Több százezren írták alá azt a kérelmet, ami az állat elpusztítása ellen szólal fel, de a város polgármestere továbbra is holtan szeretné látni a halálos támadást elkövető anyamedvét.
Április 7-én Andrea Papi, egy 26 éves olasz férfi lett az ország első halálos medvetámadásának áldozata.
A kocogásra indult férfit azután kezdték keresni, miután nem tért vissza az edzésből. Testén jól kivehető karmolás- és harapásnyomok voltak láthatók, és mivel a térségben élnek barna medvék, a medvetámadás ténye egyértelműnek tűnt.
A halálos támadással a JJ4 jelű – Gaia névre keresztelt – anyamedvét gyanúsították, akit elfogtak, majd pedig el is különítettek, ameddig döntés nem születik a sorsáról. Azóta DNS-vizsgálattal is igazolták Gaia szerepét a tragédiában, melyhez azt a botot használták, amivel Papi védekezni próbált.
Így az is kiderült, hogy ez a medve ugyanaz, amelyik még 2020-ban rátámadt egy apára és fiára. Ők élve megúszták az incidenst, de az eset kapcsán igyekeznek folyamatosan fennálló veszélyforrásként feltüntetni az állatot azok, akik az elaltatása mellett voksolnak.
A tragédiát követően a területi kormányzó, a szélsőjobboldali Maurizio Fugatti elrendelte az állat felkutatását és likvidálását, de – éppen úgy, ahogy 2020-ban – a helyi bíróság az állatvédők és aktivisták tiltakozásának következtében felfüggesztette Fugatti utasításait, amíg nem tisztázódnak a tragédia pontos körülményei.
„Ha a bíróságon bebizonyosodik, hogy igazunk volt, akkor a medvét megölik. Ezt a hírt szerettük volna kapni 2020-ban is az apát és fiát ért támadást követően. Még mindig keserűség ül a szívekben a mostani eset kapcsán” – mondta Fugatti egy nyilatkozatban.
Az International Organization for Animal Protection (OIAP) trentinói képviselője – ebben a régióban történt a baleset –, Ornella Dorigatti üdvözölte a döntést.
Örülünk, hogy a bíróság felfüggesztette az anyamedve kilövésére adott parancsot. Nem ölhetjük meg ezeket az állatokat, de el kell kezdenünk dolgozni azon, hogyan tudunk velük közösen élni
– mondta a hölgy.
A szervezet kijelentette, hogy minden törvényes módszerrel harcolni fog az anyaállat és bocsai megmentésért.
JJ4 életének megóvásáért a szervezet egy online petíciót is indított, ami már több mint 350.000 aláírásnál jár.
Egyesek szerint túl jól sikerült a medvék visszatelepítése
Az egykor nagy számban itt élő medvékből 1998-ra mindössze négy egyed maradt. Az EU által támogatott Life Ursus projektnek az volt a célja, hogy visszatelepítse őket a környékre. A betelepített állatokat Szlovéniából hozták. Jelenleg körülbelül 100 medve él a környéken és az emberekkel való találkozások egyre gyakoribbá válnak.
A környékbeli lakosok véleménye megoszlik a helyzetről. Egyesek szerint meg kell őket védeni és békén kell hagyni az állatokat, amelyek az urbanizáció és az emberi terjeszkedés miatt egyre kisebb élettérre szorulnak vissza, mások viszont zavaró tényezőként kezelik a gyarapodó populációt.
A bíróság döntése JJ4 sorsáról május 11. körül várható.