Lábatlan gyík összetekeredve a zöld aljnövényzetben, fejét felemeli

Kiugrasz a túracipődből, ha ezzel a kígyószerű állattal találkozol

Első pillantásra kígyónak tűnhet, valójában azonban teljesen ártalmatlan, védett gyíkfaj a lábatlan gyík. Sokan erdőszéli túraösvényeken vagy épp saját kertjükben találkoznak vele – és riadalmukban elpusztítják. Pedig nemcsak hogy nem veszélyes, de fontos része az ökoszisztémának is.

Teste hosszú, pikkelyes, és nincsenek lábai – így fest a lábatlan gyík, nem is csoda tehát, hogy sokan összetévesztik a kígyókkal. A BAMA szerint sokan agyonverik őket első riadalmukban, azt gondolva, hogy kígyóval találkoztak.

Ez persze akkor is természetkárosításnak minősülne, ha történetesen tényleg kígyóval néznének szembe, ugyanis Magyarországon minden hüllő és kétéltű védett. A lábatlan gyík természetvédelmi értéke 25 ezer forint.

Erdőszéleken és a kertben is előfordulhat

Ökológiai jelentőségüket mutatja, hogy szinte minden ragadozó, amely hajlamos hüllőket fogyasztani – kígyók, emlősök, madarak –, zsákmányul ejtheti őket. Fontos zsákmánya lehet például a sokszor azonos élőhelyen előforduló erdei siklók fiatal példányainak és a rézsiklóknak is.

A lábatlan gyíkok elsősorban a részlegesen zárt, erdei vagy cserjés vegetációhoz kötődnek. Magyarországon többnyire hegy- és dombvidékeken fordulnak elő, de természetes állapotban fennmaradt síkvidéki erdőkben vagy lápok, árterek peremén is fellelhetők. A Magyar Madártani és Természetvédelmi Egyesület (MME) szerint a leggyakrabban

  • erdőszéleken,
  • erdei tisztások szegélyein
  • és turistaösvényeken

találkozhatsz velük, ezeken a helyeken gyakran fekszenek ki sütkérezni. Fontos számukra a búvóhelyek – korhadó farönkök, kőrakások, kőkerítések, rágcsálójáratok – jelenléte. Élőhelyeik közelében kertekbe is bemerészkednek, a komposzthalom és a sűrű aljnövényzet is ideális búvóhely lehet nekik.

A lábatlan gyík teljesen ártalmatlan

Bár első látásra talán könnyen összetéveszthetőek a kígyókkal, több szempontból is különböznek tőlük: szemeiken mozgatható a szemhéj, fejük tompa, mozgásuk pedig kevésbé hullámzó. A leglényegesebb eltérés azonban lakossági szempontból az, hogy a lábatlan gyík

teljesen ártalmatlan, nem harap, nem mérgező, az embert soha nem bántja

– írja a VEOL.

Ettől függetlenül ne próbáld megfogni, mert bár nem harap, de ürülékével hajlamos összekenni a támadóját. Emellett más hazai gyíkokhoz hasonlóan képes ledobni a farkát.

Ez a cikk is érdekelhet:

Szendvicskrémek három variációban, három külön tálkában, mellettük csicseriborsó

Színesítsd a reggelit ezekkel a házi szendvicskrémekkel!

Fáradt vagy éppen pörgős reggelekre is lehet frissítő és tápláló

Csernik-Varga Adrienn korábban sport-, majd gazdasági újságíróként dolgozott. Kamaszkora óta az volt az álma, hogy újságíróvá váljon. Nem sokkal azt követően pedig, hogy vegán lett, megjelent benne az igény, hogy a munkája is tükrözze az életmódját. Fontosnak tartja, hogy tudatos választásaival az öltözködés, étkezés, takarítás, vásárlás és az élet minden területén példát mutasson a kislányának. Amik igazán feldobják egy napját: egy jól sikerült interjú, az őszi és tavaszi napsütés, egy jó könyv és az, ha a kis családja repetázik egy-egy vegán fogásból.

Küldd tovább a cikket!

Kövess minket Facebookon is!

Neked ajánljuk

Caponata, azaz szicíliai padlizsánragu egy fehér tányérban

Caponata – a szicíliaiak hagyományosan vegán padlizsánraguja

Jókai bableves tányérban, mellett kenyérszeletek, babérlevél, fokhagyma, petrezselyem és zöld paprika

Jókai-bableves: hagyományos ízek modern köntösben

Sültpaprika-krémleves díszes tálban

Sültpaprika-krémleves fűszeres pirított csicseriborsóval

Legnépszerűbb

Receptajánlók és a legfontosabb tippek a tudatos élethez

Csatlakozz 40 000 fős hírlevél-közösségünkhöz, és kapj heti inspirációkat.

Olvass tovább:

Szűrők

Elkészítési idő

Elkészítési idő

Recept típusa

Recept típusa filter

Konyha

Konyha filter

Allergén

Allergének