Közeli fotó kamerába néző, füljelzős szarvasmarhákról, akik egy rácsos karám mögül néznek ki

Egyre kevesebb marhahúsra fáj a csúcsfogyasztó argentinok foga

Ha lassacskán is, de csökken Argentínában a marhahúsfogyasztás. Még mindig az élen járnak globális tekintetben, de bizonyos tényezők megtörik a lendületet.

Argentína több szempontból is a marhahús országának tekinthető. A latin-amerikai állam a világ legnagyobb marhahústermelői közé sorolható. A marha- és borjúhústermelés az első becslések szerint 2023-ban is meghaladta az országban a hárommillió tonnát. Ezzel még nem érik utol az Egyesült Államokat, Brazíliát, az Európai Uniót, Kínát és Indiát sem, de a globális top 10-be azért kényelmesen beleférnek.

A rendelkezésre álló marhahús egy főre jutó mennyiségének tekintetében azonban már egyetlen ország sem tud felülkerekedni az argentinokon. Ennek adagja itt közel 47 kilogramm volt 2020-ban. Összevetésképp: Magyarországon ez az érték ugyanebben az időszakban 4,55 kilogramm volt.

Egy ideje mindenesetre úgy tűnik, egyre kevésbé éhezik a marhahúsra Argentína, csökken ugyanis a fogyasztás. A One Green Planet cikke szerint ez „többek között a vegetáriánusok növekvő számának is tulajdonítható”, az összkép azonban valójában ennél komplexebb.

Egyre több a húsmentesen étkező argentin

Azt a Vegan FTA nonprofit vegán szervezet is kijelentette, hogy Latin-Amerikában is egyre többen vannak azok, akik kizárnak minden – vagy legalább bizonyos – állati terméket az étkezésükből. Különösen januárban, amikor világszerte sokan kísérleteznek a vegán életmóddal. Egy 2022-es felmérés alapján az argentin lakosság 12 százalékát teszik ki együttesen a vegetáriánusok és a vegánok. Ez pedig három százalékpontos növekedést jelent az előző évhez képest.

Latin-Amerika-szerte a vegetarianizmus még mindig kissé furcsának számít. De mióta megnyitottunk, további négy-öt vegetáriánus étterem nyílt. Ez egy új hullám

idézi Nicolas Kasakoffot, egy Argentínában működő vegetáriánus étterem társtulajdonosát a The Guardian.

A marhahúsfogyasztás visszaesőben, de a csirkék kárára

A húsmentes étkezés argentin térnyerése és a marhahúsfogyasztás lassú csökkenése mellett ugyanakkor látni kell az érem másik oldalát is. Argentína lakosságának jelentős része ugyanis nem egészségügyi megfontolásból vagy éppen az állatok jogainak tisztelete miatt nem eszik már (annyi) marhahúst, mint korábban.

A marhahúsfogyasztás csökkenésével párhuzamosan más húsok – például a csirke- és sertéshús – fogyasztása megugrott. A magas infláció, amely a marhahús árán is meglátszott, jelentős mértékben hozzájárult ehhez. Az IPCVA, a hústermelők szakmai szervezete szerint a marhahús népszerű típusa, a bife ancho esetében egy szelet ára egy év alatt több mint négyszeresére nőtt. Míg 2022 decemberében ezer argentin pesót (424 forintot) kellett kifizetni érte, 2023 végén már több mint 4500-at (azaz több mint 1900 forintot).

„Elkezdtem kevesebb vörös húst és több csirkét vásárolni” – mesélte a Buenos Aires Timesnak tavaly szeptemberben Soledad Nocito egyetemi tanár. Hozzátette, két munkahelyen dolgozik, hogy megéljen. Emellett arról is beszélt, hogy nem kizárólag csirkével próbálja helyettesíteni étrendjében a marhahúst, zöldségekből is többet vett az elmúlt időszakban.

Ez a cikk is érdekelhet:

Két kézben egy-egy csomag vörös hús a boltban

Egyre többen gondolják újra a húsvásárlási szokásaikat

Átalakulóban vannak a globális fogyasztói trendek: minden negyedik vásárló tudatosan

Csernik-Varga Adrienn korábban sport-, majd gazdasági újságíróként dolgozott. Kamaszkora óta az volt az álma, hogy újságíróvá váljon. Nem sokkal azt követően pedig, hogy vegán lett, megjelent benne az igény, hogy a munkája is tükrözze az életmódját. Fontosnak tartja, hogy tudatos választásaival az öltözködés, étkezés, takarítás, vásárlás és az élet minden területén példát mutasson a kislányának. Amik igazán feldobják egy napját: egy jól sikerült interjú, az őszi és tavaszi napsütés, egy jó könyv és az, ha a kis családja repetázik egy-egy vegán fogásból.

Küldd tovább a cikket!

Kövess minket Facebookon is!

Neked ajánljuk

Piperade, baszk zöldségragu egy zöld tányérban, körülötte paradicsom, paprika és hagyma

Piperade – a baszkok egyszerű, színes zöldségraguja

Egy tál színes paella, rajta pár gerezd lime, a háttérben zöldségek

Vegán paella – színes-zamatos spanyol klasszikus extra fehérjetartalommal

Mogyorókrém egy barna tálban, benne habverő

Egészséges mogyorókrém házilag – így készül a „Notella”

Legnépszerűbb

Receptajánlók és a legfontosabb tippek a tudatos élethez

Csatlakozz 40 000 fős hírlevél-közösségünkhöz, és kapj heti inspirációkat.

Olvass tovább:

Szűrők

Elkészítési idő

Elkészítési idő

Recept típusa

Recept típusa filter

Konyha

Konyha filter

Allergén

Allergének