Vanuatu küldöttsége ül egy asztalnál a hágai nemzetközi bíróságon a klímaigazságosság kérdésének tárgyalásán

„Vannak népek, akik ezt nem fogják túlélni” – klímaigazságossági tárgyalássorozat indult Hágában

A klímakrízisért mindössze néhány ország felelős, jogilag is őket kellene felelősségre vonni – mondták a Nemzetközi Bíróságon a csendes-óceáni szigetországok képviselői. A klímaigazságosság nevében indult tárgyalássorozat hétfőn kezdődött Hágában.

Hétfőn kezdődött a jogi mérföldkőnek számító tárgyalássorozat a különböző országok klímaváltozással kapcsolatos felelősségről – írja a The Guardian.

A hágai Béke Palotában zajló eljárás első felvonásán Ralph Regenvanu, Vanuatu szigetállamának küldöttje azt mondta, a klímaváltozás felelőssége „egy maroknyi könnyen azonosítható” országot terheli. Regenvanu szerint azok az országok, akik a legtöbb üvegházhatású gázt bocsátották a légkörbe, egyben a leginkább védettek is a klímaváltozás hatásaitól is a sebezhetőbb országokhoz képest.

A bíróság első körben azokat a csendes-óceáni szigetországokat hallgatta meg, akiket az emelkedő tengerszint miatti természeti katasztrófák a leginkább fenyegetnek.

Egy olyan válság frontvonalára kerültünk, amit nem mi okoztunk

– mondta Regenvanu.

A tárgyalást a csendes-óceáni szigetországok jogi hallgatóinak és diplomatáinak sokéves kampánya előzte meg. Tavaly márciusban az ENSZ közgyűlése egyhangúan elfogadta azt a határozatot, amely alapján a Nemzetközi Bíróságnak döntenie kell arról, milyen jogi felelősség terheli a különböző országokat a klímaváltozással kapcsolatban.

A klímaigazságosság kérdése sürgős válaszokat igényel

Az elkövetkező két hétben a bíróság 98 ország küldöttségét fogja meghallgatni. Vannak a résztvevők között olyan magas jövedelmű országok, akiknek a leghangsúlyosabb a történelmi felelőssége a klímaváltozásban. Ilyen például az Egyesült Királyság és Oroszország. A csendes-óceáni szigetországok mellett pedig több olyan ország is részt vesz, akiknek a felelőssége alacsony, azonban a klímaváltozás hatásainak aránytalanul nagy mértékben vannak kitéve. Ezen országok közé tartozik például Banglades és Szudán.

A két legnagyobb kibocsátó, az USA és Kína is kiállnak a bíróság elé. Azonban mindkét ország hangsúlyozta, hogy nem ismerik el teljes mértékben a Nemzetközi Bíróság hatalmát.

A bíróság a véleményezési folyamat részeként azokat a nyilatkozatokat is közzéteszi, amiket az országok írásban nyújtottak be. Ezek között találhatók tanúvallomások is olyan személyektől, akik a klímaváltozás hatásaival leginkább sújtott országokban élnek.

A kíméletlen valóság az, hogy vannak népek, akik ezt nem fogják túlélni

– mondta Ilan Kiloe, a Fijit, Pápua Új-Guineát, Salamon-szigeteket és Vanuatut képviselő Melanesian Spearhead Group jogi tanácsadója.

Kiloe szerint a klímakrízis igazságtalansága csorbítja a nemzetek önrendelkezési jogát, és elválaszthatatlan a gyarmatosítás jelenségétől. Ennek felelőssége pedig néhány konkrét országot terhel.

Margaretha Wewerinke-Singh, Vanuatu és a Melanesian Spearhead Group tanácsadója szerint egyes államok nemzetközi törvényeket sértenek a kibocsátásukkal. Törvénysértőnek tartja a fosszilis tüzelőanyagok bányászati engedélyeit, az iparnak adott állami támogatásokat, és azt, hogy a kibocsátásokat az országok nem szabályozzák rendesen.

Ahogyan azt is, hogy a klímaváltozást leginkább előidéző országok nem hajlandóak a klímaigazságosság elve szerint a sokkal kisebb mértékben felelős és a krízis hatásainak leginkább kiszolgáltatott országoknak megfelelő mértékben fizetni. Wewerinke-Singh szerint a kártérítésnek „a károkozáshoz való történelmi hozzájárulással arányosnak” kell lennie.

Az országok mellett néhány szervezet és intézmény is kiáll a Nemzetközi Bíróság elé. Szót kaphat az OPEC (Kőolaj-exportáló Országok Szervezete), a WHO, az EU és az IUCN is.

Ez a cikk is érdekelhet:

Figyelmen kívül hagyják ezt a tudományos konszenzust a táplálkozási útmutatók

Még mindig az állati eredetű élelmiszereket helyezi előtérbe a legtöbb

Domján Flóra környezetgazdálkodás szakon szerzett diplomát 2021 januárjában. A legfontosabb értéknek az empátiát tartja, éppúgy az állatok és az élővilág iránt, mint az emberek felé. Hisz benne, hogy egyre többen rájövünk: a hús ára egy élet elvétele, és az élet szeretetének, az együttérzésnek, a közös társadalmi értékeinknek minden élőre ki kell terjednie. Ezt az üzenetet minél hitelesebben igyekszik képviselni az írásaiban, az aktivizmusban és a mindennapokban is.

Küldd tovább a cikket!

Kövess minket Facebookon is!

Neked ajánljuk

Vegán Tom Kha leves fekete tányérban, mellette ázsiai asztaldíszekkel

Vegán Tom Kha leves – illatos és melengetően pikáns fúziós fogás

Vegán sushi, mellette evőpálcikák

Vegán sushi – a hagyomány és a kreativitás izgalmas ötvözete

Egy tál színes paella, rajta pár gerezd lime, a háttérben zöldségek

Vegán paella – színes-zamatos spanyol klasszikus extra fehérjetartalommal

Legnépszerűbb

Receptajánlók és a legfontosabb tippek a tudatos élethez

Csatlakozz 40 000 fős hírlevél-közösségünkhöz, és kapj heti inspirációkat.

Olvass tovább:

Szűrők

Elkészítési idő

Elkészítési idő

Recept típusa

Recept típusa filter

Konyha

Konyha filter

Allergén

Allergének