Ez a lépés nagy segítséget jelenthet a gyártók számára ahhoz, hogy adatokat szerezzenek a sejtalapú termékek ízéről a fogyasztók visszajelzései alapján. A kóstolók szigorú szabályok szerint zajlanak majd, ugyanis Európában továbbra sem engedélyezett ezeknek a termékeknek a fogyasztása vagy árusítása.
Az indítványt, hogy az engedélyezési eljárások előtt lehessen – megfelelően felügyelt és biztonságos körülmények között – sejtalapú technológiával készült élelmiszereket kóstolni, még 2022-ben szavazta meg a holland parlament. Nemrég a kormány bejelentette, hogy ezek a kóstolók rövidesen megtörténhetnek. Európában először Hollandiában lesz lehetőség a laboratóriumban, állati sejtekből előállított alternatív fehérjeforrásokat kóstolni.
Érdekesség, hogy a világ első laborhúsát éppen holland tudósok állították elő 2013-ban, de hátráltatta a kutatási és fejlesztési munkálatokat, hogy ez idáig tilos volt a tudósok számára megkóstolni a saját készítményüket.
Nagyszerű hír ez Hollandiának. Azt tudjuk, hogy a laborban előállított húsok nagymértékben tudják csökkenteni a klímaváltozás hatásait. A kóstoló lehetőséget biztosít az országnak, hogy továbbra is megőrizze vezető szerepét ebben az ágazatban. Köszönjük a minisztériumok együttműködését és nagyon várjuk, hogy végre meghívhassuk az első vendégeket, hogy kipróbálják a kolbászunkat, hússal töltött tésztáinkat
– mondta Krijn de Nood, a Meatable ügyvezetője.
A kóstolókat jól meghatározott, szigorú előírások keretei között tartják majd, amiknek a részleteiről sok információt nem lehetett megtudni, de a szektor szereplőivel közösen dolgozta ki őket a kormány, a betartásukról és a jelentkezők ellenőrzéséről pedig a Cellular Agriculture Netherland gondoskodik majd.
„A Mosa Meat arra fogja használni ezeket az alkalmakat, hogy értékes visszajelzéseket gyűjtsön a termékekről, és hogy tájékoztassa a befektetőket, milyen fontos szerepet tud betölteni a sejtalapú élelmiszergyártás Európa fenntarthatósági céljainak és élelmezési önállóságának elérésében” – mondta Maarten Bosch, a Mosa Meat, a másik nagy holland startup ügyvezetője.
Szingapúr mellett – ami sokáig a világ egyetlen olyan országa volt, ahol sejtalapú húskészítményeket lehetett vásárolni – most júliusban az USA-ban is engedélyezték két gyártó, az Upside Foods és a GOOD Meat termékeinek értékesítését.
A kóstolók engedélyezése és az ágazat vezető pozíciójának megszerzésére tett törekvések egybevágnak azzal, hogy tavaly a holland kormány 60 millió eurót különített el a sejtalapú húsipar fejlesztésére.