Wales kormánya megmentené a cirkuszi állatokat

Wales kormánya megmentené a cirkuszi állatokat

Egy nyilatkozatban Wales kormánya azt közölte:

„Az állatok tartásának módja erősen tükrözi a társadalmat; az elkövetkezendő 12 hónapban bevezetésre kerül egy törvényjavaslat, mely megtiltja a vándorcirkuszokban a vadon élő állatok használatát.”

A walesi kormány először 2013-ban állt ki a cirkuszi állatok védelme mellett, majd az angol kormányhoz szóló törvényjavaslatot tett, mely szerint kiterjesztené a törvénytervezetet az Egyesült Királyságra is.

Az Egyesült Királyság kormánya idén februárban végül elfogadta a tervezetet, és célul 2020 januárját tűzte ki a teljes megvalósításra. A világ minden táján 45 ország már bevezetett különféle tilalmakat a cirkuszi állatok szerepeltetésével kapcsolatosan, beleértve Skóciát és Írországot, és izgatottan várjuk, hogy Wales is csatlakozzon az együttérző nemzetek csoportjához.

A britek változó attitűdjének hála, a vadállatokat használó cirkuszok száma jelentősen megcsappant egész Nagy-Britanniában. Összesen két ilyen cirkusz – a Circus Mondao; Peter Jolly´s Circus – maradt, melyek Angliában, illetve Walesben engedélyezettek.

Egy harmadik cirkusz nagymacskákat szerepeltetett Walesben, azonban a tulajdonos, Thomas Chipperfield nem szerzett engedélyt arra, hogy Angliában is felléphessenek – bár ezt végül jó döntésként könyvelte el.

A walesi újítások világszerte rengeteg állatvédőt mozdítottak meg, beleértve az ADI-t is.

„Gratulálunk a Walesi Kormánynak amiért lépéseket tesz a cirkuszi állatok szenvedése ellen, és az egész Egyesült Királysághoz közelebb hozza e nézeteket.”

– nyilatkozta Jan Creamer, az Animal Defenders International elnöke.

Wales kormánya megmentené a cirkuszi állatokat

A cirkuszi állatokat nem megfelelő körülmények között, szűk helyeken tartják. Általában kegyetlen módszerekkel – bikacsok használatával, szomjaztatással – képezik ki őket. Az ő életük, és szellemi jólétük sokkal fontosabb annál, minthogy néhány órán át elszórakoztassanak minket.

Mit tehetünk mi a cirkuszi állatokért?

Hívjuk fel a figyelmet ezen állatok tartási körülményeire, valamint bojkottáljuk a cirkuszokat, melyek vadállatokat haszálnak. Továbbá követeljük az állatmentes szórakozás lehetőségét világszerte. Csatlakozzunk békés tüntetésekhez, írjunk alá petíciókat, és mindenekelőtt emeljük fel a hangunkat azokért az állatokért, akik ezt nem tehetik meg önmagukért.

Ez a cikk is érdekelhet:

Mogyorókrémmel megkent kenyérszeletek fehér tányéron

Miért kerül kétszer annyiba a vegán Nutella, mint a hagyományos? Megkérdeztük a Ferrerót

A vegán Nutella immár Magyarországon is kapható, de a vásárlókat

21, vegan ELTE TTK

Küldd tovább a cikket!

Kövess minket Facebookon is!

Neked ajánljuk

Vegán túrós csusza répapörccel

Vegán „túrós” csusza ropogós répapörccel és kaporral

Sütőtökös risoni fehérbabbal és pirított laskagombával fekete tányéron

Sütőtökös risoni fehérbabbal és laskagombával – ősziesre hangolt mediterrán fogás

Szilvás morzsasüti felszeletelve, mellette egész és felezett szilvák

Szilvás morzsasüti – a tökéletes, egyszerre omlós és ropogós őszi desszert

Legnépszerűbb

Receptajánlók és a legfontosabb tippek a tudatos élethez

Csatlakozz 40 000 fős hírlevél-közösségünkhöz, és kapj heti inspirációkat.

Olvass tovább:

Szűrők

Elkészítési idő

Elkészítési idő

Recept típusa

Recept típusa filter

Konyha

Konyha filter

Allergén

Allergének