Egy felmérés szerint az amerikaiak 12 százaélka felelős az elfogyasztott marhahús feléért

Az amerikaiak 12 százaléka felelős az elfogyasztott marhahús feléért

Egy új kutatás megállapította, hogy az Egyesült Államokban egy viszonylag szűk réteg az, akik túlfogyasztanak marhahúsból. Olyannyira, hogy a teljes fogyasztás fele az ő számlájukra írható. A kutatók szerint ennek egyaránt vannak pozitív és negatív kicsengései is. A marhahúsfogyasztás csökkentését célzó kampányokat így elég egy kis csoportra fókuszálni, de félő, hogy ők lesznek a legellenállóbbak az üzenettel szemben.

A Nutrients című folyóiratban publikált kutatás megállapította, hogy az amerikaiak csupán 12 százaléka, vagyis alig több mint egytizede felelős az országban átlagosan elfogyasztott marhahús mennyiségének a feléért. Ez a csoport leginkább 50 és 65 év közötti férfiakból áll. Ők azok, akik a kutatók szerint aránytalanul magas mértékben fogyasztanak marhahúst. A jellemzést az amerikaiaknak szánt étkezési útmutatóhoz (DGA – Dietary Guidelines for Americans) viszonyították. Ez egy napi 2.200 kalóriát fogyasztó ember számára mindössze 120 grammot javasol tejből, tojásból és húsból fogyasztani, ráadásul együttesen.

A marhahúsnak jelentős a környezeti terhelése és magas telítettzsírsav-tartalma van, amiről tudjuk, hogy nem tesz jót az egészségnek

mondta Diego Rose, a tanulmány egyik szerzője, a Tulane University professzora.

Az adatokat a Center for Disease Control and Prevention (CDC) National Health and Nutrition Examination Survey-ből (nemzeti egészségügyi és táplálkozási felmérés) vették, ami 10.000 felnőtt amerikai állampolgár étrendjét követte egy 24 órás periódusban.

Csökkenthető a marhahúsfogyasztás?

Mindez azt a célt szolgálta, hogy a húsfogyasztás csökkentésére ösztönző, a marhahús előállításának elképesztő környezeti károkozását megismertető kampányokat sokkal hatékonyabban lehessen azokra szabni, akik a legtöbbet fogyasztják. Ennek ellenére a kutatókat is meglepte az eredmény, hogy egy ilyen szűk réteg felelős a marhahús fogyasztásának aránytalanul nagy mennyiségéért.

„Egyrészről, nagy eredményeket lehet elérni, ha azt a 12 százalékot sikerül meggyőzni. Másrészről, az a 12 százalék lehet a legellenállóbb a változásra” – véleményezte Diego Rose az eredményt.

Amelia Willits-Smith, a kutatás vezetője úgy vélekedett, hogy az étkezési ajánlások hatékonyak lehetnek az étkezési szokások megváltoztatásában.

„Van remény a jövő nemzedékben, hiszen ez az ő földjük, amit majd megörökölnek. Látom a tanóráimon, hogy érdekli őket az étrend, és hogy az milyen hatással van a környezetre, és mit tudnak érte tenni” – mondta Rose. A kutatás alapján ugyanis kiderült, hogy a 29 évnél fiatalabbak, valamint a 66 évnél idősebbek voltak azok, akik a legritkább esetben vitték túlzásba a marhahús fogyasztását.

(One Green Planet)

Ez a cikk is érdekelhet:

Lunda néz lefelé egy sziklafal tetejéről, alatta víztömeg

Madár-Taigetosz: fiókákat dobálnak le meredek sziklafalak tetejéről az izlandiak

A nyárból az őszre kanyarodva különös hagyománynak hódolnak az izlandi

Kőrösi Bogdán írás iránti szeretete hosszú évekre nyúlik vissza. Az ELTE BTK egyetemi újságjának hasábjain és több online felületen jelentek meg cikkei, filmkritikái, beszámolói. Az írás mellett lelkesen érdeklődik a fenntarthatóság és a természetvédelem iránt. A Mondolo Egyesület alapítótagjaként rendszeresen részt vesz környezeti neveléssel, fenntarthatósággal és ismeretterjesztéssel kapcsolatos projektek szervezésében és lebonyolításában. A veganizmus jelenti számára azt az életfilozófiát, amivel kompromisszumok nélkül tud azonosulni, immáron közel egy évtizede.

Küldd tovább a cikket!

Kövess minket Facebookon is!

Neked ajánljuk

Dióval megszórt sütőtökös-spenótos saláta fekete tányéron, mellette villa

Sütőtökös saláta spenóttal és pirított dióval – könnyed, mégis tápláló fogás az őszi napokra

Wokban szószókkal barnára sült dinnyehéj szezámmaggal, mellette kurkumás rizs, ázsiai hangulatú tányér

Wok’n’rind – avagy így lesz a görögdinnyehéjból tüzes ázsiai street food

Két tányér nyári zöldbableves, mellette fokhagyma, répa, citrom

Krémes nyári zöldbableves – hidegen is fogyaszthatod

Legnépszerűbb

Receptajánlók és a legfontosabb tippek a tudatos élethez

Csatlakozz 40 000 fős hírlevél-közösségünkhöz, és kapj heti inspirációkat.

Olvass tovább:

Szűrők

Elkészítési idő

Elkészítési idő

Recept típusa

Recept típusa filter

Konyha

Konyha filter

Allergén

Allergének