Az Európai Uniónak az elkövetkező évtizedben több száz milliárd eurót, a költségvetésének negyedét kell a klímaváltozás megfékezésére költenie – jelentette be az Európai Bizottság elnöke, Jean-Claude Juncker.
A politikus a svéd Greta Thunberg beszédére reagált: ő az a 16 éves lány, aki gyerekek és fiatalok millióit inspirálja a klímaváltozás elleni fellépésre.
Thunberg szerint a fiataloknak elegük van abból, hogy a politikai vezetők semmibe veszik a klímatudósok figyelmeztetéseit, és ennek megváltoztatására kérte a jelenlévőket az Európai Gazdasági és Szociális Bizottság plenáris ülésén.
A fiatal vegán, környezetvédő aktivista most azért járt Belgiumban, hogy csatlakozzon az immár hét hete a klímaváltozás ellen tüntető diáksereghez: akárcsak a korábbi tüntetéseken, most is több, mint 10 ezer fiatal demonstrált Belgium több városában.
Greta győzelme
Juncker beszédében azt ígérte: a következő, 2021-től 2027-ig tartó pénzügyi ciklusban az EU ezermilliárdos költségvetésének negyedét a klímaváltozás visszafogására fogja fordítani – írja a Reuters.
A bizottsági elnök a klímaváltozást tagadó politikai erőket is kemény kritikával illette, főként az amerikai elnököt:
Mr. Trump és barátai úgy vélik, a klímaváltozás csupán ideológiai kérdés, kitalált dolog…valójában viszont valami nagyon veszélyes dolog kezdetét láthatjuk.
Ezek óriási lépések, és nem kis részben köszönhetőek annak a köznyomásnak, amelynek központjában Thunberg áll; az ő nyomán több országban folyik jelenleg is diákok által vezetett klímaváltozás-ellenes tüntetés: például Németországban, Svájcban, Franciaországban és Ausztráliában is.
Juncker elismerte, régebben azt hitte, a fiatalok tétlenek és nem akarnak szerepet vállalni komoly kérdésekben. Ám az utóbbi időben teljesen megváltozott erről a véleménye:
Tévedtem. A fiatalok igenis készek a kihívások élére állni. […] Nagy öröm látni, hogy a fiatalok az utcára vonulnak a klímaváltozás miatt – ez tényleg hozhat érdemi változást.
A politikai erőknek hatalmas befolyása van arra, hogyan állunk hozzá globálisan a klímaváltozáshoz, vegyük például az Egyesült Államokat: Trump kijelentései és tervei táptalajt adnak a felbátorodó tudománytalan véleményeknek, és ezáltal a tétlenségnek.
2017-ben az elnök bejelentette, hogy ki kívánja vonni az Egyesült Államokat a klímaváltozásról szóló Párizsi Egyezmény alól. Bár erre valójában csak a 2020-as választások után lenne lehetősége, amennyiben megint ő nyer.
Klímaváltozás vs. emberiség
Az egyezmény céljának lényege, hogy a globális hőmérséklet-emelkedést 2°C alatt tartsa (az iparosodás előtti szinthez képest). A legrosszabb abban, hogy Trump még ez alól is ki akar bújni, az az, hogy egyrészt a klímatudósok szerint a 2°C-os cél nem elég, 1,5°C alatt kellene tartani a hőmérséklet-emelkedést.
Másrészt pedig az egyezmény jogilag nem is kötelező érvényű, mindössze országonként meghatározott hozzájárulásokat tűz ki célként, de azok nem betartása nem jár semmilyen következménnyel.

A 16 éves környezetvédő aktivista, Greta Thunberg. | Yves Herman / Reuters
Érthető tehát, hogy azok, akik élhető jövőt szeretnének, miért olyan bosszúsak és türelmetlenek: jelenleg nincs olyan összefogó erő vagy egységes törekvés a klímaváltozás megfékezésére, ami valóban hatásos lenne.
Emiatt Thunberg és hozzá hasonló diákok százezrei mennek iskola helyett tüntetni, hogy a politikusok fordítsák figyelmüket jobban a klímaváltozás veszélyei felé; jelenlegi fókuszuk azon van, hogy az országok tényleges tervekkel álljanak elő a 2020-as ENSZ klímaváltozásról szóló konferenciáján.
Thunberg néhány héttel ezelőtti beszéde a Világgazdasági Fórumon remekül összefoglalja a kemény igazságot:
Az emberi történelem legnagyobb bukása lenne, ha a politikusok nem tennének meg mindent a klímaváltozás megfékezéséért, és ezek az emberek a történelem legrosszabb gonosztevőiként fognak fennmaradni.