Egy ember, aki nyaktól lefelé látszik, maga előtt tart egy kosár nyers zöldséget

Húsz évnyi kutatás bizonyítja: a növényi étrendek hatásosak a legtöbb halált okozó betegség ellen

Több mint két évtizednyi metaanalízist és szisztematikus áttekintést vizsgált meg a Bolognai Egyetem tudóscsapata. Az eredmények alapján a kutatók arra a következtetésre jutottak, hogy a növényi étrend hatásosan csökkenti a legnagyobb egészségügyi kockázatot jelentő betegségek kialakulásának esélyét.

Lassan közhellyé válik, hogy a növényi étrendek kedvezőbb hatással vannak az emberi szervezet egészségére, mint az állati eredetű fehérjékben bővelkedő étkezés. A Bolognai Egyetem kutatói most arra vállalkoztak, hogy több évtizednyi kutatási anyagot vizsgálnak át a növényi étrend hatásairól. Ez alapján arra jutottak, hogy a növényi étrend bizonyíthatóan csökkenti a szív- és érrendszeri, valamint a rákos megbetegedések kialakulásának kockázatát – számolt be a hírről a Science Alert.

Az egyetem kutatóinak munkája nem azért hírértékű, mert sokadjára jutottak arra az eredményre, amire előttük is már jó páran, hanem azért, mert kutatásukhoz egy ún. umbrella review módszert alkalmaztak. Ennek hivatalos magyar megfelelője nincs, összegző áttekintésként lehetne lefordítani. Ez a vizsgálódási módszer az orvosi kutatások egyik legmagasabb tudományos szintjét képviseli.

Az eljárás nem specifikus tanulmányok eredményeit összegzi, hanem az egyes kutatások és tanulmányok eredményeit összegző szisztematikus áttekintések és metaanalízisek csoportjait veszi górcső alá. Lényegében az umbrella review tehát az áttekintések áttekintése: vagyis magasabb szintet képvisel, mint a metaanalízis, ami az egyes kutatások eredményeit hivatott összegyűjteni.

A növényi étrendek hatása az egészségre

A Bolognai Egyetem kutatói 48 áttekintést és metaanalízist elemeztek, amelyek 2000 januárja és 2023 júniusa között keletkeztek. Ezeknek a szemlézése kapcsán láthatóvá vált, hogy a növényi étrenden élők (vegetáriánusok, vegánok) egészségügyi mutatói számottevően jobbak sok fontos szempontból.

Általánosságban elmondható volt, hogy a vegetáriánusok és vegánok alacsonyabb koleszterinszinttel, kedvezőbb testtömegindexszel és kevesebb gyulladással rendelkeztek. Ezzel együtt alacsonyabb volt a rák és a szív- és érrendszeri betegségek kialakulásának az esélye. Ezek a betegségek szedik a legtöbb halálos áldozatot világszerte.

Kutatásunk az állatoktól mentes étrendek hatását vizsgálta a szív- és érrendszeri egészség és a rák kialakulásának veszélye szempontjából. Azt mutatta, hogy a vegetáriánus étrend kedvezően hat az egészségre, és ez az egyik legjobb megelőzési módszer a 21. század két legtöbb halálesetet követelő betegségének kialakulásával szemben

mondták a kutatók.

A tudósok az összegző áttekintés kapcsán felhívják a figyelmet, hogy a vegetáriánusok és vegánok jobb egészségügyi állapota nem tulajdonítható minden kétséget kizáróan csak a növényeknek. Elmondásuk szerint az ezekbe a kategóriákba tartozó emberek jellemzően kevesebb feldolgozott gabonát, nasit, zsírokat és cukros üdítőket fogyasztanak. Ez szintén hozzájárulhat a növényi étrendek és a pozitív egészségügyi eredmények kapcsolatához.

Emellett megjegyzik azt is, hogy a bizonyítékok erősségének szintje a vizsgált tanulmányok körében nagymértékben ingadozott. Ezért mindenképp szükség van további kutatásokra ahhoz, hogy az orvosok a növényi étrendet a lehető leginkább tudományosan alátámasztott formában ajánlhassák a betegeiknek.

Ez a cikk is érdekelhet:

Egy fiatal férfi és nő hamburgert eszik sült krumplival és ketchuppal

Szokatlan módszert javasolnak kutatók rákmegelőzésre – eddig épp az ellenkezőjét tanácsolták

Több állati fehérje fogyasztásával lépnének fel a daganatos betegségekkel szemben

Kőrösi Bogdán írás iránti szeretete hosszú évekre nyúlik vissza. Az ELTE BTK egyetemi újságjának hasábjain és több online felületen jelentek meg cikkei, filmkritikái, beszámolói. Az írás mellett lelkesen érdeklődik a fenntarthatóság és a természetvédelem iránt. A Mondolo Egyesület alapítótagjaként rendszeresen részt vesz környezeti neveléssel, fenntarthatósággal és ismeretterjesztéssel kapcsolatos projektek szervezésében és lebonyolításában. A veganizmus jelenti számára azt az életfilozófiát, amivel kompromisszumok nélkül tud azonosulni, immáron közel egy évtizede.

Küldd tovább a cikket!

Kövess minket Facebookon is!

Neked ajánljuk

Sültpaprika-krémleves díszes tálban

Sültpaprika-krémleves fűszeres pirított csicseriborsóval

Két bao zöldségekkel

Zöldséges bao – ázsiai street food különleges eszközök nélkül

Vegán sushi, mellette evőpálcikák

Vegán sushi – a hagyomány és a kreativitás izgalmas ötvözete

Legnépszerűbb

Receptajánlók és a legfontosabb tippek a tudatos élethez

Csatlakozz 40 000 fős hírlevél-közösségünkhöz, és kapj heti inspirációkat.

Olvass tovább:

Szűrők

Elkészítési idő

Elkészítési idő

Recept típusa

Recept típusa filter

Konyha

Konyha filter

Allergén

Allergének