Sem emberi, sem állati áldozatokat nem követelt az a lakástűz, ami szeptember közepén lobbant lángra az Utah állambeli Midvale-ben. A helyszínre érkező tűzoltók nemcsak a tüzet oltották el szakszerűen, de egy lakásban ragadt kutyát is sikerült visszahozniuk a halál torkából, méghozzá újraélesztéssel.
A tűzoltók joggal érdemlik meg, hogy a legtöbb kontextusban hősként hivatkozzunk rájuk, hiszen az a hivatásuk, hogy életeket mentenek. A Unified Fire Authority kötelékébe tartozó tűzoltók pedig azt is bebizonyították, hogy az életmentés nem fajfüggő. A segítségre szoruló négylábúak ugyanúgy számíthatnak rájuk, mint a bajba jutott emberek – számolt be az esetről a Fox 13.
A tűzoltókat egy lakástűzhöz riasztották szeptember 16-án a Utah állambeli Midvale-ben reggel fél hatkor. Kiérkezésükkor azzal szembesültek, hogy lángok csapnak ki egy lakóépületből. A tűz sikeres eloltását követően bukkantak rá a lakásban lévő kennelben ragadt, öntudatlan állapotban lévő kutyára. Az állatot kivitték az épületből, és újraélesztést alkalmaztak rajta. A folyamat sikerrel zárult, a kutya kis idő múltán magához tért.
Nem minden hős visel köpenyt, vannak, akik pórázt hordanak maguknál. Ma a 110-es egységnek megadatott az a csodálatos lehetőség, hogy kimentsen egy kutyát egy tűzből. Ezek azok a pillanatok, amik emlékeztetnek minket, milyen kiváltságosak vagyunk, hogy nemcsak a közösségünket, hanem a bundás barátainkat is védelmezhetjük. Hálásak vagyunk a lehetőségért, hogy életeket menthetünk, emberekét és állatokét egyaránt
– olvasható a tűzoltóság Instagram-bejegyzésében.
Az állatok újraélesztése speciális képzést és eszközöket igényel
A tűzoltók szakértelmének köszönhetően csak anyagi kár keletkezett, áldozatokkal nem járt a tűzeset. Szerencsére a utah-i egységnél rendelkezésre állt olyan felszerelés, amivel oxigént tudtak biztosítani a kábult állat számára. Emellett nagyon jól jött a tűzoltók szaktudása is az állatok újraélesztésével kapcsolatban.
A közelmúltban Mexikóváros katasztrófavédelmi szakemberei kaptak ilyen jellegű képzést, amire a földrengésektől gyakorta szenvedő városban nagy szükség van. A képzésen részt vevők pozitívan nyilatkoztak az oktatásról, a legtöbben úgy érzik, hogy új ismereteik remekül jönnek majd a mindennapi munkájuk során.
A utah-i tűzoltók Instagram-bejegyzése alatt, ahogy arra számítani lehetett, számos hálálkodó hozzászólásban köszönik meg a követők a hősies helytállást. Bár a nyomozás még nem zárult le, a hatóságok szerint a tüzet szinte biztosan a nyílt lángon főzés okozta a lakásban.