Jávorszarvas tévedt a metrósínekre, lelőtte a vadőr

Négy órán keresztül bóklászott a jávorszarvas a stockholmi metróvonalon. A vadőrök nem tudták befogni vagy elhajtani onnan, így végül lelőtték az állatot, hogy helyreállhasson a menetrend szerinti közlekedés.

A stockholmi piros metróvonalon a 36 megállóból hetet le kellett zárni, miután jávorszarvas tévedt a sínekre. A svéd főváros metrórendszere összességében mintegy 100 állomást ölel fel, és az 1950-es évek óta működik. Részben a föld felett, részben a föld alatt húzódik, csakúgy mint a budapesti metróvonalak. A stockholmi hálózatot a tervek szerint 2025-ben újabb megállóhelyekkel bővítik.

A metrót üzemeltető társaság sajtószóvivője szerint az állat délelőtt 11 óra körül keveredett a föld feletti sínekre. Ezt követően aztán a vonal délnyugati részén vándorolt oda-vissza. A jávorszarvas nagyjából négy órán át bolyongott a sínek között. Próbálták őt kicsalogatni onnan, ám ezek a kísérletek kudarcot vallottak. A jávorszarvas minden egyes alkalommal elmenekült, vélhetően megijedt az őt terelni próbáló emberektől.

A vadőröknek sem befogniuk, sem leterelniük a metróhálózat nyomvonaláról nem sikerült az állatot. Így azonban mindössze egyetlen ötletük maradt a helyzet megoldására. Mégpedig a drasztikus megoldás. Délután három óra körül egy vadőr lelőtte a jávorszarvast. Nem sokkal később pedig már a metrók is menetrendszerűen közlekedtek.

A vonat- és metróvonalak, ahogy a közutak is, globális szinten jelentős akadályokat jelenthetnek a vadon élő állatok számára. Ezek ugyanis gyakorlatilag feldarabolják az élőhelyeket. Elválaszthatják az állatokat

  • társaiktól,
  • táplálékforrásoktól,
  • vagy akár a víztől is.

Emiatt a vadon élő állatok gyakran próbálnak meg átkelni a síneken és az autóutakon. Közben pedig gyakran elakadnak, áramütés éri vagy elütik őket.

Miért lőtték le a jávorszarvast?

A vadőrök döntése megkérdőjelezhető, különösen állatvédői szemmel. Annyi mindenesetre a mentségükre szólhat – ha nem is éppen döntő érv –, hogy nem egy apró állatot kellett jobb belátásra bírniuk. Nem egy rókát kellett eltávolítani a metró nyomvonaláról, hanem a szarvasfélék családjának legnagyobb és legnehezebb élő tagját.

Egy felnőtt jávorszarvas magassága 1,4-2,1 méter, hossza pedig 2,4-3,1 méter. A hímek 380-700 kilogrammot nyomnak, míg a nőstények súlya mintegy 200-490 kilogramm. A jávorszarvasok a WWF állatvédő szervezet szerint olyan magasak, hogy nehézséget okoz nekik lehajolni a fűlegeléshez. Ezt pedig egy huszárvágással meg is oldják: inkább a fák és bokrok leveleivel, kérgével és gallyaival táplálkoznak. A hím jávorszarvasok minden évben tavasszal és nyáron agancsot növesztenek. Őszre az agancsuk egyik hegyétől a másikig akár két méter is lehet a távolság.

(One Green Planet)

Ez a cikk is érdekelhet:

Barna színű vándorpoloska mászik egy zöld levélen

Bosszantanak a poloskák? Most ellepik a kerteket a természetes ellenségeik

Sokakat dühít, hogy ahogy hűvösebbre fordul az idő ősszel, poloskák

Csernik-Varga Adrienn korábban sport-, majd gazdasági újságíróként dolgozott. Kamaszkora óta az volt az álma, hogy újságíróvá váljon. Nem sokkal azt követően pedig, hogy vegán lett, megjelent benne az igény, hogy a munkája is tükrözze az életmódját. Fontosnak tartja, hogy tudatos választásaival az öltözködés, étkezés, takarítás, vásárlás és az élet minden területén példát mutasson a kislányának. Amik igazán feldobják egy napját: egy jól sikerült interjú, az őszi és tavaszi napsütés, egy jó könyv és az, ha a kis családja repetázik egy-egy vegán fogásból.

Küldd tovább a cikket!

Kövess minket Facebookon is!

Neked ajánljuk

Mogyorókrém egy barna tálban, benne habverő

Egészséges mogyorókrém házilag – így készül a „Notella”

Két tányér nyári zöldbableves, mellette fokhagyma, répa, citrom

Krémes nyári zöldbableves – hidegen is fogyaszthatod

Piperade, baszk zöldségragu egy zöld tányérban, körülötte paradicsom, paprika és hagyma

Piperade – a baszkok egyszerű, színes zöldségraguja

Legnépszerűbb

Receptajánlók és a legfontosabb tippek a tudatos élethez

Csatlakozz 40 000 fős hírlevél-közösségünkhöz, és kapj heti inspirációkat.

Olvass tovább:

Szűrők

Elkészítési idő

Elkészítési idő

Recept típusa

Recept típusa filter

Konyha

Konyha filter

Allergén

Allergének