A tojás egészségtelen egy új tanulmány szerint

Heti 3 tojás fogyasztásától is jelentősen csökkenhet az élettartamunk

Egy új tanulmány szerint csupán heti három tojás elfogyasztása növelheti a korai halálozás kockázatát.

A Northwestern Egyetemen lefolytatott és a JAMA orvosi folyóiratban megjelent tanulmány rávilágít arra, milyen kockázat rejlik napi 300 milligramm, illetve ennél nagyobb mennyiségű koleszterin, vagy heti 3, és ennél több tojás elfogyasztása mögött.

Victor Zhong, a tanulmány vezető szerzője fontosnak tartja kiemelni, hogy már egyetlen darab nagy tojással is körülbelül 186 mg koleszterint veszünk magunkhoz.

Az eddigi legátfogóbb tanulmány

A nagy mennyiségű tojásfogyasztás potenciális kockázatának meghatározásához Zhong és csapata több, mint 29.000 személy adatait értékelte – osztja meg a CNN.

A 17 és fél éven át tartó vizsgálatban 5400 szív- és érrendszeri megbetegedést – közte 1302 stroke-ot, 1897 szívbetegséget és 113 egyéb szívbetegség okozta halálesetet – regisztráltak a résztvevők között. A tanulmány megjegyzi ugyanakkor, hogy 6132 fő más okok miatt hunyt el.

A Zhong féle tanulmány szerint napi 300 mg étrendi koleszterin bevitelével 3.2%-kal növeljük a szívbetegségek kialakulásának kockázatát, valamint adagonként 4.4%-kal nő a korai halálozás kockázata.

Azoknál az alanyoknál, akik kettő vagy több tojást ettek naponta, a legnagyobb volt a kockázata a szívbetegségek kialakulásának és a korai halál bekövetkeztének.

A tojás koleszterin tartalma miatt egészségtelen egy kutatás szerint

Jakub Kapusnak / Rawpixel

Dr. Norrina Allen, az egyik kutató, aki a tanulmányon dolgozott, elmondta az Independentnek:

„Emlékeztetni szeretnénk az embereket arra, hogy a tojás – kifejezetten a sárgája – jelentős mennyiségben tartalmaz koleszterint, és ez káros hatással van rájuk.”

Hozzátette:

„Az egészséges étrend részeként az embereknek alacsonyabb mennyiségű koleszterint kellene fogyasztania. Azoknál, akik kevesebb koleszterint fogyasztanak, kisebb a szívbetegség kockázata.”

Egészséges-e a tojás?

A tojást már régóta az egészséges étrend részeként tartják számon és számos ország nemzeti táplálkozási iránymutatásai tartalmazzák.

Bár eddig ellentmondásos kutatási eredmények jelentek meg a témában, Dr. Robert Eckel, a Colorado Egyetem kardiológus professzora is felhívja a figyelmet a Northwestern Egyetem legfrissebb tanulmányának fontosságára.

Megállapítja, hogy:

„[ez a tanulmány] sokkal átfogóbb, mint az eddigiek, és elegendő adatot dolgoz fel ahhoz, hogy kijelenthessük: a tojás és az általános étrendi koleszterin továbbra is meghatározó szerepet játszik a korai halál és a szívbetegségek kockázatának befolyásolásában.”

Számos tanulmány mutatott már ki egyértelmű kapcsolatot a növényi alapú étrend és a szívbetegségek kockázatának csökkenése között.

Egy decemberi tanulmány szerint a vegán étrend hatékonyabb a szívbetegségek megelőzésében, mint az American Heart Association (AHA) által ajánlott étrend, amely kis mennyiségű halat, sovány húst és tojást is tartalmaz.

 


 

Ez a cikk is érdekelhet:

Csiga mászik egy levélen

Nem mindennapi kampány: ritka példánynak keresnek párt a lakosság bevonásával

Úgy gondolod, hogy a párkeresés nálad biztosan senkinek nem megy

Rea vagyok, közgazdász és marketinges. Gyerekkorom óta ösztönösen kerültem a húst, majd 7 éve száműztem, mikor megismerkedtem a nyers vegán étrenddel. Ez elindított egy egészségesebb, tudatosabb életmód irányába, majd 2018. januárjától teljes értékű, olajmentes vegán étrendre tértem át és szerelmese lettem a növényi alapú táplálkozástudománynak. Ennek eredménye a közérzetemen kívül kilókban is mérhető. Az pedig csak bónusz, hogy egészségesen étkezve az állatoknak és a bolygónknak sem ártok. Hiszem, hogy a marketingnek és a megfelelő kommunikációs eszközöknek óriási szerepe van a hiteles információk átadásában. Ezért örülök, hogy a prove.hu csapat tagjaként ismereteimmel egy olyan nemes célt támogathatok, mint a vegán életmód népszerűsítése.

Küldd tovább a cikket!

Kövess minket Facebookon is!

Neked ajánljuk

Körtés galette dióval és fahéjjal megszórva

Körtés galette dióval – rusztikus, gyorsan elkészíthető őszi desszert

Szürke színű, fekete szezámos fagylalt egy fehér tálban

Szezám Éjszakája fagylalt – misztikus ízek nyárutóra

Madártej: vaníliaszósz tetején fehér habfelhők úsznak

Vegán madártej datolyakaramellel – nosztalgiadesszertezés csúcsra járatva

Legnépszerűbb

Receptajánlók és a legfontosabb tippek a tudatos élethez

Csatlakozz 40 000 fős hírlevél-közösségünkhöz, és kapj heti inspirációkat.

Olvass tovább:

Szűrők

Elkészítési idő

Elkészítési idő

Recept típusa

Recept típusa filter

Konyha

Konyha filter

Allergén

Allergének