Egy cinege egy fészekben oldalról

Van háziállatod? Akkor te is hozzájárulhatsz a madárfészkek mérgezéséhez

Káros vegyszereket talált az énekesmadarak fészkeiben egy új kutatás. A legvalószínűbb, hogy a madárfészkekbe a háziállatok szőrével kerülnek be ezek a vegyszerek. A kutatás szerzői szerint az eredmények fényében szükség van egy jól átgondolt szabályozási rendszerre az énekesmadarak védelmében.

Az énekesmadarak sokak számára az első kapcsolódási pontot jelentik a természettel. Dalaik egyfajta folyamatos háttérzeneként mindig velünk vannak, életüket könnyen megfigyelhetjük akár a lakásunk ablakából is. Telente etethetjük őket, tavasszal pedig segíthetünk nekik a fészekrakásban.

Mivel sok faj béleli fészkét állati szőrrel, ezért azt szokták javasolni a segíteni vágyó természetbarátoknak, hogy a háziállatok szőrét gyűjtsék össze a madarak számára, mert különösen kedvelik azzal bélelni a fészküket. A jó szándékú tanács azonban akár az énekesmadarak pusztulásához is vezethet – figyelmeztet a The Guardian. A Sussexi Egyetem kutatói 103 szén- és kékcinege-fészket vizsgáltak a költési időszakot követően, és kivétel nélkül mindegyikben találtak vegyszereket, amelyek minden bizonnyal a szőrrel kerültek a fészkekbe.

A kutatásunk során talált vegyszerek alapján elmondható, az a legvalószínűbb, hogy a szennyezésnek az állatorvosi gyakorlatban használt kullancs- és bolhairtó készítmények az okai. A vizsgálatokat a költési időszakot követően végeztük, szóval a tényleges probléma sokkal nagyobb lehet. Ez komoly kérdéseket vet fel az állatorvosi készítmények környezeti hatásáról, és szükségessé teszi az állatorvosi kezelések környezeti hatástanulmányát

– nyilatkozta Cannelle Tassin de Montaigu, a tanulmány egyik szerzője.

Olyan vegyszereket is találtak, ami a mezőgazdaságban tiltott

A Sussexi Egyetem kutatói 20 különböző rovarirtó vegyületre tesztelték a madárfészkeket, és ezekből 17-et meg is találtak. Mind a 103 fészekben fellelhető volt a fipronil, amely az EU-ban és az Egyesült Királyságban is tiltott mezőgazdasági alkalmazásra. A fészkek 89 százalékában találtak imidaclopridet, amelynek növényvédelmi célú alkalmazását 2018-ban tiltotta be az EU. Azokban a fészkekben, amelyekben nagyobb arányban fordultak elő a vegyszerek, több ki nem kelt tojást vagy halott fiókát találtak a kutatók.

Az énekesmadarak nagy veszélyben vannak. Az Egyesült Királyság énekesmadarainak több mint a fele veszélyeztetett, vagy elkezdett csökkenni az egyedszámuk. Ezért fontosak a legfrissebb kutatás eredményei, hogy olyan gyorsan cselekedjünk, ahogy csak lehet. Azt szeretnénk, ha a kormány átfogó vizsgálatot végezne az állatorvosi készítmények környezetre gyakorolt káros hatásairól

– nyilatkozta Sue Morgan, a tanulmányt támogató SongBird Survival szervezet vezetője.

A kullancs- és bolhairtó szerek környezetre gyakorolt negatív hatása nem újdonság. Korábbi tanulmányok már kimutatták, hogy ezekből a készítményekből a természetes vizekbe jutó vegyszerek nagy károkat tudnak okozni az adott ökoszisztémában. A vegyszerekkel érintkező gazdik szervezetében pedig akár egy hónapon keresztül is kimutatható a kullancs- és bolhairtók jelenléte. A Brit Állatorvosok Szövetsége azt javasolja az orvosoknak, hogy ne az egész évben tartó folyamatos kezelést részesítsék előnyben, hanem konzultáljanak a gazdikkal, hogy mikor lehet célszerű egy célzott kezelés.

Ez a cikk is érdekelhet:

Egy kék-piros kockás inget viselő nő tart egy friss zöldségekkel teli ládát|Keresztesvirágú zöldségek egy tálban|

Ezek a zöldségek segíthetnek stabilizálni a vércukorszinted kutatók szerint

Ha a vércukorszinted szinten tartása a cél, egy friss kutatás

Kőrösi Bogdán írás iránti szeretete hosszú évekre nyúlik vissza. Az ELTE BTK egyetemi újságjának hasábjain és több online felületen jelentek meg cikkei, filmkritikái, beszámolói. Az írás mellett lelkesen érdeklődik a fenntarthatóság és a természetvédelem iránt. A Mondolo Egyesület alapítótagjaként rendszeresen részt vesz környezeti neveléssel, fenntarthatósággal és ismeretterjesztéssel kapcsolatos projektek szervezésében és lebonyolításában. A veganizmus jelenti számára azt az életfilozófiát, amivel kompromisszumok nélkül tud azonosulni, immáron közel egy évtizede.

Küldd tovább a cikket!

Kövess minket Facebookon is!

Neked ajánljuk

Vegán túrós csusza répapörccel

Vegán „túrós” csusza ropogós répapörccel és kaporral

Két bao zöldségekkel

Zöldséges bao – ázsiai street food különleges eszközök nélkül

Vegán Tom Kha leves fekete tányérban, mellette ázsiai asztaldíszekkel

Vegán Tom Kha leves – illatos és melengetően pikáns fúziós fogás

Legnépszerűbb

Receptajánlók és a legfontosabb tippek a tudatos élethez

Csatlakozz 40 000 fős hírlevél-közösségünkhöz, és kapj heti inspirációkat.

Olvass tovább:

Szűrők

Elkészítési idő

Elkészítési idő

Recept típusa

Recept típusa filter

Konyha

Konyha filter

Allergén

Allergének