Az olajipar és a húslobbi elérte, hogy az IPCC új klímajelentésében ne szerepeljenek bűnösként

Március 20-án megjelent az IPCC, azaz az Éghajlatváltozási Kormányközi Testület legújabb, ötéves ciklust felölelő jelentése, az AR6 (Assessment Report 6). Egy kiszivárgott dokumentum szerint a jelentés eredetileg több utalást is tartalmazott a húsfogyasztásra és a fosszilis alapú energiára, ezek azonban a végső változatból az ipari lobbi miatt kikerültek.

Az IPCC március 20-án közzétett hatodik értékelő jelentése a klímakrízis okairól és következményeiről szóló, többéves szakértői kutatásokat összegzi. Ezt a jelentést azért is tartják kiemelt fontosságúnak a tudósok, mert az ötévente megjelenő összefoglalók közül ez lehet az utolsó, amit még a másfél fokos klímacél vezérel: a legtöbb kutatás szerint ugyanis a 2030-as évek elejére meg fogjuk haladni a másfél fokos felmelegedést, ha nem változtatunk gyorsan és drasztikusan a kibocsátási szinteken.

A klímaszennyező iparok érdekei érvényesültek

Bár az IPCC egy tisztán szakértőkből álló testület, a jelentés döntéshozóknak szánt, rövid összefoglalójának egy jóváhagyási folyamaton kellett keresztülmennie, amire március közepén került sor Svájcban. Ezen az IPCC 195 országának kormányától érkezett delegáltak vettek részt.

A kiszivárgott dokumentumból és a tárgyalásokról szóló médiajelentésekből pedig kiderült: a pénzügyi és politikai érdekeiket védő országok delegáltjai a jóváhagyási folyamat során elérték, hogy az IPCC a végső dokumentumban enyhítse a fosszilis tüzelőanyagokkal és a húsiparral kapcsolatos következtetéseit, és tegyen inkább több hangsúlyt az olyan, rendkívül problémás és bizonytalan lábakon álló technológiákra, amelyekkel elméletileg a kibocsátott szén-dioxidot el lehet távolítani a légkörből. Gyakorlatilag azonban még nem létezik, és a legtöbb tudós szerint valószínűleg soha nem is fog létezni ilyen átfogó technológiai rendszer.

A jelentések szerint sok esetben a fosszilis tüzelőanyagokban és húsiparban érdekelt országok küldöttei sikeresen lobbiztak a tárgyalásokon azért, hogy a döntéshozók számára készült összefoglalót úgy módosítsák, hogy az ellentmondjon a tudományos bizonyítékoknak.

Csak a lényeg került ki a végső változatból

Michael Thomas, a Distilled nevű, klímaváltozással kapcsolatos hírlevél egyik írója vetette össze a Scientist Rebellion által 2021-ben kiszivárogtatott információt a most megjelent jelentéssel, amiből kiderül, az ipari lobbi elérte, hogy a végleges változatból a változtatás felelőssége kevésbé terhelje az érintett ágazatokat.

A brazil és argentin húslobbi hatására például kitöröltek minden, a húsgyártás környezetre gyakorolt negatív hatásaival kapcsolatos említést, illetve az arra való utalásokat is, hogy a magas jövedelmű országok a húsfogyasztás csökkentésével és a növényi étrend felé való elmozdulással segíthetnének a klímaváltozás elleni harcban.

A kiszivárgott változatban szerepelt például egy mondat, ami szerint „a növényi alapú étrend akár 50 százalékkal csökkentheti [az üvegházhatású gázok] kibocsátását az átlagos, intenzív kibocsátású nyugati étrendhez képest” – ezt azonban a végső jelentésből kitörölték.

Kikényszerített változtatások

A húslobbi mellett a fosszilis energiahordozókban érdekelt országok küldöttei is erős változtatásokat kényszerítettek ki a jelentés végső formáján: Szaúd-Arábia küldöttei például elérték, hogy a korábban említett, rendkívül bizonytalan légköri szén-dioxid-eltávolítást a megújuló energiával egyenrangú megoldásként tüntessék fel a dokumentumban.

„A kormányok jogos aggályokkal, de személyes érdekekkel is érkeznek az IPCC jóváhagyási ülésére” – mondta a Heatmap Newsnak Lili Fuhr, a Nemzetközi Környezetjogi Központ klíma- és energiaügyi igazgatóhelyettese. „Ez különösen igaz azokra az országokra, ahol a nemzetközi klímatalálkozók delegáltjai egyben az állami tulajdonú fosszilis tüzelőanyag-vállalatok képviselői is.”

Ezek az információk rávilágítanak arra a problémára, amit a környezetvédő civil szervezetek és aktivisták régóta hangsúlyoznak: a klímaváltozásban leginkább bűnös ipari érdekek akadályozzák a nemzetek közötti együttműködést a klímaváltozás elleni közös fellépésre.

Az ipari lobbi negatív hatása a klímaváltozás elleni erőfeszítésekre annyira nyilvánvaló, hogy az IPCC tudósai utalni is akartak rá a múlt héten kiadott zárójelentés-összefoglalóban – írja Michael Thomas, a kiszivárgott dokumentumot és a végső jelentést összevető újságíró.

A kiszivárgott változatban a tudósok olyan tanulmányokat idéztek, amik rámutattak a lobbi hatására. A jelentős változást korlátozó egyik fő tényezőként az anyagi érdekeket nevezték meg. De úgy tűnik, pontosan ezek az anyagi érdekek kitöröltették ezt a szövegrészt is. A végső jelentés nem tesz említést arról, milyen szerepet játszik a lobbi a klímaváltozás elleni küzdelem megakadályozásában.

Ez a cikk is érdekelhet:

Fekete színű vaddisznó a kaliforniai vadonban

Neonkékre változtak a vaddisznók Kaliforniában – és ez Magyarországon is megtörténhet

Nem mindennapi jelenséggel szembesült egy kaliforniai vadállatbefogó: neonkék színű volt

Domján Flóra környezetgazdálkodás szakon szerzett diplomát 2021 januárjában. A legfontosabb értéknek az empátiát tartja, éppúgy az állatok és az élővilág iránt, mint az emberek felé. Hisz benne, hogy egyre többen rájövünk: a hús ára egy élet elvétele, és az élet szeretetének, az együttérzésnek, a közös társadalmi értékeinknek minden élőre ki kell terjednie. Ezt az üzenetet minél hitelesebben igyekszik képviselni az írásaiban, az aktivizmusban és a mindennapokban is.

Küldd tovább a cikket!

Kövess minket Facebookon is!

Neked ajánljuk

Sütőtökös risoni fehérbabbal és pirított laskagombával fekete tányéron

Sütőtökös risoni fehérbabbal és laskagombával – ősziesre hangolt mediterrán fogás

Jókai bableves tányérban, mellett kenyérszeletek, babérlevél, fokhagyma, petrezselyem és zöld paprika

Jókai-bableves: hagyományos ízek modern köntösben

Vegán sushi, mellette evőpálcikák

Vegán sushi – a hagyomány és a kreativitás izgalmas ötvözete

Legnépszerűbb

Receptajánlók és a legfontosabb tippek a tudatos élethez

Csatlakozz 40 000 fős hírlevél-közösségünkhöz, és kapj heti inspirációkat.

Olvass tovább:

Szűrők

Elkészítési idő

Elkészítési idő

Recept típusa

Recept típusa filter

Konyha

Konyha filter

Allergén

Allergének