zárva tábla

Bezár a győri Mama Earth vegán bisztró

Két év működés és egy újrapróbálkozás után kénytelen elbúcsúzni a Mama Earth. A májusi újranyitás után sokan hittek a győri vegán és gluténmentes bisztróban, de végül – tisztázatlan okok miatt – mégis bezár.

Szomorú bejelentéssel érkezett augusztus 24-én Pápai Ádám, a Mama Earth tulajdonosa – hamarosan be kell zárnia szeretett bisztróját. Hozzátette, hogy ezúttal belátható időn belül nem fognak újranyitni. A vendégek szeptember 15-ig válthatják be húszalkalmas bérleteiket, visszatérítésre pedig nincs mód.

A 2021-ben nyílt vegán, gluténmentes, bio és low waste stílusú bisztró korábban a Bajcsy-Zsilinszky úton működött, ám ezt 2023 januárjában bezárták. Ekkor a vendégkörük türelmét kérték, amíg újra talpra állnak.

Hónapokkal később, májusban jelentkeztek újra, hogy közzétegyék, bár helyben fogyasztásos üzleti modelljüket elengedték, partnereiknél hamarosan újra elérhetővé válik rendszeres menüjük, valamint desszertjeik és foodboxaik. Emellett a házhoz szállítást is folytatják. Akkor úgy tűnt, a követők nagyon lelkesen fogadták az újraindulás hírét, és talán ez megmentheti a lelkes kezdeményezést.

A terv azonban végül nem jött be. A bisztró néhány hónappal később bejelentette végleges bezárását. A tulajdonos szíve szerint inkább átadná másnak, hogy ne vesszen kárba az a sok munka, amit az évek alatt beletett a projektbe.

Bejelentő posztjában úgy fogalmazott:

Aki érez magában ambíciót, annak lehetősége van tovább vinni, amit mi elkezdtünk, egy új néven, kialakult vendégkörrel, kapcsolatokkal, nagyon kedvezően. Ebben az esetben szívesen segítenék az indulásnál, minden tapasztalatommal, igény esetén receptekkel is.

Ez tehát az jelenti, akár még meg is menekülhet mindaz, amit a tulajdonos megálmodott, csak más néven. Ehhez vár jelenleg érdeklődő vállalkozókat e-mailen és telefonon keresztül.

A Mama Earth a fennállása alatt számos ételt teljes értékű módon készített el, többek között olyan fogások voltak megtalálhatók az étlapon, mint a tárkonyos zöldésgraguleves, thai curry, hamis gulyás, vörösboros szójapörkölt, harira, gombafasírt és még sok más.

A bisztró bezárásának hírére több száz reakció érkezett, a kommentek között pedig többen megköszönték a finom ételeket és sajnálatukat fejezték ki, hogy újabb gluténmentes és vegán étterem húzza le a rolót.

Ez a cikk is érdekelhet:

Egér a természetben

Egerek a házban? Így tarthatod távol a téli menedéket kereső rágcsálókat

Ahogy hűl az idő, az egerek is menedéket keresnek: földszinti

Vida Raul több mint nyolc éve vezet vegán projekteket – többek között a 296 ezer követővel rendelkező Csir Kevin Facebook-oldal alapítója, a 160 ezer magyart támogató Veganuár kihívás szervezője és a Prove jelenlegi főszerkesztője. 2023-ban egy országos turné keretében több mint 50 előadást tartott a veganizmusról magyar iskolákban. 2024 márciusa óta hazánk első és egyetlen Forbes 30/30-as vegán szakembere. Küldetésének érzi, hogy növelje a társadalmunk kollektív empátiáját az emberek és az állatok iránt.

Küldd tovább a cikket!

Kövess minket Facebookon is!

Neked ajánljuk

Wonton leves húsmentesen

Húsmentes wonton leves – tökéletes gyógyír az őszi-téli megfázásokra

Jókai bableves tányérban, mellett kenyérszeletek, babérlevél, fokhagyma, petrezselyem és zöld paprika

Jókai-bableves: hagyományos ízek modern köntösben

Káposztás gnocchi kék tányérban, céklakrémmel körülvéve, rajta pirított tofukockák

Káposztás gnocchi céklakrémmel és füstölt tofuval – ünnepi ízek hétköznapokra

Legnépszerűbb

Receptajánlók és a legfontosabb tippek a tudatos élethez

Csatlakozz 40 000 fős hírlevél-közösségünkhöz, és kapj heti inspirációkat.

Olvass tovább:

Szűrők

Elkészítési idő

Elkészítési idő

Recept típusa

Recept típusa filter

Konyha

Konyha filter

Allergén

Allergének