Arnold Schwarzenegger áll a pódiumon a bécsi klímakonferencián, beszéd közben

Cselekvésre buzdított Arnold Schwarzenegger az ausztriai klímakonferencián

A Schwarzenegger Climate Initiative legnagyobb éves rendezvénye a Bécsben megrendezett Austrian World Summit klímakonferencia. A rendezvényen maga a színész, testépítőbajnok, egykori amerikai kormányzó is felszólalt. Lelkes beszédében felhívta a figyelmet arra, hogy gyakorlati lépésekre, ténylegesen megvalósított ötletekre van most a legnagyobb szükség.

„A következő felszólalót nem kell bemutatni” – vezette fel a műsorvezető Arnold Schwarzeneggert a 2024-es Austrian World Summit klímakonferencián tartott beszéde előtt. És valóban, kevés olyan ember él ezen a bolygón, akik Schwarzeneggerhez hasonlóan számos karrierben alkottak maradandót, ezáltal pedig megismerte nevüket az egész világ.

A testépítés ikonikus alakja nemcsak a sportban, de a filmvásznon is kivételeset alkotott. Ráadásul sikerült az amerikai politikai ranglétrán is komoly magasságokba másznia Kalifornia állam kormányzójaként. A növényi étkezést is előszeretettel népszerűsítő sztár viszont a bolygó sorsát is szívén viseli.

Az idei Austrian World Summiton a tanácskozásokon és párbeszédeken túlmutató tényleges cselekvés szükségességére hívta fel a figyelmet – írta meg a Deadline. Az esemény fontosságát mutatja, hogy az osztrák szövetségi elnök, Alexander Van der Bellen és az ENSZ főtitkára, António Guterres is részt vett rajta.

Minket a cselekvés érdekel. Nem a beszéd, hanem a tettek fognak megmenteni minket. Mindannyian osztozunk egy tiszta világ víziójában. Minden tőlünk telhetőt meg kell tennünk, hogy elállítsuk a vérzést, hogy megmentsük a gyermekeinket, a bolygót és a jövőnket

– mondta Arnold Schwarzenegger az eseményen.

Az ausztriai klímakonferencián a filmes szektor is felismerte a szerepét

A 2017-ben alapított, idén nyolcadik alkalommal megrendezett klímacsúcs több szektor szerepét is hangsúlyozta. Ezek közül talán a tévés és filmes szektor volt az, amelyik a leginkább felismerte, milyen fontos eszköz lehet az éghajlatváltozás elleni küzdelemben.

Az esemény egyik felszólalója a WWF által támogatott, Kate Winslet színésznő által narrált DreamScapes dokumentumfilmet rendező Klemens Hallmann volt.

Hallmann beszédében hangsúlyozta, hogy a filmkészítés és a média milyen hatékonyan tudja ráirányítani a figyelmet arra a „vészhelyzeti állapotra”, amiben jelenleg vagyunk. Filmjében új megközelítést használ, aminek lényege, hogy a bolygónk csodáira fókuszál. Ezzel Hallmann azt szeretné elérni, hogy mindenkiben tudatosuljon, milyen értékek forognak kockán.

Tudatosan választottunk egy új megközelítést. Az volt a célunk, hogy a bolygó számtalan különböző szépségét bemutassuk. Szerettük volna, ha a nézők felismerik, minek van szüksége a védelmünkre

– mondta a filmrendező.

A klímakonferencia felszólalói rávilágítanak a közismert emberek szerepére a cselekvéssel kapcsolatos figyelemfelhívásban. A rendezvény mottója is ezt az üzenetet közvetíti: „Be Useful: Tools for a healthy Planet” (Légy hasznos: Eszközök az egészséges bolygóhoz).

Ez a cikk is érdekelhet:

Scarlett Johansson a Házassági történet c. filmben.

Scarlett Johansson hangjával riogatják a farkasokat amerikai állattartók

Szokatlan módszerrel próbálják távol tartani a farkasokat állataiktól amerikai gazdák:

Kőrösi Bogdán írás iránti szeretete hosszú évekre nyúlik vissza. Az ELTE BTK egyetemi újságjának hasábjain és több online felületen jelentek meg cikkei, filmkritikái, beszámolói. Az írás mellett lelkesen érdeklődik a fenntarthatóság és a természetvédelem iránt. A Mondolo Egyesület alapítótagjaként rendszeresen részt vesz környezeti neveléssel, fenntarthatósággal és ismeretterjesztéssel kapcsolatos projektek szervezésében és lebonyolításában. A veganizmus jelenti számára azt az életfilozófiát, amivel kompromisszumok nélkül tud azonosulni, immáron közel egy évtizede.

Küldd tovább a cikket!

Kövess minket Facebookon is!

Neked ajánljuk

Caponata, azaz szicíliai padlizsánragu egy fehér tányérban

Caponata – a szicíliaiak hagyományosan vegán padlizsánraguja

Piperade, baszk zöldségragu egy zöld tányérban, körülötte paradicsom, paprika és hagyma

Piperade – a baszkok egyszerű, színes zöldségraguja

Két tányér nyári zöldbableves, mellette fokhagyma, répa, citrom

Krémes nyári zöldbableves – hidegen is fogyaszthatod

Legnépszerűbb

Receptajánlók és a legfontosabb tippek a tudatos élethez

Csatlakozz 40 000 fős hírlevél-közösségünkhöz, és kapj heti inspirációkat.

Olvass tovább:

Szűrők

Elkészítési idő

Elkészítési idő

Recept típusa

Recept típusa filter

Konyha

Konyha filter

Allergén

Allergének