Hatalmas sejtalapú húsüzem épül Kínában

Az ország első nagy kapacitású sejtalapú üzemében a tervek szerint akár ezer tonna élelmiszert is elő tudnak majd állítani. Az építtető cég úgy tervezi, hogy 2025-ben tudja megkezdeni a nemzetközi értékesítést, ehhez a pilot üzem nagyon fontos tapasztalatokkal tud majd hozzájárulni.

Kína megkerülhetetlen a globális élelmezési hálózat átalakítása szempontjából, ezért különösen fontos, hogy a másfél milliárdos lakosságú ország milyen irányba tekint a jövőt illetően. Az országból egyaránt érkeznek mostanában elkeserítő, valamint bizalomra okot adó hírek is. A CellX kísérleti üzeme az utóbbi kategóriába sorolható.

Az üzem azzal a céllal épül Shanghaiban, hogy megfelelő tapasztalattal és információval lássa el a céget, hogy 2025-ben elindulhasson a kereskedelmi forgalomba szánt termékek nagyüzemi gyártása megnövelt kapacitással. A kínai biotech cég júniusban 6,5 millió dolláros támogatást kapott az üzem megépítésére, ezzel együtt pedig már 20 millió dollárnál jár az üzletbe fektetett tőke összege.

A sejtalapú húsgyártás testesíti meg a biztonságos, hatékony és fenntartható formáját a hústermelésnek. Olyan húskészítményt tudunk előállítani, ami ízletes és tápláló, ezzel kínálva egy jobb alternatívát a fogyasztóknak

– mondta Shuangshuang Chen, a CellX kutatási és fejlesztési vezetője.

Levédett sejtalapú tenyésztés

A cég saját kultivációs eljárásának köszönhetően – amely alacsony költségű, magzati szarvasmarhaszérum-mentes tenyésztési közeget alkalmaz – a CellX képes 100 dollár alatti áron előállítani egy fontnyi (közel fél kilogramm) sejtalapú húst. A kereskedelmi forgalomba szánt termékek árai ennél lényegesen olcsóbbak lesznek a cég tervei szerint.

Az üzem a tapasztalatszerzés mellett az átláthatóságot is szolgálja majd. Az érdeklődők itt megkóstolhatják a cég termékeit és ismereteket gyűjthetnek a sejtalapú élelmiszergyártásról. A CellX egyelőre csirke-, valamint disznóhúsalapú termékeket készít, többek között a Kínában őshonos fekete disznó sejtjeit felhasználva.

„A több mint 40 főt számláló szakértői csapattal, beleértve a tengeren túlról érkező, nagynevű egyetemeken végzett visszatérőket is, a CellX eltökélt a technológiai fejlődés és a költségcsökkentés iránt, hogy az első kínai cégként szolgáltathasson sejtalapú húst a világ számára” – mondta Ziliang Yang, a CellX ügyvezetője.

(Vegconomist)

Ez a cikk is érdekelhet:

Konyhai csapból enged valaki vizet egy pohárba. Csak a keze látszik, a háttérben pedig konyhai eszközök: vízforraló, kések

Váratlan helyen bukkantak édesvízkészletekre kutatók

Hatalmas édesvízkészleteket rejthet az óceán mélye, állapították meg kutatók az

Kőrösi Bogdán írás iránti szeretete hosszú évekre nyúlik vissza. Az ELTE BTK egyetemi újságjának hasábjain és több online felületen jelentek meg cikkei, filmkritikái, beszámolói. Az írás mellett lelkesen érdeklődik a fenntarthatóság és a természetvédelem iránt. A Mondolo Egyesület alapítótagjaként rendszeresen részt vesz környezeti neveléssel, fenntarthatósággal és ismeretterjesztéssel kapcsolatos projektek szervezésében és lebonyolításában. A veganizmus jelenti számára azt az életfilozófiát, amivel kompromisszumok nélkül tud azonosulni, immáron közel egy évtizede.

Küldd tovább a cikket!

Kövess minket Facebookon is!

Neked ajánljuk

Quesadilla kapros uborkasalátával|Quesadilla piros színű szósszal|

Mexikói ízvilágú, batátás quesadilla – laktató, fehérjében gazdag fűszeres fogás

Sültpaprika-krémleves díszes tálban

Sültpaprika-krémleves fűszeres pirított csicseriborsóval

Sütőtökös risoni fehérbabbal és pirított laskagombával fekete tányéron

Sütőtökös risoni fehérbabbal és laskagombával – ősziesre hangolt mediterrán fogás

Legnépszerűbb

Receptajánlók és a legfontosabb tippek a tudatos élethez

Csatlakozz 40 000 fős hírlevél-közösségünkhöz, és kapj heti inspirációkat.

Olvass tovább:

Szűrők

Elkészítési idő

Elkészítési idő

Recept típusa

Recept típusa filter

Konyha

Konyha filter

Allergén

Allergének