Intelligens, érdeklődő természetük és remek szaglásuk mellett az afrikai óriás erszényes patkány méretei miatt is ideális az illegális kereskedelem feltérképezésére. A rágcsálók közt hatalmas, összességében viszont nem túl nagy állat könnyedén befér olyan zsúfolt helyekre is, ahova a kutyák nem. Az APOPO szervezet, ami a patkányok betanításával foglalkozik, reméli, hogy hamarosan nagy mennyiségben bevethetik az állatokat az illegális kereskedelem ellen.
A tanzániai APOPO szervezet afrikai óriás erszényes patkányok kiképzésével próbál megálljt parancsolni az illegális állatkereskedelemnek – írja a CNN. Az ilyen jellegű kereskedelemből származó javak (elefántcsont, orrszarvú, grenadilfa stb.) értéke éves szinten 23 milliárd dollárra rúg. Ezzel ez a negyedik legnagyobb illegális piac a világon.
Sajnos a szervezett bűnözés jól tudja, hogy az ellenőrzések jelentik a gyenge pontot a kikötőkben és a reptereken, különösen Afrikában
– mondja Crawford Allen, a WWF US bűnesetekkel foglalkozó alelnöke.
Az APOPO korábban már nagy sikereket ért el ezeknek az állatoknak a betanításával. Sikeresen alkalmazták őket taposóaknák, romok alatt rekedt emberek, de a tuberkulózis kiszagolására is. Legújabb tanulmányuk pedig sikerrel demonstrálta, hogy a patkányok alkalmazása költséghatékony megoldás lehet az illegális termékek felkutatására.
A patkányok beférnek oda is, ahova a kutyák nem
Tekintettel arra, hogy a világ illegális vadkereskedelmének nagy része kikötőkön keresztül zajlik, időszerű volt megoldást találni a zsúfolt, kevés hellyel rendelkező konténerek átvizsgálására. A kutyákkal ellentétben a rágcsálók könnyűszerrel át tudják vizsgálni a teljes konténert.
Ami még a patkányok mellett szól, hogy a kutyáknál kisebb méretük miatt a szállításuk is könnyebben megoldható. Ráadásul a fenntartásuk és a kiképzésük is költséghatékonyabb, mint egy kutyáé. A kiképzés ára pedig az egyik legfontosabb szempont az állatkereskedelem elleni harc sikerében. Az illegális állatkereskedelem sok esetben azokon a területeken a legintenzívebb, amelyek egyébként is komoly gazdasági nehézségekkel küzdenek. Emellett a patkányok akár több gondozóval is megfelelően együtt tudnak működni.
A kiképzés során kiderült, hogy az állatok hatékonyan meg tudják találni azokat a tárgyakat, amelyeknek kiszagolására kiképezték őket. Mindezt úgy, hogy közben figyelmen kívül hagyják azokat, amelyekkel a kereskedők legtöbbször megpróbáljak elfedni a termékek szagát. A program kezdeti sikerein felbuzdulva már Szingapúr és Franciaország is jelezte érdeklődését a rágcsálók alkalmazásával kapcsolatban.