Tigriscápa úszik a vízfenék közelében

Cápákkal úszik egy tengerbiológus, hogy lerombolja a félelmeket – most te is vele merülhetsz

A Netflix új dokumentumfilmje, a Cápákkal suttogó nemcsak lenyűgöző víz alatti felvételeket kínál, hanem fontos üzenetet is közvetít. A cápák nem szörnyetegek, hanem a tengeri ökoszisztéma sérülékeny, mégis kulcsfontosságú szereplői. Emellett érzékeny, érző lények, akik képesek mély kapcsolódásra az emberrel.

Ismerősen csenghet Ocean Ramsey neve azok számára, akik már találkoztak az Instagramon közzétett, lélegzetelállító videóival, amelyeken a tengerbiológus oxigénpalack nélkül úszik hatalmas cápák között. A most megjelent dokumentumfilm középpontjában éppen ez a merész, mégis tudatos aktivizmus áll. Ramsey célja, hogy lebontsa a cápákat övező félelmetes mítoszokat, és felhívja a figyelmet a tengeri élővilágot fenyegető veszélyekre, különösen a túlhalászatra.

A Cápákkal suttogó rendezői listáján szerepel James Reed is, aki a Tanítóm, a polip című filmért számos rangos jelölést és díjat zsebelt be, köztük az Oscar-díjat is elvitte a legjobb dokumentumfilm kategóriájában, 2021-ben. Nem meglepő tehát, hogy a film vizuálisan is erős, miközben komoly témákat boncolgat. Ramsey partnere, Juan Oliphant operatőrként és társrendezőként segítette a projektet, melyben nemcsak támogatóik, hanem kritikusaik hangja is megjelenik.

A film többek között bemutatja Ramsey küzdelmét a hawaii cápaölés betiltásáért. Egy hat évig tartó kampány sikeres végeredményeként ma már több mint 40 faj védett a szigetek vizeiben. Emellett Ramsey több mint ezer cápát szabadított ki halászfelszerelésekből és hálókból, megmentve őket a biztos pusztulástól.

„Nem vagyok őrült – pontosan tudom, mire képesek”

Évente több mint 100 millió cápát ölnek meg világszerte, amelynek fő mozgatórugója a halászati ipar és az uszonykereskedelem. Az elmúlt ötven évben a cápák és ráják populációja mintegy 70 százalékkal csökkent, ami súlyosan fenyegeti az óceán egészséges működését. Márpedig az emberiség oxigénellátásának jelentős része a tengeri folyamatokhoz köthető.

Ramsey nemcsak szeret a cápák közé merülve tanulni róluk, hanem tanít is. „Nem vagyok őrült – pontosan tudom, mire képesek” – mondja a film előzetesében. Egy másik jelenetben hozzáteszi: nőként nemcsak szakmai kritikákat kap, hanem a külsejére is rendszeresen érkeznek megjegyzések. Mégis úgy érzi, hogy a közösségi médiában megosztott képei lehetőséget adnak arra, hogy elérje a nyilvánosságot.

A Cápákkal suttogó június 30-án debütált a Netflixen, és magyar nyelven is elérhető. A másfél órás film nemcsak szemet gyönyörködtető, hanem gondolatébresztő is. Aki eddig csak a tengerek és óceánok szörnyetegeit látta a cápákban, az most felfedezheti szépségüket, érzékenységüket, az emberrel való kapcsolódásra való képességüket, lenyűgöző fajtörténetüket és egyedülálló kommunikációjukat. Bár gyakran bélyegzik őket kegyetlen, hidegvérű gyilkosoknak, valójában nem tekintenek az emberre prédaként. A veszélyeztetettség viszonya épp fordított: a cápákat az emberiség taszította a kihalás szélére.

Már Spielberg is bánja, hogy szörnyeket kreált a cápákból

Ocean Ramsey mellett más hírességek is rendszeresen rámutatnak: a cápák pusztulása az egész tengeri ökoszisztémára nézve beláthatatlan következményekkel járhat.

A közelmúltban például Lewis Pugh brit hosszútávúszó teljesített 96 kilométert a jéghideg vízben, sokszor viharos körülmények között. Ezzel a cápák rossz megítélésére és a tengeri ökoszisztémában betöltött nélkülözhetetlen szerepükre szerette volna felhívni a figyelmet. A helyszínválasztás szimbolikusan a Martha’s Vineyard körüli vizekre esett, itt forgatták ugyanis az éppen ötven évvel ezelőtt, 1975 karácsonyán bemutatott A cápa című horrorfilmet. Sokan úgy vélik, a film nagyban hozzájárult a cápákkal kapcsolatos félelmek és előítéletek felerősödéséhez.

Mára mind a rendező, Steven Spielberg, mind a film alapjaként szolgáló regény szerzője, Peter Benchley bánja a megjelenést, és azt, hogy alkotásaikkal hozzájárultak a cápák tömeges leöléséhez.

Ez a cikk is érdekelhet:

Szurikáta fekszik az oldalán, az egyik mellső végtagjára dőlve

Szurikáták szaladgálnak Érden – az állatmentők szerint „Érd maga a szafari”

Nem éppen őshonos állatok tűntek fel Érd Parkvárosban, szurikátákat fotóztak

Sárdi Barbara gyermekkori álma volt, hogy sportújságíró legyen. Sok évig élte ezt az álmot, idővel azonban érdeklődése más irányt vett: a környezetvédelem, a veganizmus és az egészségtudatosság váltak a kedvenc témáivá. Korábban egy könyvben is mesélt arról, hogyan váltott erre az életmódra közel 10 éve, és több főzőkurzust tartott a növényi étrendet népszerűsítve. A Prove írójaként szeretne minél több információt átadni az arra nyitott közönségnek, miért éri meg ezt az utat járni. Otthonát Scialla cicával osztja meg, aki ugyancsak nagy rajongója a vegán konyhának: imádja a tofut és a reggeli smoothie-kat.

Küldd tovább a cikket!

Kövess minket Facebookon is!

Neked ajánljuk

Wonton leves húsmentesen

Húsmentes wonton leves – tökéletes gyógyír az őszi-téli megfázásokra

Caponata, azaz szicíliai padlizsánragu egy fehér tányérban

Caponata – a szicíliaiak hagyományosan vegán padlizsánraguja

Körtés galette dióval és fahéjjal megszórva

Körtés galette dióval – rusztikus, gyorsan elkészíthető őszi desszert

Legnépszerűbb

Receptajánlók és a legfontosabb tippek a tudatos élethez

Csatlakozz 40 000 fős hírlevél-közösségünkhöz, és kapj heti inspirációkat.

Olvass tovább:

Szűrők

Elkészítési idő

Elkészítési idő

Recept típusa

Recept típusa filter

Konyha

Konyha filter

Allergén

Allergének