egy nő állatokat próbált meg csempészni, de a repülőgép fedélzetén elszabadult egy vidra és egy patkány

Csempészett vidra és patkány keltett pánikot egy repülőgépen

Két csempészett állat, egy vidra és egy patkány szabadult el egy repülőgép utasterében. Utóbbi állat meg is harapta az egyik légiutas-kísérőt. Az pedig már csak a landolást követően derült ki, hogy nem csak a vidra és a patkány volt potyautas.

Egy teljesen átlagos járatként indult a közelmúltban a VietJet Air fapados légitársaság egyik Bangkokból Tajvanba tartó járata. Nem is számítottak rá sem az utasok, sem a személyzet, milyen váratlan fordulatokat tartogat az útjuk.

Meglepetésekben márpedig nem volt hiány. Egyszer csak ugyanis megjelent az utastérben egy albínó patkány és egy vidra, általános pánikhelyzetet gerjesztve. A légiutas-kísérők igyekeztek mérsékelni a kialakult pánikot, valamint uralni a helyzetet. Ebbe azonban némileg beletört a bicskájuk, a patkány ugyanis megharapta egyikük kezét, miközben megpróbálták befogni.

A személyzet azonnal felszólította azokat, akik az állatokat a fedélzetre hozták, hogy jelentkezzenek. A titokzatos utas azonban kezdetben hallgatott. Ez valójában nem is csoda, hiszen már akkor is sejthető volt, hogy a repülőn randalírozó vidra és patkány csempészett állatok, nem legális keretek között kerültek fel a gépre.

Később aztán, amikor a légiutas-kísérők elkezdtek nyomozni, és kikérdezni a járaton ülőket, jelentkezett egy nő. Beismerte, hogy a megszökött állatok hozzá tartoznak, és kártérítést követelt.

Tartogatott még meglepetéseket az utas poggyásza

A tajpeji leszállást követően a rendőrség átvette az irányítást. Első lépésként átvizsgálták a nő bőröndjét, és a vidra és a patkány mellett még jó néhány csempészett állat került ki onnan. A csomagból

  • 28 teknős,
  • egy kígyó,
  • egy mormota,
  • még két vidra és
  • két másik, ismeretlen fajú rágcsáló került elő.

A csempész indítéka egyelőre tisztázatlan, feltételezések szerint azonban egy thaiföldi piacon vásárolhatta őket. A Szuvarnabhumi nemzetközi repülőtér biztonsági ellenőrzését megúszta lebukás nélkül.

A poggyászban talált teknősök karanténban maradtak, míg a többi csempészett állat a Pingtungi Tudományos és Technológiai Egyetemre került. Az oktatási intézményben megvizsgálják őket, és a fajmeghatározásokra is sort kerítenek. A hatóságok ezt követően döntenek az állatokkal kapcsolatos további intézkedésekről.

Thaiföld gyakori forrása a csempészett állatoknak

A közelmúltban egy szintén Bangkokból induló járaton utazó férfit füleltek le az indiai Kempegowda nemzetközi repülőtér vámtisztviselői. A gyanúsított bőröndjét felnyitva találtak egy elpusztult kengurubébit. Mellette pedig még 233 másik állatot is szállított – ahogy azt sejteni is lehet, mindet illegálisan. Voltak közöttük például teknősök, leguánok, kaméleonok és kígyók is.

A kis állatok műanyag tárolókban voltak, és különböző mértékben ugyan, de mind szenvedtek. Őket a reptéri tisztviselők elkobozták, majd átadták az erdészeti hivatalnak, hogy megkaphassák a szükséges ellátást.

Megállapították, hogy a csempészett állatok mind fulladoztak a levegőhiánytól, és a kengurubébi sajnos bele is halt ebbe. Az erszényes mindössze néhány hónapos volt.

(One Green Planet)

Ez a cikk is érdekelhet:

Jókai bableves tányérban, mellett kenyérszeletek, babérlevél, fokhagyma, petrezselyem és zöld paprika

Jókai-bableves: hagyományos ízek modern köntösben

A Jókai-bableves klasszikus magyar fogás, amelyet most vegán változatban is

Csernik-Varga Adrienn korábban sport-, majd gazdasági újságíróként dolgozott. Kamaszkora óta az volt az álma, hogy újságíróvá váljon. Nem sokkal azt követően pedig, hogy vegán lett, megjelent benne az igény, hogy a munkája is tükrözze az életmódját. Fontosnak tartja, hogy tudatos választásaival az öltözködés, étkezés, takarítás, vásárlás és az élet minden területén példát mutasson a kislányának. Amik igazán feldobják egy napját: egy jól sikerült interjú, az őszi és tavaszi napsütés, egy jó könyv és az, ha a kis családja repetázik egy-egy vegán fogásból.

Küldd tovább a cikket!

Kövess minket Facebookon is!

Neked ajánljuk

Szürke színű, fekete szezámos fagylalt egy fehér tálban

Szezám Éjszakája fagylalt – misztikus ízek nyárutóra

Quesadilla kapros uborkasalátával|Quesadilla piros színű szósszal|

Mexikói ízvilágú, batátás quesadilla – laktató, fehérjében gazdag fűszeres fogás

Körtés galette dióval és fahéjjal megszórva

Körtés galette dióval – rusztikus, gyorsan elkészíthető őszi desszert

Legnépszerűbb

Receptajánlók és a legfontosabb tippek a tudatos élethez

Csatlakozz 40 000 fős hírlevél-közösségünkhöz, és kapj heti inspirációkat.

Olvass tovább:

Szűrők

Elkészítési idő

Elkészítési idő

Recept típusa

Recept típusa filter

Konyha

Konyha filter

Allergén

Allergének