíróvá váljon. Nem sokkal azt követően pedig, hogy vegán lett, megjelent benne az igény, hogy a munkája is tükrözze az életmódját. Fontosnak tartja, hogy tudatos választásaival az öltözködés, étkezés, takarítás, vásárlás és az élet minden területén példát mutasson a kislányának. Amik igazán feldobják egy napját: egy jól sikerült interjú, az őszi és tavaszi napsütés, egy jó könyv és az, ha a kis családja repetázik egy-egy vegán fogásból.

Küldd tovább a cikket!

Kövess minket Facebookon is!

Neked ajánljuk

Vegán túrós csusza répapörccel

Vegán „túrós” csusza ropogós répapörccel és kaporral

Caponata, azaz szicíliai padlizsánragu egy fehér tányérban

Caponata – a szicíliaiak hagyományosan vegán padlizsánraguja

Dióval megszórt sütőtökös-spenótos saláta fekete tányéron, mellette villa

Sütőtökös saláta spenóttal és pirított dióval – könnyed, mégis tápláló fogás az őszi napokra

Legnépszerűbb

Receptajánlók és a legfontosabb tippek a tudatos élethez

Csatlakozz 40 000 fős hírlevél-közösségünkhöz, és kapj heti inspirációkat.

Olvass tovább:

Szűrők

Elkészítési idő

Elkészítési idő

Recept típusa

Recept típusa filter

Konyha

Konyha filter

Allergén

Allergének