Nyéki-Fazekas Kata a 2025-ös UltraBalaton céljában kapott szalaggal, rajta a nevével.

A növényi étrend és az éneklés hajtja az UltraBalaton egyéni teljesítőjét

Szintidőn belül, kicsit több mint harminc óra alatt teljesítette egyéniben az idei Ultrabalatont Nyéki-Fazekas Kata. A hosszútávfutó a húst több mint húsz éve hagyta el, és körülbelül hat éve lett vegán. Egy elhúzódó sérülés végére tehetett pontot étrendjének szigorításával. Döntését nem bánta meg, amióta nem kerül tányérjára állati eredetű termék, könnyebben regenerálódik, frissebb és dinamikusabb. Ezt pedig a 200 kilométer feletti távok is bizonyítják.

Nyéki-Fazekas Kata, az Egy lépéssel közelebb blogot jegyző, saját vállalkozását vezető kórustag és háromgyermekes édesanya 2002 óta csupán a terhességei alatt fogyasztott húst. A 2019-es első, párban lefutott UB-ján pedig már vegánként állt rajthoz. A váltásra egy krónikus Achilles-ín-gyulladás kellős közepén szánta rá magát, mégpedig Scott Jurek Futni, enni, élni című könyve nyomán. Az amerikai ultrafutó története sokak életére volt már döntő hatással, Kata ráadásul a futásait is folyamatosan követte, így biztos lehetett benne, hogy az étrendváltás az ő esetében is beválik.

Frissítési problémákba futott az Ultrabalaton teljesítésekor

„Természetesen sok mindennel próbálkoztam a sérülés idején, s ma már úgy gondolom, hogy a gyógytorna, valamint a speciális erősítő gyakorlatok segítettek a legtöbbet, de a növényi étrendre való áttérésnek is része volt a gyógyulásomban. A folytatásban – vagyis az egyre növekvő távok megtételében – viszont már az állati eredetű élelmiszerek teljes elhagyásának volt a legnagyobb szerepe. Nőtt a teherbírásom, javult az emésztésem, frissebb lettem, miközben a regeneráció ideje is jelentősen csökkent” – vonta meg az étrendje és javuló eredményei, vagyis az egyre hosszabb távok közötti világos párhuzamot Nyéki-Fazekas Kata.

A tapasztalt ultrafutónak azonban az idei Ultrabalaton alatt meggyűlt a baja a frissítéssel. A problémát nem az izotóniás italok és speciális sportgélek okozták, hiszen azokat ma már könnyedén beszerzi vegán változatban, és ki is próbálta őket előzetesen. Enélkül nem is vágna neki a 221 kilométernek. A több mint egynapos kör alatt azonban szilárd ételt is magához kellett vennie, ami az ő esetében többnyire tejberizs. Növényi tejjel készültet azonban ezúttal nem kapott, megvette tehát a tehéntejest. Bár ne tette volna!

„Velem is megesik néha, hogy kényszerhelyzetben nem nézem meg a péksütemények összetevőit, ezért nem is gondoltam volna, hogy egy kicsi tehéntej ilyen nagy problémát okozhat” – idézte fel Kata az idei körét. „Egy Ultrabalaton százötvenedik kilométere körül azonban a legkisebb részletekre is figyelni kell. Körülbelül három-négy órába telt, míg átmentem rajtam, addig alaposan tönkrevágta a gyomromat, s ezáltal a futásomat is. Ha ez nem történik meg, szerintem a zaklatottabb felkészülésem dacára is megjavítottam volna a két évvel ezelőtti huszonkilenc órás időmet. Érzem, hogy bennem van az a huszonhét óra, és egyszer sikerülni fog!”

Atlétikai múltra építette fel sportos jelenét

Kata a sokak számára lenyűgöző távokra úgy készül fel a csepeli és pesterzsébeti Kis-Duna-parton, hogy közben az általa tervezett babahordozóit forgalmazó vállalkozását vezeti, illetve a Budapesti Akadémiai Kórustársaságban énekel. Mindezek mellett természetesen öttagú családjára is kellő időt szán. Hisz a precíz időbeosztásban, amit még sportos gyermekkorában sajátított el.

Tiszaújvárosban nőttem fel, az atlétika magától értetődő volt a számomra. Úgy emlékszem vissza a gyermekkoromra, hogy mindig futottam. A közepes távokat szerettem, a négyszáz gátat, nyolcszázat, ezerötszázat. A futóedzések hozták el az életembe a rendszerességet, amely ma is segíti a mindennapjaimat. Emlékszem, az utolsó gimis évben szűnt meg az atlétikai szakosztály, s így csak a felvételire kellett készülnöm. Pokoli időszak volt, egyszerűen nem találtam a helyemet, hiszen korábban az edzések ritmusához igazítottam mindent.

A budapesti műegyetemi évek alatt aztán egy ideig kosárlabdázott, majd belevágott a karatéba, amely közel nyolc éven át lett mindennapjai szerves része. Ez utóbbinak köszönhette, hogy visszanyerte régi erőnlétét, a sportág filozófiája pedig a szellemére volt nagy hatással. Kezdett tudatosan fordulni önmaga és a teste felé, a keleti kultúráknak köszönhetően pedig egyre inkább rátalált belső békéjére és a saját útjára. Rendszeresen úszott, biciklivel járt dolgozni, és heti kétszer-háromszor a budai hegyekbe járt futni. Barátai biztatására be is nevezett az első maratonjára, amelyet végül nem teljesített. Nem mert elindulni rajta.

A következő évben pedig már nem is tehette, hiszen állapotos lett első gyermekével, Lillával. A teste azonban emlékezett az edzésekkel eltöltött évekre, és amikor kislánya másfél éves lett, öt hónap felkészülést követően, négy óra alatt teljesítette a maratoni távot. Ezután a már említett Achillesz-ín-sérülés miatt váltott át a terepről aszfaltra, és az egyre hosszabb távokra.

„Egyszerűen belesodródtam az ultrákba, a csepeli futócsapatommal, az ő biztatásukra készültem fel az első Ultra Tisza-tóra, minden vágyam volt, hogy egyedül teljesítsem a hatvanöt kilométert. Addigra már futottam páros Ultrabalatont, de az egészen más műfaj. Két-három óránként pihensz, feltöltődsz, nyújtasz, eszel, nincs szükség komolyabb, alaposan megtervezett frissítésre sem” – mesélte.

Két év alatt jutottam el a száz kilométer feletti igazi ultratávokig, ahol számomra most már a kihívás, az igazi küzdelem kezdődik. Száz fölött, amikor azt hiszed, hogy már nincs tovább, mégis felállsz, folytatod, akkor találkozol a meztelenre csupaszított önmagaddal, és tudod meg, ki is vagy valójában!

Kata számára az egyik legmeghatóbb pillanat az volt, amikor fia kísérte végig kerékpárral az első egyéni Ultrabalatonján. Fotó: Ultrabalaton

Az Ultrabalaton vegán teljesítőjének szívügye a családok támogatása

Nyéki-Fazekas Kata ma már jótékonysági céllal rója a kilométereket. Nagy futásaival az Age of Hope nevű gyermekvédelmi alapítvány számára gyűjt adományokat. A választás pedig ezúttal sem a véletlen műve volt.

A háromgyermekes édesanya szívügyének tartja a családok sorsát, az általa kifejlesztett Magyarinda babahordozókkal is a kisgyermekek egészséges kötődésének kialakulását igyekszik segíteni. A friss anyukáknak – akiknek szerinte legalább ötöde kiégéssel küzd – szinte ajtót nyit a világra, hiszen a természetes hordozással nemcsak a hétköznapi dolgok válnak egyszerűbbé, de a kikapcsolódás, a sportolás és a kirándulás is. Utóbbit ő maga is havi rendszerességgel szervez a vásárlóiból kialakított közösség tagjai számára.

Tavaly augusztusban privát Korinthoszt futott Sárospatak környékén, többnyire éjszaka, egyedül, egy korábban be nem járt terepen. A nyolcvan kilométeres szenvedésnek azonban meg is lett az eredménye: 500 ezer forintot gyűjtött a nélkülöző gyermekeket támogató alapítványnak.

„A hozzám járó fiatal családok körében is népszerűsítem az alapítvány tevékenységét, a mélyszegénységben, nehéz körülmények között felnövekvő gyermekek sorsa érthetően megérinti azokat az újdonsült szülőket, akik szeretetben, ideális helyzetben várhatták csecsemőjük világra jöttét” – véli Nyéki-Fazekas Kata, aki jótékony ultrafutóként és vegánként egyaránt példát szeretne mutatni, s adni, amennyit csak tud. Az éneklés az egyetlen, amelyből ő veszi ki a neki szükséges energiát, vagyis általa töltődik. Hogy futhasson és dolgozhasson tovább.

Hagyományos étrendű családba csempészi be a növényi alapokat

Kata számára soha nem jelentett problémát sem a vegetáriánus, sem később a vegán életmód. Még akkor sem, ha gyermekei és férje hagyományos étrendet követnek. Azóta egyszerűsödött az élete, amióta második gyermekénél tejfehérje-allergiát állapítottak meg. Emiatt most kettőjüknek főzi meg a tisztán növényi alapot, majd később teszi „húsossá” a többiek számára. De gyakran előfordul, hogy az egész család vegán ételt fogyaszt, így amióta ő váltott, a többiek is egészségesebben étkeznek, sokkal több zöldséget és gyümölcsöt esznek. A már említett terhességei alatt viszont ő maga is kívánta a húst, gyermekei születésének másnapján pedig egy varázsütésre eltűnt ez a „vágy”.

Olyan természetes számomra ma már a növényi étrend, mint a futás, az éneklés vagy a jótékonyság. De ezek is jobban esnek közösségben. Utóbbi lehet sportolói, zenei vagy vegán csoport, nem ez a lényeg. Hanem az, hogy saját egyéniségünket, feladatunkat és végül a lelki békénket leljük meg segítségükkel

– summázta életfilozófiáját Nyéki-Fazekas Kata.

Ez a cikk is érdekelhet:

Fehér szőlőfürtök a szőlőültetvényen

Magyar kutatók felfedezték a kártevőirtás leghatékonyabb fegyverét

A szőlősgazdák folyamatosan keresik a kártevők elleni hatékony megoldásokat, de

Írok, futok, meditálok és vegán vagyok. Csak olyan dolgokkal foglalkozom, amelyekben hiszek, ezért a növényi étrendre is etikai okokból tértem át. Döntésemet a mai napig nem bántam meg, a maratonokat is pontosan úgy futom, mint korábban.

Küldd tovább a cikket!

Kövess minket Facebookon is!

Neked ajánljuk

Jókai bableves tányérban, mellett kenyérszeletek, babérlevél, fokhagyma, petrezselyem és zöld paprika

Jókai-bableves: hagyományos ízek modern köntösben

Két tányér nyári zöldbableves, mellette fokhagyma, répa, citrom

Krémes nyári zöldbableves – hidegen is fogyaszthatod

Vegán sushi, mellette evőpálcikák

Vegán sushi – a hagyomány és a kreativitás izgalmas ötvözete

Legnépszerűbb

Receptajánlók és a legfontosabb tippek a tudatos élethez

Csatlakozz 40 000 fős hírlevél-közösségünkhöz, és kapj heti inspirációkat.

Olvass tovább:

Szűrők

Elkészítési idő

Elkészítési idő

Recept típusa

Recept típusa filter

Konyha

Konyha filter

Allergén

Allergének