David Attenborough díjjal a kezében

Rekordot döntött David Attenborough – sikerét részben az orangutánoknak köszönheti

Minden idők legidősebb Emmy-díjasa lett David Attenborough. Az orangutánok titkos élete című természetfilmje miatt tüntették ki a 99 éves brit természetfilmest.

Több mint hetvenéves pályafutásának újabb mérföldkövét érte el David Attenborough. A 99 éves író, műsorvezető és természettudós lett az Emmy-díj történetének legidősebb kitüntetettje – írja a BBC.

A brit természetfilmes a legjobb nappali műsorvezető kategóriájában nyerte el a díjat, Az orangutánok titkos élete című, Netflixen futó dokumentumfilmjével. A film a szumátrai dzsungelben élő orangutánok mindennapjait mutatja be, és két további kategóriában is Emmy-díjat nyert: a kiemelkedő zenei rendezésért, illetve az egykamerás rendezői csapat munkájáért.

A korábbi rekorder Dick Van Dyke volt, aki tavaly 98 évesen nyerte el a díjat, mégpedig egy epizódszerepléssel.

A természetfilmezés örök hangja

A Daytime Emmy-díjátadót 52. alkalommal rendezték meg, a kaliforniai Pasadenában. David Attenborough azonban – akiről egyébként már számos állat- és növényfajt is elneveztek – nem tudott megjelenni az eseményen.

A nyolc hónap múlva századik életévét betöltő természetfilmes hangja a többség számára bizonyára ismerős a legkiválóbb természetfilmek narrációjából. Díjnyertes természettudományos műsorai közé tartozik az

  • Élet a Földön,
  • A növények magánélete,
  • valamint A kék bolygó is.

Az év elején debütált újabb természetfilmje, Az óceán csodája, amelyet pályafutása legfontosabb projektjeként nevezett meg. Éppen a 99. születésnapjára időzítették a film első vetítését, amely pontosan egy hónappal előzte meg az óceánok világnapját.

Miután közel száz évet éltem ezen a bolygón, már tudom, hogy itt nem a szárazföld a legfontosabb hely, hanem a tenger. Életem során az emberiség az óceánok felfedezésének útján járt, és csak most értjük meg, mit jelent a világunk számára

– mondta.

A film egészen új megközelítésből vizsgálja a vízi ökoszisztéma bolygónkra gyakorolt hatását, valamint az emberi tevékenység okozta károkat. Mindezek mellett azonban az Óceán végső üzenete mégis pozitív. Ahogy Attenborough az Egy ​élet a bolygónkon című könyvében, úgy az új dokumentumfilmben is a reményt helyezi a végső fókuszba.

A természetfilm már magyar nyelven is elérhető a Disney+ streamingplatformján.

Ez a cikk is érdekelhet:

Egy ember, akinek csak a felsőteste látszik, a két kezével egy papírból kivágott, bél alakú rajzot fog, amit a hasa elé tart

Így csökkentheted a vastagbélrák mellett más bélbetegségek kockázatát is

Ha azon vacillálsz, mit főzz, a British Columbia Egyetem kutatói

Nikházy Ádám kommunikáció és médiatudomány szakon végzett. Több év irodai munkát hagyott maga mögött, hogy a fotózás iránti szenvedélye végre kiteljesedhessen. Legközelebb a dokumentarista fotográfia áll hozzá, amely szerinte jelentős szerepet játszik a társadalom visszatükrözésében. Egyre mélyebben elmerül a videókészítésben is, célja, hogy a dokumentumfilm eszközein keresztül mutassa be a minket körülvevő világot. A vizuális megjelenítés mellett az írás is fontos számára – így próbálja összetettebben, több nézőpontból is megközelíteni és közelebb hozni a közönséghez a választott témáit.

Küldd tovább a cikket!

Kövess minket Facebookon is!

Neked ajánljuk

Édesburgonyás pásztorpite fekete tepsiben

Édesburgonyás pásztorpite – tápláló és szaftos fogás kevesebb mint egy óra alatt

Vegán Tom Kha leves fekete tányérban, mellette ázsiai asztaldíszekkel

Vegán Tom Kha leves – illatos és melengetően pikáns fúziós fogás

Madártej: vaníliaszósz tetején fehér habfelhők úsznak

Vegán madártej datolyakaramellel – nosztalgiadesszertezés csúcsra járatva

Legnépszerűbb

Receptajánlók és a legfontosabb tippek a tudatos élethez

Csatlakozz 40 000 fős hírlevél-közösségünkhöz, és kapj heti inspirációkat.

Olvass tovább:

Szűrők

Elkészítési idő

Elkészítési idő

Recept típusa

Recept típusa filter

Konyha

Konyha filter

Allergén

Allergének