Tiltsák el az állattartástól, és szenvedjen ő is úgy, ahogy a kutyája szenvedett – hangzanak el ilyen és ezekhez hasonló mondatok akkor, ha a nyilvánosság tudomást szerez róla, valaki nem jól bánt a háziállatával. A kutyatartással kapcsolatos tartós és gyökeres változáshoz azonban ennél sokkal komplexebb megoldásra van szükség.
Felháborodottságot, indulatot és revans utáni vágyakozást váltott ki sokakból egy vlogger, Elek Zoltán januári videója. A felvételen az látszik, hogy a férfi főz, majd eszik, miközben a kutyája jól hallhatóan szenved a háttérben.
Elek nem is csinált titkot belőle, hogy Cézár haldoklik, a műsor egy pontján pedig bejelentette, hogy az állat elpusztult. Ezt követően a férfi visszaült az asztalhoz, és evett tovább. Sokan nehezményezték, hogy Cézárnak az utolsó perceit magányosan kellett eltöltenie, szenvedéseit még csak meg sem próbálta enyhíteni jelenlétével a gazdája. Egyesek érzéketlenséggel vádolták Elek Zoltánt, és azzal, hogy nem is szerette igazán Cézárt.
Érthető természetesen, hogy azt, aki a kutyáját családtagként kezeli, ilyen minőségében pedig akár az is rutinszerű, hogy a kanapén összebújva szundikál vele a vasárnapi ebéd után, elképesztik a látottak. Ebben az olvasatban evidens a következtetés, hogy Elek Zoltán alkalmatlan a kutyatartásra, és jobb lenne, ha a jövőben tartózkodna ettől.
A férfira gyűlölködéssel teli kommentcunami zúdult, ezek a megnyilvánulások azonban aligha változtatják meg azt, ahogy az állatokra tekint. Az online megkövezése helyett tehát praktikusabb lehet hátrálni pár lépést, és megvizsgálni a háttérben húzódó társadalmi összképet.
Ebben a cikkben először is szemügyre vesszük a magyar társállattartási hagyomány történetét és jelen helyzetét, majd a felelősség kérdését is szélesebb társadalmi kontexusból közelítjük meg.
Társállat a kertben? Sokaknál összefér a kettő
Ma már minden második magyar háztartásban tartanak legalább egy kutyát. Erre egy 2021-es reprezentatív felmérés alapján jutottak az Állatorvostudományi Egyetem kutatói. Az országban a kutyák száma becslések szerint meghaladja a 3 milliót. A Prove-nak nyilatkozó szakértő pedig hangsúlyozta, ezeknek a kutyáknak a jelentős része nem tekinthető társállatnak.
„Ha országos szinten nézzük, akkor több házőrző kutya van, mint kedvtelésből tartott, miközben persze a kedvtelésből tartott állatoknak száma is fokozatosan nőtt. Ráadásul sok esetben nem lehet élesen szétválasztani a kettőt. Sokan mondják, hogy társállatként tekintenek a kutyájukra, de a kertben tartják, mert házőrző szerepet is betölt” – mondta lapunknak Lovas Kiss Antal kulturális antropológus, antrozoológus.
Számos esetben nyilatkozik úgy a kutyatartó, hogy családtagként tartja számon az állatot, de közben a kutya kint van a kertben. Na most, ki tartja a nagymamát a kertben? Látjuk tehát, hogy divatos fogalommá vált a társállat szó. Sokszor akkor is használjuk, ha valójában nem is érezzük társnak az állatot.
A szakértő hangsúlyozta, kutyatartás terén (is) ambivalencia rajzolódik ki Magyarországon. „Azt látjuk, hogy megjelenik a paraszti hagyományból eredő »a kutya csak úgy ott van, akkor jó, hogyha nem kell rá sokat költeni« típusú hozzáállás. Ezzel párhuzamosan pedig megfigyelhető a kutya piedesztálra emelése is.”
Lovas Kiss Antal szerint alapvetően négy tényező határozza meg az egyén kutyatartási szokásait. Ez a négy tényező a következő:
- az otthonról hozott minta;
- a tapasztalat – amikor a kutyatartó első alkalommal szembesül azzal, hogy gyakorlat jelentősen eltérhet az olvasottaktól, elképzeltektől;
- a média hatása – idesorolható az online tartalmaktól kezdve a filmekig bezárólag minden;
- a közösségi kapcsolatok – ebben a kontextusban leginkább azok, akikkel a kutya gazdája a kutyafuttatókban találkozik, valamint akikkel rendszerint közösen sétáltatnak kutyát.
Kétféle kutyatartás keveredik „ezerféle” módon
„Ma Magyarországon alapvetően kétféle kutyatartási szisztéma keveredik: a paraszti és a polgári. A paraszti jellemzőbb, már csak azért is, mert alapvetően egy mezőgazdasági berendezkedésű ország volt valamikor Magyarország, és ez a minta öröklődik a társadalomban” – mondta.
Paraszti oldalon a munkaalapú gondolkodásmód a jellemző, mutatott rá a kulturális antropológus. Ennek mentén „mindenki annyit ér, amennyi hasznot hajt. Ha egy 14 éves fiú annyit dolgozik, mint egy felnőtt férfi, akkor ő felnőtt. Ha egy 45 éves ember lerokkan, akkor ő már öreg”.
Ugyanez igaz az állatokra. Azok az értékes állatok, amikből haszna van a családnak. A csirkétől a tehénig olyan állatok, amiknek nyilván a húsát, a tejét, a bőrét lehet hasznosítani. Ehhez képest a kutyák, amik a házat őrzik, nem tartoznak ebbe a kategóriába. Nem strigulázzuk, hogy vajon hány betörőt ijesztett el a kutya. Ehhez képest azért tartják, hogy ugasson, jelezzen. A fenntartása is így működik: maradékot kap. Ha pedig elpusztul, akkor lesz másik kutya.
Hangsúlyozta, nem arról van szó, hogy az emberek kegyetlenek lennének – bár erre is van példa. „A társadalom jelentős részének egyszerűen csak fogalma sincs arról, hogy egy érző lénnyel van dolga. Ugyanis nem erre szocializálták gyerekkorában.”
A polgári típusú kutyatartás a viktoriánus korból eredeztethető. Ekkor „felértékelődik a kutya, a hűség szimbóluma lesz. A polgári családokban ekkor már sokszor azért tartanak kutyát, hogy a gyerekek lehetőséget kapjanak a felelősségvállalásra. Fiatal fiúknál például bevett gyakorlat volt ez, hogy így tanulják meg a felelősségvállalást a családalapítás előtt” – mondta Lovas Kiss Antal.
A szakértő ugyanakkor kiemelte, ma már nem lehet feltétlenül fekete-fehér struktúrákban gondolkodni. „A városokban is vannak kertes házas övezetek, ahol gyakran nem a lakásban tartják a kutyát, és falun is előfordulhat, hogy például kutyatenyésztéssel próbálkoznak. A nagyvárosokból az agglomerációba is kiköltözhetnek egyesek, és ők jó eséllyel nem úgy fogják a kutyát tartani, ahogyan a falusiak.”
Nem kötelező kutyát tartani
Felelős állattartás terén egyelőre „az európai átlag alatt vagyunk” – ismerte be Ovádi Péter állatvédelemért felelős kormánybiztos. Ugyanakkor hozzátette, hogy évek óta dolgoznak a szemléletformáláson, és számos intézkedést hoztak a helyzet javítása érdekében.
Változik a világ, míg húsz évvel ezelőtt úgy nézett a társadalom nagy része a kutyára, mint egy haszonállatra, ma már tudjuk azt, hogy ő egy társállat, ott él velünk a családban. Tisztában vagyunk azzal, hogy a felelős állattartáshoz hozzátartozik a megfelelő etetés mellett az is, hogy évente állatorvoshoz kell vinni a házi kedvencet
– nyilatkozta a Prove-nak a kormánybiztos.
Leszögezte, ha valaki – akár anyagi okokból – nem tudja vállalni, hogy ezeket biztosítsa a háziállatának, az jobb, ha egyáltalán nem is tart állatot. „Magyarországon nincs olyan jogszabály, amely alapján kötelező lenne kutyát tartani. Olyan viszont van, hogy az állatot nem lehet láncon tartani, ahogy olyan is, amely szerint a kutyatulajdonos felelőssége szökésmentessé tenni a kerítést” – mondta. Hozzátette, ha valaki nem tudja vállalni az állattartással járó felelősséget, akkor helyette elmehet például egy menhelyre önkénteskedni.
„Kifejezett célom volt egy kicsit sokkolni a közvéleményt, ezért felhívtuk a figyelmet arra, hogy a kutyatartás 15 éven keresztül minimum 7-8 millió forintba kerül. Ezekkel tisztában kell lenni, mielőtt az ember magához vesz egy állatot” – fogalmazott a politikus.
Lovas Kiss Antal szerint azonban a számokkal való elrettentés széles társadalmi körben aligha működhet. Ugyanígy az új jogszabályok elfogadása sem lehet alkalmas szerinte arra, hogy felelős kutyatartás felé terelje a lakosságot. „Mikor a szocializmus idején lakótelepeket építettek, rendre azon háborogtak, hogy az emberek nem a kiépített járdát használják, hanem átvágnak a parkon a buszhoz. Ezzel párhuzamosan Hollandiában már ekkor az volt a munkamódszer, hogy felépítettek egy lakóparkot, és megnézték, hol közlekednek az ott lakók, ehhez igazították aztán a járdát. Az tehát a gond, hogy fordítva ülünk a lovon. Azt kellene inkább megnézni, hogy az emberek hogyan gondolkodnak, miért gondolkodnak úgy, és ez milyen problémákat vet fel” – magyarázta.
Elég a szomszédba menni jó példáért
Tehát az állatvédelmi törvénykezés önmagában nem elég ahhoz, hogy a kialakult szokásokra, a kutyák szerepének haszonalapú megítélésére megoldást biztosítson. Sok állattartó vagy nem vesz tudomást a változó törvényekről, vagy el sem éri őket ezeknek a híre.
A változatlan gazdahozzáállás a törvények betartatásának, az ellenőrzések hiányával párosul. Ennek egyik leglátványosabb példája az, hogy bár 2022 óta a törvény tiltja a kutyák láncon tartását, ez a gyakorlat a valóságban nem szűnt meg. A törvényhozást tehát a kutyartási attitűd tudatos megváltoztatásának és rendszeres állatjóléti ellenőrzéseknek kell követnie.
Erre más országokban akadnak példák. Svédországban például a megyei közigazgatási testületek rendszeresen ellenőrzéseket tartanak a háziállattartóknál, a tenyésztőknél és a menhelyeknél is. Dániában pedig külön állami alkalmazottak felelnek az állatjólét ellenőrzéséért.
A törvények betartatása mellett egyes országok a korai edukációra is nagy figyelmet fordítanak. Franciaországban 2024 óta az általános iskolai tanterv része az állatetika, amelynek célja a „társállatoknak járó tisztelet” tanítása a gyerekek számára.
De elég egyik szomszédos országunkig menni a jó példáért: Romániában, Ilfov megyében 20 iskola vezetett be 2024-ben állatismereti órákat ötödikes és hatodikos diákoknak. Ezeken az órákon a gyerekek állatmenhelyeken és farmállatmenhelyeken kerülhetnek közelebbi kapcsolatba az állatokkal. Raluca Baleanu, Ilfov megye állatvédelmi tanácsadója szerint a kezdeményezéstől azt remélik, a gyerekek empatikusabbá válnak az állatokkal és egymással szemben is.
Olyan országok is akadnak, amelyek az állattartói felelősséget igyekeznek kötelező edukáció útján befolyásolni. Spanyolországban 2023 óta azoknak, akik kutyát szeretnének tartani, kötelező egy tanfolyamot elvégezniük. Emellett vállalniuk kell, hogy 24 óránál hosszabb időre nem hagyják felügyelet nélkül állataikat.
A nonprofit szervezeteknek is fontos szerepe lehet a különböző szférák – a tudományos közösség, a hatóságok, a lakosság és az oktatás – közötti közvetítésben. Az észak-európai országokban például egy olyan, NordCAW nevű hálózat működik, amelynek célja az állatjóléttel kapcsolatos kommunikáció és edukáció. Az amerikai PAWS pedig azoknak az iskoláknak nyújt segítséget, amelyek az állatokkal kapcsolatos edukációt szeretnék megerősíteni a tanterveikben.
Nem az érzelmek hiánya a baj
A magyar helyzetet tekintve a törvények betartatása és az edukáció hiánya mellett fontos hangsúlyozni azt is, hogy a társadalmi-gazdasági helyzet is erősen befolyásolja a társállatokkal kapcsolatos attitűdöket. Egy idei kutatás azt vizsgálta a magyar kutyatartók körében, milyen problémákkal szembesülnek leginkább. A válaszadók 95 százaléka az anyagi nehézségeket, ezen belül is elsősorban az állatorvosi kiadásokat nevezte meg. Ezzel szemben mindössze 4-5 százalékuk említett érzelmi vagy magához a kutyatartás gyakorlatához köthető nehézségeket.
A kérdőívben feltett kérdésekre adott válaszokból a kutatók azt a következtetést vonják le, hogy a kutyatartás pozitív hozadékai sokkal hangsúlyosabbak a gazdák életében, mint az esetleges negatív szempontok.
A kutyatulajdonosok 61 százaléka a kutyájukkal való mély kapcsolatot tartja a legnagyobb előnynek, és gyakran említették a kutyájuk folyamatos jelenlétét, szeretetét és támogatását
– olvasható a tanulmány kivonatában.
Ez alapján az esetenként etikátlannak bélyegzett kutyatartási gyakorlatokból levont következtetések korántsem egyszerűsíthetők le arra, hogy a gazdák egyszerűen nem szeretik az állataikat. Sok esetben az anyagi erőforrások hiánya az, ami az egyes döntések – például az állatorvosi ellátás mellőzése – mögött áll.
Más hazai eredmények pedig reményteljes képet mutatnak a kutyatartásbeli attitűdökről. Az ELTE etológiai tanszéke az elmúlt harminc év kutatásai alapján olyan, jelenleg is folyamatban lévő változásról számol be, amelynek során a hagyományos, haszonalapú gondolkodást egyre inkább a kutya családtagként való kezelése váltja fel.
