Barna ló szeme közelről||

Rábízta a menhelyre a magyar állam az elkobzott lovakat, de a tartásukért már nem fizet

A Dharma Állatmenhely már nyolc éve gondozza az államilag elkobzott lovakat, az Agrárminisztérium azonban mindeddig nem fizette ki a tartási költségeket. Annak ellenére sem, hogy a bíróság másodfokon a lómenhelynek adott igazat. Az alapítvány szerint a tartozás napokon belül behajtható lesz.

Két hét múlva behajthatóvá válhat a nyolcéves állami tartozás, mégpedig kamatokkal együtt – számolt be október végén a Dharma Állatmenhely a közösségi oldalán. A Siófok-Törekiben lévő lómenhely üzemeltetői, Berecz Gabriella és Czinkóczky Csaba 2022-ben indítottak pert, mert számításaik szerint az állam 60 millió forinttal tartozott nekik. „Ennyibe került az államilag elkobzott állatok tartása az elmúlt öt évben” – nyilatkozta a Magyar Narancsnak három évvel ezelőtt Czinkóczky Csaba.

Nagy István agrárminiszternek tavaly szeptemberben kellett tanúként bíróság elé állni. Ő volt az, aki 2021-ben aláírta a minisztérium részéről a Dharma Alapítvánnyal azt az együttműködési megállapodást, amely szerint az elkobzott haszonállatokat a lómenhely befogadja. Ezt a megállapodást egyébként a miniszter mindössze egy év után felmondta.

Úgy kezdődött, hogy sehol máshol nem volt az országban ilyen, hogy mentett állatok kertje. Mi öt éve befogadtunk elkobzott állatokat, aminek az agrártárca illetékesei nagyon örültek, mi meg úgy voltunk vele, hogy az állatok érdekét nézzük; takarmányoztuk őket, kerítést építettünk, fizettük az állatorvost

mesélte Czinkóczky Csaba.

„Tavaly, amikor azzal fordultak hozzánk, hogy újabb állatokat hoznának, a minisztérium javasolta: most már foglaljuk írásba az együttműködésünket. Ez meg is történt, s az aláírás után hangzott el el a részükről szóban: kezdetként ötmillió forintot tudnak nekünk adni, és egy ingatlant, ami pont a területünk mellett van. Úgy gondoltuk, magától értetődő, hogy az állattartásnak költségei vannak, és előbb-utóbb pénzt is látunk. Végül nem így történt” – tette hozzá.

Dharma Állatmenhely

Czinkóczky Csaba, a menhely egyik alapítója. Fotó: Dharma Állatmenhely

Az ítélet már júniusban megszületett

A bíróság másodfokon a Dharmának adott igazat, az állatmenhely üzemeltetői szerint azonban a minisztérium nem törődött bele az ítéletbe. „Nagy Istvánnak már júniusban lett volna lehetősége arra, hogy miután elolvasta az elvesztett per ítéletét, benne a mindenre kiterjedő igazságügyi szakértő jelentését, miszerint valóban állami lovakat gondozunk 2017 óta saját pénzen és ingyenmunkával, ennek a költségét tényleg ki kell az államnak fizetni” – írták Facebook-bejegyzésükben.

Ez azonban nem történt meg, a Dharma szerint a cél az időhúzás: kivárják az azonnali jogerőre emelést hozó bírósági tárgyalási napot.

Ráadásképp feljelentésekkel is meg kellett mindeközben birkózni a lómenhely fenntartóinak. „Tegnap a sokadik hamis feljelentésre kivonuló hatóság zárlatot rendelt el, mondvacsinált járványveszélyre hivatkozva. A kivonulás ürügye szokás szerint az állandó feljelentőnk legújabb bejelentése volt, ezúttal nem környezetszennyezés, nem gyerekek veszélyeztetése, nem a gyerektábor sátrainak huszonkettedik méricskélése, nem a táborozó gyerekeink éheztetése, és még reggelig sorolhatnám, ami eddig volt, hanem most állatkínzás miatt jöttek, rendőrökkel együtt.”

Lovak esznek egymás mellett színes edényekből.

Fotó: Dharma Állatmenhely

A súlyos májbeteg ló kezelése várhatott

A lómenhely kapujában előzetes bejelentés nélkül jelent meg Tóth Ferenc hatósági állatorvos. Kérte, hogy adják neki át az összes lóútlevelet és chipszámot.

Éppen a súlyos májbeteg lónak folyt az utolsó flakon napi infúzió, így kértem, hogy jöjjenek vissza később. A válasz erre, hogy akkor rendőrrel jönnek. És hogy azért kaptak bejelentést, hogy állatot kínzunk, mert nem hívtunk állatorvost

– írta a menhely.

Úgy gondolták, ez könnyen cáfolható: „már diktáltam is a hat állatorvos nevét és telefonszámát – ezek közül kettő, aki hibás diagnózissal már első nap megölte volna a lovat, egy harmadik, az egyetlen ügyeletes, aki vissza sem hívott a munkaszüneti napon, és a gyógyszert is úgy kellett kikönyörögni nála később, a negyedik és ötödik, akik együtt, a labor eredménye alapján kezdettől segítettek, de eljönni 150 kilométer messziről nem tudtak, valamint egy hatodik, aki bár a közeli Veszprém környékén praktizál, már a telefonban elmondta, hogy a napi 50-60 hívás mellett nem tud órákat autóban ülni”.

Ez azonban a menhely beszámolója szerint nem volt elegendő a hatósági állatorvosnak. Továbbra is kérte az összes ló chipszámát, útlevelét, oltási papírjait. Mégpedig azonnal, hiába kérték, legalább annyi időt adjon, amíg a májbeteg ló infúziója lecsepeg.

Mi tegnap este még órákon keresztül küzdöttünk a vaksötétben Csinos ló emésztésének újraindításáért, akinek Tóth Ferenc hatósági állatorvos hivatali arroganciája miatt nem folyt le a teljes napi adag infúzió, és a razzia miatt kimaradt a szintén életfontosságú átmozgatás

– mesélték.

Ez a cikk is érdekelhet:

Burger King logó és hirdetés egy plázában

Zabtejes forradalmat hirdetett az osztrák Burger King – nem tartott sokáig

Egy hétig tartott a nagy zabtejes átállás a Burger King

Csernik-Varga Adrienn korábban sport-, majd gazdasági újságíróként dolgozott. Kamaszkora óta az volt az álma, hogy újságíróvá váljon. Nem sokkal azt követően pedig, hogy vegán lett, megjelent benne az igény, hogy a munkája is tükrözze az életmódját. Fontosnak tartja, hogy tudatos választásaival az öltözködés, étkezés, takarítás, vásárlás és az élet minden területén példát mutasson a kislányának. Amik igazán feldobják egy napját: egy jól sikerült interjú, az őszi és tavaszi napsütés, egy jó könyv és az, ha a kis családja repetázik egy-egy vegán fogásból.

Küldd tovább a cikket!

Kövess minket Facebookon is!

Neked ajánljuk

Wonton leves húsmentesen

Húsmentes wonton leves – tökéletes gyógyír az őszi-téli megfázásokra

Körtés galette dióval és fahéjjal megszórva

Körtés galette dióval – rusztikus, gyorsan elkészíthető őszi desszert

Két tányér nyári zöldbableves, mellette fokhagyma, répa, citrom

Krémes nyári zöldbableves – hidegen is fogyaszthatod

Legnépszerűbb

Receptajánlók és a legfontosabb tippek a tudatos élethez

Csatlakozz 40 000 fős hírlevél-közösségünkhöz, és kapj heti inspirációkat.

Olvass tovább:

Szűrők

Elkészítési idő

Elkészítési idő

Recept típusa

Recept típusa filter

Konyha

Konyha filter

Allergén

Allergének