Cooper-héja néz szétnyílt csőrrel a kamera felé.

Közlekedési lámpák jelzéseit követve vadászik egy héja

Az urbanizáció nemcsak az emberek életét formálja át, hanem a vadon élő állatok viselkedését is. New Jersey-ben egy tanulmány szerint egy fiatal Cooper-héja alkalmazkodott a forgalomhoz, hogy hatékonyabban vadászhasson.

A természet alkalmazkodóképessége újra és újra megmutatkozik. legutóbb egy városi Cooper-héja szolgáltatott erre bizonyítékot. Egy – a Frontiers in Ethology folyóiratban megjelent – esettanulmány szerint egy fiatal nőstény héja egészen elképesztő vadászstratégiát dolgozott ki New Jersey-ben: megtanult hasznot húzni a sűrű forgalomból.

A megfigyelés során a héja a forgalmas útkereszteződésekben leselkedett, és a piros lámpánál várakozó autók mögé rejtőzve közelítette meg zsákmányát. Amikor a lámpa zöldre váltott, és az autók elindultak, a madár a hirtelen mozgás okozta zűrzavart kihasználva csapott le a meglepett galambokra. Képes volt tehát felismerni és kihasználni a közlekedés ritmusát a vadászat során.

Amikor rájöttem, hogy mi folyik itt, lenyűgözött, erre nem is számítottam. Másrészt viszont minden alkalommal, amikor tanulmányozok egy-egy fajt, az okosabbnak bizonyul, mint amire számítottam

– idézi a The Guardian Vladimir Dinets zoológust, a tanulmány szerzőjét.

Nem a héja az egyetlen ügyes alkalmazkodó

Nem ez az első eset, hogy ragadozók városi környezetben új stratégiát fejlesztenek ki.

  • A varjak például diót, de apró gerinceseket is ráejtenek a forgalmas utakra, hogy azokat az autók összetörjék vagy megöljék azokat számukra.
  • A dögevő madarak előszeretettel járőröznek a forgalmas utakon, hogy azonnal falatozhassanak a frissen elütött állatokból.
  • De kisebb madarakat is figyeltek már meg, amint a ragadozók elől az autók mozgását kihasználva próbálnak elillanni.

Ez a fajta viselkedés ráadásul nem veleszületett, hanem tanult – mutat rá Dinets. A zoológus szerint ez az eset jól példázza, hogy az állatok – különösen a madarak – képesek komplex emberi környezethez igazodni, és intelligensen reagálni a kihívásokra. A városi környezetben élő ragadozók számára az ilyen stratégiák létfontosságúak lehetnek a túléléshez.

A héja esete bizonyítja, hogy a városi ökoszisztémákban élő állatok viselkedésének tanulmányozása fontos lehet a természetvédelem és a várostervezés szempontjából is. Az urbanizáció ugyanis nemcsak veszélyforrás lehet az élővilág számára, hanem – ha hagyjuk – lehetőség is az alkalmazkodásra. A városi élőhelyek megfelelő kialakítása és fenntartása elősegítheti az adaptív viselkedések kialakulását, és hozzájárulhat a biodiverzitás megőrzéséhez.

Ez a cikk is érdekelhet:

Tigris a dániai állatkertben

Meguntad a háziállatod? Etesd meg a dán állatkert ragadozóival

Nagy port kavart egy dániai állatkert friss felhívása, amelyben arra

Sárdi Barbara gyermekkori álma volt, hogy sportújságíró legyen. Sok évig élte ezt az álmot, idővel azonban érdeklődése más irányt vett: a környezetvédelem, a veganizmus és az egészségtudatosság váltak a kedvenc témáivá. Korábban egy könyvben is mesélt arról, hogyan váltott erre az életmódra közel 10 éve, és több főzőkurzust tartott a növényi étrendet népszerűsítve. A Prove írójaként szeretne minél több információt átadni az arra nyitott közönségnek, miért éri meg ezt az utat járni. Otthonát Scialla cicával osztja meg, aki ugyancsak nagy rajongója a vegán konyhának: imádja a tofut és a reggeli smoothie-kat.

Küldd tovább a cikket!

Kövess minket Facebookon is!

Neked ajánljuk

Káposztás gnocchi kék tányérban, céklakrémmel körülvéve, rajta pirított tofukockák

Káposztás gnocchi céklakrémmel és füstölt tofuval – ünnepi ízek hétköznapokra

Caponata, azaz szicíliai padlizsánragu egy fehér tányérban

Caponata – a szicíliaiak hagyományosan vegán padlizsánraguja

Szürke színű, fekete szezámos fagylalt egy fehér tálban

Szezám Éjszakája fagylalt – misztikus ízek nyárutóra

Legnépszerűbb

Receptajánlók és a legfontosabb tippek a tudatos élethez

Csatlakozz 40 000 fős hírlevél-közösségünkhöz, és kapj heti inspirációkat.

Olvass tovább:

Szűrők

Elkészítési idő

Elkészítési idő

Recept típusa

Recept típusa filter

Konyha

Konyha filter

Allergén

Allergének