Sertések fekete orra látszik ki a deszka alatt

Legyengült, rühes, mozdulni képtelen állatokat találtak a besnyői horrortanyán

A Fejér vármegyei Besnyőn állatvédők érkeztek egy házhoz, ahol kutyákat, sertéseket, lovakat és egy szarvasmarhát találtak elhanyagolt, súlyosan leromlott állapotban. Az udvaron egy használaton kívüli platón pedig tetemekre bukkantak. A hatóság eljárást indított az ügyben.

A Fejér vármegyei Besnyő főútja mentén álló egyik házhoz érkeztek ki a héten állatmentők összesen húsz állatvédő szervezettől. A Szurkolók az Állatokért Alapítvány kapott ugyanis egy lakossági bejelentést, miszerint ennél a bizonyos ingatlannál rengeteg kutya és egy szarvasmarha mellett disznók és lovak élnek borzalmas körülmények között.

„Amikor megérkeztünk, semmiféle látnivaló nem volt még. Pár foxi előreszaladt, de vissza is mentek, semmi nem utalt arra, milyen komoly állatjóléti problémák vannak ennél a háznál. A hátsó kert felé haladva azonban fokozatosan szembesültünk azzal, miért is értesítették Ricsit (Kapin Richárd, a Szurkolók az Állatokért Alapítvány vezetője – a szerk.) ezek a magánszemélyek” – nyilatkozta a Prove-nak Tóth Anita, a Malacvédő Alapítvány tagja.

Rühes, sovány állatok mellett tetemek egy utánfutón

Elárulta, mintegy hatvan foxterriert, két lovat, egy szarvasmarhát és négy mangalicát találtak, „szinte leírhatatlan körülmények között”.

A két lovat nagyon szűk helyre kötötték ki, a szarvasmarhát is olyan rövid láncra, hogy felegyenesedni sem tudott. Ennivalót csak elenyésző mennyiségben találtunk – csupán egyetlen körbálát a két lóra, egy szarvasmarhára és a négy sertésre. A mangalicákról egyébként azt kell tudni, hogy két-háromszáz kilogramm az átlagsúlyuk. Ehhez képest ebből a négy sertésből az egyik körülbelül negyven, két másik pedig hatvan kiló környéke lehet. A negyedik még viszonylag jó súlyban van a többihez képest, de ettől függetlenül a többiekhez hasonlóan ő is folyamatosan fekszik. Mindegyikük rühes, a csülkük rettenetes állapotban van, visszafordulva, és mind nagyon le van gyengülve.

Az állatvédők azzal szembesültek, hogy a lovak lábai is hasonlóképpen elhanyagolt állapotúak. A szarvasmarhának kilátszódnak csontjai, és nincs elég helye ahhoz, hogy felemelje a fejét. Mindezek ellenére a hatósági állatorvos nem engedélyezte a lovak és a szarvasmarha elszállítását, csak a foxikét és a sertésekét. Előbbiek esetében pedig a tulajdonos harminc napot kapott arra, hogy rendezze a körülményeiket, és gondoskodjon megfelelő mennyiségű élelemről nekik.

Arról, miért született eltérő döntés az egyes állatokat illetően, megkérdeztük a Fejér Vármegyei Kormányhivatal Élelmiszerlánc-biztonsági és Állategészségügyi Osztályát. Cikkünk megjelenéséig azonban nem érkezett válasz a megkeresésünkre.

Tóth Anita mindezen felül azt is elmesélte, hogy volt egy használaton kívüli plató az udvaron, és mikor az egyik állatmentő belenézett, azzal szembesült, hogy tetemekkel van tele. Egy fa tetején lévő tákolmányban pedig elpusztult borjút találtak.

Szebbé varázsolni a hátralévő időt

A Malacvédő Alapítvány a négy mangalicából kettőt fogadott be – az egyiket az állatmentők Múmiának nevezték el, annyira sovány; a másiknak pedig sérült az egyik lába.

Múmia információink szerint egy 15 éves matuzsálem, a cél vele kapcsolatban egyrészt az, hogy megfelelő gyógykezeléssel megszabadítsuk a bőrbetegségétől. Másrészt pedig a hátralévő életét megszépíteni, hogy tapasztaljon még egy kis napsütést, szabadságot. A sérült lábú sertésről pedig azt mondta a tulaj, hogy még kismalacként nyomta meg őt az anyja annyira, hogy eltört a lába. A törés már nagyon régen beforrt, ám azt a lábát nem tudja használni

– mondta Tóth Anita. Hozzátette, a másik két mangalicát a Bütyök Állatotthon és Állatvédelmi Egyesület fogadta be.

„Megkapták a maximumot”

Az állatokat tartó idős férfi azt állította, a kutyákat azért tartotta, hogy ne legyen patkány a háznál. Az állatmentő szerint elképzelhető, hogy valóban ezzel a céllal vitt haza korábban néhány kutyát, ám beltenyészet alakult ki, és túlnőtt rajta ez a dolog.

Alapvetően azt mondanám, hogy emberi tudatlanságról van itt szó, nem szándékos szaporításról

– vélekedett a Malacvédő Alapítvány tagja.

Hozzátette, hogy a haszonállatok kapcsán a tulaj azt mondta, kedvtelésből tartja őket. „A következő megszólalásával aztán ezt cáfolta is, mikor elárulta, Múmiát azért tartotta, mert vele fedeztet, ami már haszonszerzési célra utal. A fő probléma azonban az, hogy a férfi többször is elmondta, hogy ezeknek az állatoknak ő a maximumot biztosítja.”

Erről korábban Lovas Kiss Antal kulturális antropológus, antrozoológus is beszélt a Prove-nak. Bár ő a különböző kutyatartási formákra szűkítve, de hangsúlyozta, sok esetben nem arról van szó, hogy az emberek kegyetlenek lennének – bár erre is van példa. „A társadalom jelentős részének egyszerűen csak fogalma sincs arról, hogy egy érző lénnyel van dolga. Ugyanis nem erre szocializálták gyerekkorában” – nyilatkozta lapunknak.

Az állatmentők által csak „horrortanyaként” aposztrofált ingatlan tulajdonosával szemben mindenesetre hatósági eljárás indult. Az állatvédők pedig abban bíznak, hogy a még ott maradt állatokat is elhozhatják a harminc nap elteltével, a gazdájukat pedig eltiltják az állattartástól.

Ez a cikk is érdekelhet:

Sütőtökös risoni fehérbabbal és pirított laskagombával fekete tányéron

Sütőtökös risoni fehérbabbal és laskagombával – ősziesre hangolt mediterrán fogás

Az ősz klasszikus illatos-melengető ízei egyszerre jelennek meg ebben a

Csernik-Varga Adrienn korábban sport-, majd gazdasági újságíróként dolgozott. Kamaszkora óta az volt az álma, hogy újságíróvá váljon. Nem sokkal azt követően pedig, hogy vegán lett, megjelent benne az igény, hogy a munkája is tükrözze az életmódját. Fontosnak tartja, hogy tudatos választásaival az öltözködés, étkezés, takarítás, vásárlás és az élet minden területén példát mutasson a kislányának. Amik igazán feldobják egy napját: egy jól sikerült interjú, az őszi és tavaszi napsütés, egy jó könyv és az, ha a kis családja repetázik egy-egy vegán fogásból.

Küldd tovább a cikket!

Kövess minket Facebookon is!

Neked ajánljuk

Panna cotta kék tányéron, körülötte fügék, fügelevelek

Fügés panna cotta – légiesen elegáns desszert az ősz ízeivel

Szendvicskrémek három variációban, három külön tálkában, mellettük csicseriborsó

Színesítsd a reggelit ezekkel a házi szendvicskrémekkel!

Quesadilla kapros uborkasalátával|Quesadilla piros színű szósszal|

Mexikói ízvilágú, batátás quesadilla – laktató, fehérjében gazdag fűszeres fogás

Legnépszerűbb

Receptajánlók és a legfontosabb tippek a tudatos élethez

Csatlakozz 40 000 fős hírlevél-közösségünkhöz, és kapj heti inspirációkat.

Olvass tovább:

Szűrők

Elkészítési idő

Elkészítési idő

Recept típusa

Recept típusa filter

Konyha

Konyha filter

Allergén

Allergének