Ukrán állatmenhelyek küzdelem a kutyákért és macskákért

Az ukrán állatmenhelyek azért küzdenek, hogy minden egyes kóbor állatot újraegyesítsenek a gazdájával

Lassan két hónapja, hogy Oroszország megszállta Ukrajnát, és ez jelentős hatással van az Ukrajnában élő állatokra is. Az állatmenhelyek és önkéntes állatvédők továbbra is megállás nélkül küzdenek a kóbor és sebesült állatok ellátásával.

Natalia Tyrko, a Lembergben található állatjóléti központ munkatársa az Euronews-nak úgy nyilatkozott:

Egyes állatok nagyon rossz állapotban vannak. Néhányuknak már régóta nincs élelmük, és sokan stresszesek attól, aminek tanúi voltak. Sokan harapdálják és karmolják magukat. Megpróbálunk segíteni.

A központban – amely korábban vadállatok menhelye volt – orvosi ellátásban részesítik a háziállatokat, valamint önkéntesek vigyáznak rájuk és nyugtatják a rémült állatokat.

Natalia elmondta továbbá, hogy a menhely ezidáig már több, mint 800 kutyán és macskán segített. Egyeseket Lengyelországba küldenek új, szerető otthonba vagy másik, biztonságosabb menhelyre, míg másokat helyben, Lembergben fogadnak örökbe, ha a központ nem tudja felkutatni az eredeti gazdájukat.

Egy kutyát simogatnak a nyugat-ukrajnai lembergi állatmenhelyen. / Fotó: Stefan Weichert

“Megtesszük, amit tudunk”

Annak érdekében, hogy el tudják látni a lehető legtöbb állatot, újabb és újabb helyeket alakítanak ki, valamint ketreceket építenek. Az Euronews látogatásának napján, április 15-én közel 30 kutya érkezett a központba, melyeknek megfelelő helyet kellett biztosítani.

Nem egyszerű a csapat dolga: állandóak a harcok a kutyák között, frusztráltak az átélt traumáktól, vértől, hangoktól és a bezártságtól, valamint egymással sem mindig férnek meg könnyen. A sajtó jelenléte idején is szét kellett választani néhány ebet, miután ugatva egymásnak támadtak.

Szinte minden önkéntesnek karmolások és harapásnyomok láthatók a kezén a rendszeresen előforduló, kellemetlen körülmények miatt. Ennek ellenére elnézőek és empatikusak az állatokkal, hiszen tudják, hogy ez számukra is egy megterhelő időszak.

Új helyeket építenek az érkező állatoknak.

Új helyeket építenek az érkező állatoknak. / Fotó: Stefan Weichert

“Rengeteg állat azért kerül ide, mert a gazdáik nem akarnak gondokat, amikor átlépik a határt Lengyelország felé” – mondta Natalia.

Sokan hagyják magukra állataikat, mert nem tudják magukkal vinni, vagy nem kötődnek hozzájuk eléggé, ezért lemondanak róluk a saját épségük érdekében, amit Natalia és minden állatbarát nehezen visel. Állítása szerint egy munkatársa rendszeresen olvas fel neki könyvekből, hogy ezzel nyugtassa őt. Mindenki számára megterhelő munkát végeznek a háború sújtotta Ukrajnában.

Aggódó kutyák a nyugat-ukrajnai, Lembergben lévő állatmenhelyen.

Aggódó kutyák a nyugat-ukrajnai, Lembergben lévő állatmenhelyen. / Fotó: Stefan Weichert

Rossz állapotban az állatok

Hivatalos adatok nem állnak rendelkezésre arról, hogy pontosan vagy legalább nagyjából mennyi háziállat maradt otthon nélkül Oroszország inváziója óta. Az internetet azonban elárasztották azok a képek, amelyeken az emberek háziállatokat segítenek kiemelni az összeomlott épületek romjai közül, és kocsikkal evakuálják őket a frontvonalból.

Egy másik menhely is működik Lembergben, ahol jelenleg 34 kutyát és 11 macskát helyeztek el.

Alina Raspopova, az állatmenhely igazgatója az Euronewsnak elmondta, hogy az állatok közül sokan rossz állapotban vannak, miután hosszú ideig éltek az utcán a hidegben, éhesen és szomjasan. Jó hírként azt is közölte, hogy az esetek nagy részében sikerül megtalálni a gazdit, és újra egyesíteni őket.

Általában 3 hetet töltenek ezekben az intézményekben az állatok, ahol minden segítséget megkapnak, amit az önkéntesek fizikailag és pszichésen meg tudnak adni számukra.

Ez a cikk is érdekelhet:

Tengerimalacokra emlékeztető robotállatok szürke és vöröses barna színben

Itt az új őrület: mesterséges intelligenciával pótolnák a háziállatokat

A háziállattartás területére is betört a mesterséges intelligencia. Robotállatot is

A Prove.hu vegán szemmel mutatja be a világot - növényi alapú receptek, riportok itthonról és a nagyvilágból, elemzések, véleménycikkek és még sok más.

Küldd tovább a cikket!

Kövess minket Facebookon is!

Neked ajánljuk

Két tányér nyári zöldbableves, mellette fokhagyma, répa, citrom

Krémes nyári zöldbableves – hidegen is fogyaszthatod

Wonton leves húsmentesen

Húsmentes wonton leves – tökéletes gyógyír az őszi-téli megfázásokra

Szürke színű, fekete szezámos fagylalt egy fehér tálban

Szezám Éjszakája fagylalt – misztikus ízek nyárutóra

Legnépszerűbb

Receptajánlók és a legfontosabb tippek a tudatos élethez

Csatlakozz 40 000 fős hírlevél-közösségünkhöz, és kapj heti inspirációkat.

Olvass tovább:

Szűrők

Elkészítési idő

Elkészítési idő

Recept típusa

Recept típusa filter

Konyha

Konyha filter

Allergén

Allergének